Egy nem elnöki rendszerű köztársaságban romboló hatása van annak, ha az államfő legitimitása nagyobb, mint a hatásköre, mert igyekezni fog a hatáskörét akár az alkotmány rovására is növelni.
Tudom, nemcsak a Népszavában megjelent cikkek szerzőivel (Ferincz Jenő, Nagy Zsolt, február 16.) kerülök szembe ezzel a véleményemmel, hanem az összes demokratikus ellenzéki párttal és a közvélemény jelentős részével is. Mégis fenntartom: feloldhatatlan ellentmondást okoz a közvetlen választás, mert az ilyen államfő támogatottságában erős, de jogaiban gyenge. Klasszikus amerikai elnöki rendszer Európában nem létezik, a félelnökinek nevezhető francia és esetleg a finn esettel most nem foglalkozom.
A többi európai demokráciában az országot az állandó vagy alkalmanként összehozott parlamenti többségre támaszkodó és a parlamentnek felelős kormány irányítja. Az ilyen rendszerben a köztársasági elnöknek többnyire jelképes feladatai vannak, ő testesíti meg a nemzet egységét. A történelmi hagyományok miatt általa aláírt kinevezések valójában a kormány szándékát fejezik ki. Országonként változóan vannak önálló államfői jogok például a külpolitikában, vagy vétójog a törvényekkel szemben, de a fő felelősség mindig a kormányé, és ezt az elnöknek tiszteletben kell tartania.
Sokszor érvelnek azzal, hogy ne a pártok döntsenek az államfőről parlamenti többségük révén. Miért, a közvetlen választáson nem pártjelöltek indulnak? Ki másnak van pénze kampányra és szervezeti ereje a választók mozgósítására? Előfordul, hogy valahol a pártok egy hozzájuk közvetlenül nem kötődő, köztiszteletben álló személyiséget indítanak, de ez ritka, és ő is csak az őt támogató pártok segítségével tud győzelemre jutni.
Nézzük meg egy sor ország tapasztalatait itt a közelben. Emlékezzünk a szlovák Gasparovic vagy a román Basescu elszabadulására! Vagy Milos Zeman volt cseh elnökre, aki rendszeresen szembe ment saját kormányával, mellesleg felrúgva azt az alkotmányt, amelyre esküt tett. Nézzük meg Zoran Milanovic horvát elnököt, aki mostanában teszi ugyanezt! Továbbá ott volt Észak-Macedóniában a bűncselekményekért elítélt, de az Orbán-kormány által menedékben részesített Gruevszki volt miniszterelnök bábja, Gjorge Ivanov köztársasági elnök, aki többszöri, nagy többségű parlamenti döntés után sem volt hajlandó elfogadni a Görögországgal kötött, az ország nevét megváltoztató, de ezzel a NATO-tagság és az EU-tagjelöltség számára utat nyitó egyezményt.
Lengyelországban pedig Andrzej Duda éppen arra hivatkozva üzent hadat a minden korábbinál nagyobb választási részvétel nyomán jelentős parlamenti többséget szerzett kormánykoalíciónak, hogy ő az ország legnagyobb legitimitású vezetője, mert rá 10,4 millió ember szavazott 2020-ban közvetlenül, míg Donald Tusk miniszterelnökre személy szerint senki. Igaz, ez a 10,4 millió szavazat a tisztségében már eltöltött öt év csak egy második fordulós, szűk 51 százalékos győzelmet jelentett, míg a december óta közösen kormányzó pártokra tavaly összesen 11,6 millió polgár (53,7 százalék) szavazott. De mivel a lengyel elnöki vétót a szejm csak minősített többséggel utasíthatja el, ami a mostani koalíciónak nincs meg, az államfő teljesen megbéníthatja a kormányzást, a kormány programjának megvalósítását. Fenyegetőzik is ezzel.
Van egy-két jó példa is, például Ausztriában Van der Bellen elnök fontos biztosítéka a demokráciának. De ez egyedi eset, nem a rendszer érdeme. A nem közvetlenül választott Mattarella olasz elnök szerepe is hasonlóan pozitív.
Tudom, jól hangzik, hogy „válasszon a nép!” No de megteheti, és meg is teszi. Így jön létre az országgyűlés. Mostanában nem olyan összetételű, ami nekem tetszene, de így döntött a nép, még ha volt is ebben jókora szerepe az eltorzított választójogi törvényeknek és a közpénzből finanszírozott gátlástalan kormánypropagandának. No de komolyan gondolja valaki, hogy egy közvetlen elnökválasztás kampányában nem ez történne? Hogy a Megafon akkor nem költene csillagászati összegeket az ellenzék támogatottjának lejáratására?
El tudja valaki képzelni, hogy a NER keretei között engednének megválasztani egy bármilyen nagyszerű, tekintélyes, független jelöltet, aki – az Alaptörvény keretei közül némileg kilógva – ellensúlyát képezhetné a Fidesz-kormánynak? Naivitás.
Vagyis álprobléma látszatmegoldását keresik azok, akik a legjobb szándékkal, de a köztársasági elnök közvetlen választásáért harcolnak. Szerintem az 1990-ben kialakított rendszer jó, a baj nem azzal van. Sólyom László – akit 2005-ben az akkori ellenzéknek, élén a Fidesszel, a szocialisták ügyetlensége és elbizakodottsága miatt sikerült megválasztatnia az országgyűlésben – független személyiségként, önálló szereplőként tudott fellépni az adott alkotmányos keretek között is. Ezt azok is elismerik, akik – mint például én – nem mindig értettek egyet vele.
Szóval szerintem törődjünk bele, hogy továbbra az országgyűlés választ államfőt. Nem a rendszeren múlik, hogy az várhatóan nem olyan szuverén egyéniség lesz, mint Sólyom volt.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.