Örkény István is feldolgozta azt a legendát, ami különféle formában jelent meg a budapesti köznyelvben. Az Örkény-féle változat szerint miután beléptünk a második háborúba, a magyar viszonyokat kevéssé ismerő amerikai megbízott a nagykövetetünktől próbált információkat szerezni az országról, s – kivonatosan – e párbeszéd zajlott le közöttük: „- Magyarország köztársaság? – Nem, királyság. – Eszerint önöknek királyuk van? – Nem, tengernagyunk van. - Önöknek van flottájuk? – Nem, nincs is tengerünk. – Önöknek tehát követeléseik vannak, nemde? – Igen. (…) Romániával szemben. – Így hát hadat fognak üzenni Romániának? – Nem, uram, velük szövetségben vagyunk.”
Így érezhetjük most magunkat is azután, hogy a parlament majdnem két évig tartó hercehurcát követően a NATO tagállamok közül utolsóként végre zöld utat adott Svédország NATO-csatlakozásának. Stockholmmal papíron erős szövetségi szálak kötik össze Magyarországot akár a védelmi szövetség, akár az Európai Unió révén, a magyar politikai vezetők azonban szinte egymással versengve gyalázták a skandináv államot, miközben a NATO és az EU legfőbb ellenfelét, az agresszor Oroszországot, hímestojásként kezelik.
Sokáig azt ismételgették a kormány illetékesei, hogy Törökországhoz kötjük a svéd NATO-csatlakozás megszavazását, s még Ankara döntése előtt ratifikáljuk a svédek integrációját. Mivel azonban a tavaly decemberben a kormányfőnk által magyar telivérrel megajándékozott Recep Tayyip Erdogan láthatóan nem tekinti vele egyenrangú partnernek magyar barátját, nem szólt időben a török parlament döntéséről, így szégyenszemre mégis utolsóak lettünk a szövetség tagországai közül a ratifikáció folyamatában.
A NATO-nál sosem vették igazán komolyan Magyarország Stockholmmal szembeni „kifogásait”, a szövetség abból indult ki, úgyis megszavazzuk majd a svédek integrációját. Annál is inkább, mivel egyetlen konkrét érvet sem tudtak illetékeseink megfogalmazni arra, miért akadályozzuk a svéd csatlakozás ratifikációját. A „több tiszteletet akarunk” mantrája egyrészt nem diplomáciai kategória, másrészt hiteltelenül hangzik egy olyan országtól, amely rendre beleszól a külföldi választásokba.
Aztán hirtelen kiderült a nagy mesterterv: a magyar döntés a svéd Gripenek megvásárlásának függvénye volt, állítottuk. Felettébb sajátos azonban, hogy erre az utolsó pillanatban, a szavazás, illetve a svéd kormányfő áhított vizitje előtt pár nappal derült fény, ráadásul a svéd vadászgépek megvásárlása már évek óta napirenden volt. Még gyanúsabb, hogy Ankara több mint 40 amerikai vadászgép megvásárlását és 79 felújítását akarta kierőszakolni Washingtontól a törökök ratifikációja fejében, ami némi támpontot ad arra, honnan származhat az az ötlet, miszerint a Gripenek vásárlására fogjuk a késlekedést. S mindezt összesen négy vadászgép miatt. Ez nagyjából meg is mutatja, milyen értéket képviselünk a védelmi szövetségben.
Örkény mondogatta, hogy egy nemzetnek öniróniával is kell rendelkeznie. E képességet sokszor hiányolhatjuk vezetőinkből, pedig a magyar külpolitika zsarolásain már csak nevetni tudunk. Kínunkban.