Mindig szívesen és örömmel olvasom kettős honfitársam, Simon Géza írásait. A szélesebb társadalmi kérdések iránt érdeklődő orvos véleménye és megfigyelései gazdagították ismereteimet, és most is (Amerika nem példakép többé, január 24.) sok gondolatot keltettek.
Mint egy a jelenlegi tanári hivatásomtól eltérő életpályákat bejáró, honosított amerikai, a doktor úr cikke által szinte megszólítottnak éreztem magam. Amerika soha nem volt példakép, és nem is lehet az, igen sajátos történelme, e fejlődés termékeként létrejött és ma is átalakuló, változó politikai rendszere és gyakorlata folytán sem.
Az első világháborút követően az Egyesült Államok egyre inkább a nyugati demokráciák értékeit és érdekeit megtestesítő, ma már egyetemesen elismert, de manapság egyre gyakrabban bírált és támadott rendszer főképviselője és garantora lett. Ez a rendszer minden tökéletlensége, hibái, bűnei és néha sértő hübrisze ellenére történelmi fejlődést és felemelkedést jelentett nemcsak a szisztéma jól pozícionált kedvezményezettjeinek, de mai legádázabb bírálóinak és ellenségeinek is.
A mai világban a változások iszonyúan felgyorsultak, eddig ismereten problémák törnek felszínre, és ordas eszmék öltenek új, megtévesztő gúnyát. A Szovjetunió összeomlását azonnal követő egypólusú világ megszűnt, s
bár az Egyesült Államok kétségtelen és akarva-akaratlanul elismert szupremáciája továbbra is megvan, de egy új, többpólusú világ van kialakulóban.
A nemzetközi viszonyokat értelmező és alakítani kívánó amerikai külpolitika döntően mindig és alapjában belpolitikailag orientált volt. Ma azonban egyre inkább a külvilág van hatással az Egyesült Államok belpolitikájára és gazdaságára. Ilyen szoros kölcsönhatás eddig nem létezett, és elkerülhetetlenül próbatételre kényszeríti az érdekharmonizáló és érdekérvényesítő intézményeket. E vajúdás hosszú lesz, annak minden fájdalmával, kínjával és kockázatával együtt, és aligha lesz példája egy igazán soha nem létező ideálnak.
Végül csak a volt német kancellárt, Helmut Schmidtet tudom idézni: ”Az amerikaiak olyanok, amilyenek…de nekünk csak ők az egyedüli amerikaiak.”
A szerző történelem- és alkotmányjog tanár, Ashburnben, Virginiában.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.