A görög-római ókorban történetírók, filozófusok, szónokok kedvenc fogalmai közé tartozott a mérték, mértéktartás, arany közép, mértékletesség. Mert nem csak az a fontos, hogy mit; az is lényeges, hogyan, mennyire, mennyit.
Az oktatásnak is mindig voltak, vannak divatjelenségei. Amikor e sorok írója gyermek volt, a televíziót hitték a modern iskola megváltójának. Minden iskola és (majdnem) minden tanterem kapott tévékészüléket, hogy nézni lehessen az iskolatévé adásait. Néha valóban néztük, habár felnőttként úgy rémlik, ritkábban, mint a kitalálók hitték, szerették volna. Gimnazista korom – Nyugatról érkező – nagy vívmányának látszott a nyelvi labor. Ma már tudjuk, katasztrofális zsákutca. Pályakezdő tanárként a diavetítő, epidiaszkóp, írásvetítő, munkatankönyv volt kordivat. Manapság a csoportbontásban oktatás és az információs technika alkalmazása az. Ugyanakkor a frontális módszer, a tanári előadás a vádlottak padjára helyeztetett.
Mindegyik egykori oktatási, módszertani újításban volt logika, mindegyik eszközt vagy módszert lehetett, lehet jól alkalmazni. És bármelyik lehet rideg, unalmas, öncélú. Egy kolléganőm, nyugodjon békében, a diaképek, az írásvetítő, epidiaszkóp nagy barátja a technikára, a legkorszerűbbnek látszó módszerekre alapozta a földrajztanítást. A gyerekek utálták őt is, a tantárgyát is. Számomra ebből nem az következik, hogy akkor lomtárba a technikával. Csak a mérték! Jót s jól.
Az írásvetítőben, munkatankönyvben, csoportbontásban (önmagában véve) nincs lélek. A tanár szakmai és módszertani felkészültsége, sokoldalúsága nagyon fontos. Ennél csak a hitelessége fontosabb. Történelemből, ha könnyű a tananyag, mesélni kell. Ha nehéz, elemezni. Az eszközök mellékesek.
Újra és újra olvashatni arról, a magyar diák túl sok lexikális ismeretet tanul, s nem elegendő készségfejlesztésben részesül. Ez alapvetően így is van. Jómagam manapság sok olyan tényt, adatot, nevet nem kérek számon a diákoktól, amelyeket valaha elvártam. Alkalmazok pármunkát, csoportbontást, olykor egyéni feladatot adok. Gyakran elemzünk együtt ábrát, grafikont, térképet, szöveges forrást. De mintha átesnénk a ló túloldalára!
A 2004-es új érettségi történelemből bölcsen a „több gondolkodás – kevesebb magolás” irányába mozdult. Száray Miklós tankönyveiben jól észrevehetően több az érdekesség, olvasmány, nem kötelező kitekintés, mini portré, és kevesebb a tankönyvi főszöveg lexikális része. De úgy látom , hogy ezen az úton (legalábbis saját tantárgyaimból, történelemből és földrajzból) már nem kell tovább menni.
Micsoda dolog az, hogy a görög-perzsa háborúk már nem törzsanyag? Mi máson lehetne egy tízéves gyereket vagy akár 15 éves gimnazistát megtanítani hazaszeretetre, arra, hogy a zsarnok, az agresszor kedvező feltételek között legyőzhető?
És ha az informatika és mesterséges intelligencia korában érdektelen a marathóni csata, a fene megeszi azt a szép jövőt.
Az új, kötelező ötödikes történelemkönyvben nincs szó Mezopotámiáról. Pedig a kör ma is 360 fok, a napárban hónapok vannak és 365 nap, használjuk a téglát, a kereket, az ekét.
Nem, nem vagyok a lexikális ismeretek észszerű csökkentésének ellensége. És tudom, a kommunikáció tanítása, a készségfejlesztés fontosabb, mint a marathóni csata évszáma. Nem a reformokat ellenzem, csak mértéket kívánnék. A tanári előadás, a frontális oktatás kiküszöbölhetetlen és nagyon jól is művelhető, érdekes, hasznos, gondolkodás-fejlesztő és motiváló is lehet. A divatos csoportos tanítás (magam is alkalmazom) során az egyik csapat hamarabb végez, unatkozik, a másik nem ér a végére. Öt csoportból háromban van potyautas, aki a csapatmunkát lógásra használja fel.
Bő évtizede jártam tanulmányúton Dániában. Itt az oktatás-nevelés diákbarát. A tanulók nem visznek haza feszültségeket a családba, gyakran házi feladatot sem. Dán előadónk restelkedve mondja: EU-s vizsgálatok szerint a dán gyerekek a legkevésbé műveltek Európában. Mi volna, ha a mi „poroszos” oktatásunkat nem felváltanánk a dánnal? Inkább ötvöznénk a kettőt. Mert, hölgyeim és uraim, odalesz a mérték.
A szerző tanár
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
