Erthető, hogy az utóbbi hetek eseményeitől a miniszterelnök idegrendszere is kissé megtépázódott. A kötelességtudat rávitte, hogy most se hagyja pénteki rádióintelmei nélkül elveszetten tévelyegni az ő népét. A rutinköröket még nagyobb hiba nélkül lefutotta. Soros megvolt, LMBTQ szintén, Brüsszel meg a migránsgettók sem maradtak ki. De a kormány jogosítványainak számbavétele, az már kifogott rajta.
Lehet, ha nem kora reggel kérdezik, hanem délután, még ment volna. Át kellene tenni ezt a műsort valami emberibb, ebéd utáni időpontra. Eddig azzal vádolták, hogy rendkívüli állapottal és egyéb trükkökkel folyton túlterjeszkedne a kormány hatáskörén, most viszont szerényen kicsinyítette azt. Tudtam én: csak rákennek mindenfélét. Valójában egy zárdaszűzbe oltott ibolyavirág vagy fordítva, hogy egyem a lelkét. Ha teheti, szemérmesen hátrahúzódik. Most azt találta mondani: a kegyelmi döntések „teljesen le vannak választva a kormányról”.
Itt valamit összekavart. Mert tény ugyan, hogy a lemondatott igazságügyi miniszter alaposan le lett választva a kormányról; ha a volt tárcája épületébe óvakodna, szerintem be se engedné szegényt a portás. De ettől még a kegyelmi döntéseket a kormány képviseletében a miniszter ellenjegyzi, ha akarja, meg is vétózhatja. Gondolom, ha kételye van, megkérdezi a főnökét, a kormányfőt, nehogy baj legyen. A miniszterelnök most szívesen elfeledkezne arról, mi hogyan történt (ugyan ki nyúlna bele lelkesen egy tele bilibe), csak hát közben az ország komoly tanulási folyamaton esett át a valódi hatásköröket és háttérbefolyásokat, vagyis a bili megtöltésének technikáit illetően.
A tépett idegeknek tudható be a következő állítása is: „A kegyelmi ügy megbontotta a nemzet egységét.” Hogy micsodát bontott meg? Nem inkább fordítva áll a dolog? Hogy nem bontott meg semmilyen nem is létező egységet, hanem – legalábbis most és ebben – létrehozta azt?
Az erkölcsi felháborodás hullámai átlépték az eddigi politikai, világnézeti, társadalmi törésvonalakat, és váratlan nemzeti egység keletkezett. Ront a helyzeten, hogy ez a nemzeti szégyen egysége volt,
a szégyené és döbbeneté, s nem valami közös sikeren érzett nemzeti büszkeség egysége.
A Hősök terén összegyűlt tömeg ezért tudott sosem vagy nagyon régen nem látott, százezres nagyságrendet ölteni. Ez az első lecke, amit a politikai osztály megtanulhat: nem igaz, hogy a magyar társadalom teljesen bénult és töredezett. Nem érdemes a kudarcokat azzal mentegetni: itt minden reménytelen, a médiaviszonyok, a feudális függőségek rendszere, az öröklött történelmi tradíciók, az állam mindenhatósága, a mesterségesen gerjesztett ellenségképek lehetetlenné teszik a változást.
Amúgy minden igaz. A médiaviszonyok, a feudális függőségek rendszere, az öröklött történelmi tradíciók, az állam mindenhatósága, a mesterségesen gerjesztett ellenségképek. De a lánc mégsem zár tökéletesen. Van valami elemi igazságérzet, feléleszthető társadalmi lelkiismeret, ami megszólalhat, és amely megszólítható.
A második lecke azt mutatta, hogy akármilyen mély egyes csoportok szociális válsága, az ellátórendszerek krízise, a demokrácia és a jogállam válsága, ezeknél is nagyobb erővel ráz fel egy erkölcsi sokk. Ami közös önképünket, önbecsülésünk maradékát rongálja.
Ennek a válságnak a természetét értette félre a kormányoldal és mi, ellenzékiek is. A kormányoldal megpróbálta a szokásos módon, kommunikációs krízisként kezelni, amit kommunikációval lehet gyógyítani. A harmadik lecke, hogy vannak helyzetek, ahol a mégoly profi kormánykommunikáció sem segít. Az idő és a feledés ugyan nekik dolgozhat, de most nem találták meg a hangot. Felfüggesztik a kegyelemről hírt adó Kúriai Döntések c. szemle kiadását. Szép önleleplezés: nem a bűnpártolás az oka a bajnak, hanem az, hogy napvilágra került. A menesztett Novák helyébe színtelen-szagtalan, kevesek által ismert jelöltet állítanak, mondván, ő majd jobban ért a joghoz. De hát nem a jogi válság ordít ránk, hanem az erkölcsi! Ezt önmagában a jogi szakértelem nem oldja fel.
Hasonló tévedésbe estünk mi, ellenzékiek is. Legalábbis a politikai ellenzék tagjai – a rendszer ennél szélesebb és mélyebb, morális-kulturális ellenzékének hangját a Hősök terén az influenszer szónokok találták meg. A pártokban félreértettük a válság természetét. Közjogi válságként kezeltük: a közvetlen elnökválasztás (amúgy általam is támogatott) jogi terápiáját ajánlva.
Csakhogy akármennyire ripityára tört a jogállam, most nem a közjogi válság tört fel elemi erővel. Hanem a morális válság. Erre kell válasz.
Vasárnap kiderül. A pártok tüntetése a létszámversenyben nem nyerhet a Hősök teréhez képest. De előállhat olyan mondandóval, amely már nem az elnökválasztás módját helyezi a középpontba. Hanem a morális válság diagnózisára – amelyet a Hősök terén felállítottak – javasol terápiát, társadalmi szövetséget és politikai menetrendet.
A szerző volt országgyűlési képviselő
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.