- A dráma örök – Interjú Alexander Payne-nel

Noha a Téli szünet abszolút Alexander Payne mozi, érdekes, hogy most először nem ön jegyzi a forgatókönyvet, hanem David Hamingson.

Megkönnyebbülés, hogy nem kellett forgatókönyvet írni. Úgy értem, még mindig én adtam az ötletet és a megoldandó feladatokat az írónak, így szerzői műről van szó. Rengeteg vázlatot olvastam. Persze, az anyagot magam is átírom, de olyan megkönnyebbülés, hogy nem az enyém a munka rabszolgai része. Most én írom át és kritizálhatom az írót – ezt is ki kellett próbálni egyszer.

Az ön filmjeiben a karaktereket egyfajta mikroszkóp alatt látjuk, és az apró pillanatokban, gesztusokban és delikát részletekben részletekben mindig megtaláljuk az emberséget. Mesélne a módszeréről?

Óh, ez nagyon hízelgő kérdés.

Ne haragudjon: nagy rajongója vagyok.

Hogyan is tudnék akkor a legnagyobb tisztelettel válaszolni? Tudja mit, viszont udvarolok: a kérdéseben ott a válasz. A titok az apró részeletekben rejlik. Sokszor meg szokták azt is kérdezni, hogy miként tudok zseniálisan színészt vezetni. Erre is ugyanez a válaszom. Az emberek érdekelnek. Hiszem, hogy az igazi filmrajongók az emberi sorsokra kíváncsiak. Mielőtt feltenné: azt is szokták kérdezni, hogy a filmjeim tematikái miért tűnnek időtlennek. Nincsenek már új történetek: kasztok, rasszizmus, ki megy háborúba, hogyan esnek szét a családjaink. A világ nem olyan, hogy régen minden jobb volt. Ez felesleges nosztalgia. A dráma örök, nem gondolja?

De, sajnos ezt gondolom. Viszont minden relatív, hogy milyen érzelmi szempontból vizsgáljuk.

Pontosan. Akármilyen hangvételű filmet készítek, legyen az akármennyire cinikus vagy szatirikus, emóciók nélkül semmi sem működik. Nézze meg csak az Utódokat. Mikor jó George Cloones egy szerepben? Ha a rendező érzelmekre kényszeríti. Ehhez pedig bátorság és rátermettség kell. Ez a film összetört lelkű emberekről szólt és ezt mindenki zsigerből értette. Vagy ott van most a Téli szünet: az egyik jelentben a tanár önfeláldozó gesztust tesz a diákért. Paul Giamatti sírt a felvétel előtt és után. A színészek akkor a legjobbak, ha van mit eljátszani, ez pedig az érzelemek kifejezését jelenti. Amúgy ezek csak életigazságok: nagy szerencse, hogy jóban lehettem Mike Nichols rendezővel. Sok évvel ezelőtt azt mondtam neki, hogy meg fogok nősülni. Erre ő azt kérdezte, miért akarod ezt tenni? Az csak napról napra unalmasabb lesz.

A Téli szünet nem csak a hetvenes években játszódik, úgy is forgatták le, mintha akkor készült volna.

Az volt a nagyszerű kihívás, amit magunk elé állítottunk, hogy nem egy korabeli filmet készítünk, hanem egy kortárs filmet 1970-ben. Nagyon nem szeretem a visszatekintő, vagy modern kosztümös darabokat. Nézze meg, milyen korszakos a hetvenes évek érzése sokaknak. Ennek be kellene vinnie önt a filmbe, engem meg egyenesen kilök, ha csak imitáció lett volna sok technikával megsegítve. Egyébként tudja, milyen filmet néztem újra a minap? Pawel Pawlikowski csodálatos Ida című filmjét. Teljesen friss, és úgy érzem, hogy benne vagyok abban a világban, látszólag könnyedén. De ez a könnyedség tényleg csak látszólagos, az, hogy elérjük, nagy erőfeszítést igényel alkotói szinten.

Látom, egy könyvvel jött. Mit olvas most?

A Black Lamb and Grey Falcont, egy Jugoszláviáról szóló útikönyvet, melyet Dame Rebecca West írt. A könyv modern kiadásban több mint ezer oldalas és West 1937-es, hathetes jugoszláviai útja során a Balkán történelméről és néprajzáról ad számot. Mit mondjak, a történelem lenyűgöz.

Miképpen az is tény, hogy Hollywood humanista aranykorát is szereti, lévén ebben a szellemeben alkot, életben tartja ezt a tradíciót.

Tudja, sokkal többet kellene önnel beszélgetnem és akkor, ha depressziós vagyok, csak adok önnek egy interjút. Természetesen Hollywood aranykora nagy inspiráció a számomra és nagy öröm, amikor össze tudok hozni egy filmet. Talán most Frank Caprát említeném, mint legnagyobb inspirációt, sokaknak a Casablanca a legnagyobb mű Kertész Mihálytól, számomra a tökéletes film az Ez történt egy éjszaka. Senki sem tudta úgy ötvözni a boldogságot és a pátoszt, mint ő. Nagy amerikai rendező, de nem lehet eltekinteni attól, hogy olasz volt. Mindenki imádja a klasszikusokat, fontosok, de ha ilyen szellemben akarok dolgozni, rögtön lefagynak a mosolyok. Bármennyire is hihetetlen, a karrierem sosem volt egyszerű. Úgy tudnám jellemezni, hogy olykor nagyon nehéz, máskor elképesztően az adott projekt vagy éghajlat függvényében. Tíz évvel ezelőtt például nagyon nehéz volt számomra filmet készíteni, egyszerűen azért, mert fekete-fehérben akartam forgatni. Ez volt a Nebraska. Ez eleinte baromi nehéz volt. A Téli szünetet sem finanszírozta volna egyetlen stúdió, mert nem volt benne nagy sztár. De a karrierem kulcsa az volt, hogy – a Kicsinyítés című filmemtől eltekintve – alacsonyan tartsam a költségvetést. A költségvetésem és a saját fizetésem más amerikaiakhoz képest alacsony. Európai mércével mérve magas, de amerikai stúdiórendszer pazarló mércéjével mérve alacsony.

De a Téli szünet Oscar-közelbe került, nem?

De. És most a stúdiók azt mondják nekem, hogy bánják, hogy nem szálltak be időben. Tényleg: ők bánják?

Akkor ezek szerint van szabad művészet?

Hogyne lenne, a filmben ezt az alacsony költségvetés jelenti. Mert még ha magas is a költségvetés, és még ha van is kontroll, akkor is előfordulhat, hogy udvariasságból vagy abból a megfontolásból változtatni kell, hogy azt akarom, hogy pénzt hozzon, szóval, ha változtatok rajta, szörnyű dolgok jutnának az eszembe. Ám, ha a többieket nem érdekli, hogy alacsony a költségvetés, akkor sokkal szabadabb lehetek.

Idén húsz éves a Kerülőutak című filmje. Tartja az évfordulót?

Igen, sokan szeretik a boros filmemet. Annak idején sokat tudtam Napa Valley-ben túrázni és a film miatt minden borászatban vendégül láttak. Aztán azóta sok idő telt el, a piac átalakult és egyre kevesebb helyen ismernek fel. Tudom, azt szeretné kérdezni, gondolkodom-e folytatásban. A két barát tényleg elmehetne egy újabb korszakos túrára, fejlesztem a történetet: el szeretném őket küldeni Új-Zélandra. Persze, nem csak merlot inni.