Hat évtizednyi szubjektív kordokumentum három termen át – április első hetéig tekinthetők meg Benkő Imre magyar fotóművész munkái a Műcsarnokban. A Valós látomások című tárlat sajtóbejárásán az alkotó kifejtette: nem igazán tudna több magyarázatot hozzáfűzni a részletes kiállításhoz.
Benkő Imre húszéves korában kezdett el fotózni, 1975-ben és 1978-ban aranyérmet nyert a World Press Photo pályázatán, máig aktív alkotó. A Műcsarnok friss tárlata kiemelte az eddigi életműből a földrajzi vonalat: Benkő Imre húsz országban járt és fotografált élete során. A kiállításba belépve először a Nagyvilág terembe jutunk, ahol a kommunista Kína, a bolgár tengerpart, New York-i gyorséttermek, nyüzsgő nagyvárosok embertömege és eldugott helyek közösségei néznek vissza ránk a falakról. Ezután következik a Magyarország terem, ahol többek között az ikonikus, az ózdi vasgyár leépítését dokumentáló sorozat, a szocialista vidék és az Ercsi Ikertalálkozó fotói láthatók. Végül a Budapest terembe érkezünk, ahol a tömegközlekedés mindennapjai, presszó-miliő, majálisok és a Sziget Fesztivál képei vannak.
Bár messzi, egzotikus kontinensekről a magyar vidékre, majd a minket is körülvevő magyar fővárosba juthatunk, Benkő Imre nem tesz különbséget a tájak közt: egyik téma sem jelentősebb a másiknál, a fotós figyelme nem válogat. Ezt a sajátos egyenlőséget segíti a képek szürkesége, a gyöngéd fények. A színektől való megfosztottság, a fekete-fehér Benkő Imrénél nem társul erőltetett drámaisággal, szuggesztív szándékkal, a fotóin szereplő jelenetek láttán azt érezzük: a megjelenített élet megy tovább. Ez a hihetetlen szabadság még a művész beállított iker-portréit is jellemzi, örök mozgékonysággal, időtlenséggel tölti föl azokat. Benkő Imre képeit nézve szeretni tudjuk saját világunkat, múltunkat, jelenünket és idegen vidékek kultúráját, mert átragad ránk az alkotó szeretetteljes figyelme, végtelen megértése az iránt a téma iránt, amit éppen rögzít kamerájával.
– Egy olyan zajos időszakban élünk, amiben nehézséget okoz, hogy egyáltalán megszólaljak, pont a képek azok, amiknek a csendjét szeretem – mondta el Benkő Imre a sajtóbejáráson –. Akinek van ideje ezt a rengeteg képet végignézni és esetleg elolvasni a régi interjúimból vett részleteket, annak egyértelműen összeáll, hogy körülbelül mit gondolok a fotográfiáról. – Az alkotó komoly küldetéstudattal rendelkezik, munkássága mutatja, rendíthetetlenül visszatér bizonyos helyekre, eseményekre.
Tulipán Zsuzsanna kurátor kérésére kiemelten beszélt a Szigetről készített fotóiról, harminc éven át állandó dokumentálója volt a fesztiválnak. – Mindig is érdekelt a generációk egymáshoz való viszonya. Ennyi idősen már tényleg érzem, hogy mit jelentenek ezek a generációs váltások. Amikor egykor, pályám elején a Tabánban fényképeztem az LGT-t meg Hobót, akkor ők egy erőteljes, a korhoz illő alapérzést adtak, amikor a Sziget elindult ’93-ban, akkor úgy éreztem, tulajdonképpen ez folytatódik. Ott, a Hajógyári-szigeten találkoztak a generációk, és a kezdetben még nagyon jól elkülöníthetőek voltak a zenei irányzatok és ahhoz kapcsolódó táborok. Azóta a Sziget diákszigetből egy nagy európai fesztivál lett, így a végére a globalizációs folyamatoknak megfelelően egy olyan tömeggé váltak a szigetlakók, amelyben már nehéz volt vizuálisan elkülöníteni az irányzatokat.
Tulipán Zsuzsanna kurátor értő munkája nyomán egy olyan fotókiállítás született a Műcsarnokban, melyre nemtől, kortól, világnézettől függetlenül mindenkinek érdemes ellátogatni. Feltűnő Benkő Imre humanitása: a tárlatot végignézve alig akad pár fotó, melyen ne szerepelne ember. Ember környezetben – akár így is összefoglalható a három teremnyi anyag, jelezve a fontossági sorrendet: előbb az ember, s csak aztán az őt körülvevő világ. Benkő Imre hatvan éve rögzít hétköznapokat és ünnepnapokat sajátos üzenettel: az ünnepben ott a hétköznapiság, a hétköznapban az ünnep.
Infó: A valós látomások – Benkő Imre, a szubjektív dokumentarista című kiállítás április 7-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. Kurátor: Tulipán Zsuzsanna
