A múlt héten Csernák János színművész egy Facebook-posztban akadt ki a szinkronszakma áldatlan állapota miatt. A Liam Neeson állandó hangjaként is dolgozó szinkronszínész ugyanis nem lehet a hollywoodi sztár – északír színész – hangja a következő filmben, mert több pénzt kért a munkájáért. – Rosszul gondolja, hogy ha nem engem választanak, illetve leváltanak, akkor azt Önnek nem kell jeleznie – tette közzé a Laborfilm Szinkronstúdiónak címzett levelét Csernák János, aki mintegy hallomásból tudta meg, hogy Liam Neeson hangját nem ő adja a következő filmben. – Azért azt tisztázzuk, hogy egy A-ligás világsztár filmjének szinkronjáért (közel 100 tekercsről beszélünk) számomra egy vásárlás, adott esetben két tank benzin összegét, 40 valahányezer forintot felajánlani, amiből még lejön az adó, és a benzinköltség, (mindenki tudja, hogy vidéken lakom), úgy gyalázat ahogy van, egyenesen sértés – áll a nyilvánossá tett levélben.
A hetvenen túl járó Csernák János az ISzDB, azaz az Internetes Szinkron Adatbázis szerint huszonhat filmben adta Liam Neeson hangját, tehát a hazai közönség az ő tolmácsolásában ismeri. Harrison Fordot még ennél is többször, szám szerint negyvenszer szinkronizálta, de nem egyszer jutott neki Richard Gere és Steven Seagal feladatul. Az ISzDB adatai szerint a színművész eddig majdnem hétszáz film szinkronizálásában vett részt. Csernák János felháborítónak tartotta, hogy a Laborfilm Szinkronstúdió gyártásvezetője „emelt gázsiigénynek” tartotta, hogy a szóban forgó ár dupláját kérte Csernák a munkájáért, a probléma viszont az egész magyar szinkronszakmát érinti. – Ez a rablás, szarrágás már tűrhetetlen, ami a szinkronnal kapcsolatban folyik. Névtelen, arctalan senkik döntenek évtizedek munkáját, a nézők igényeit, szimpátiáját leszarva pár ezer forintos megtakarítás miatt? – teszi föl a kérdést posztjában Csernák, aki igazán nem válogatta meg szavait.
Csernák János dörgedelmes bejegyzésében még kitért arra problémára, amiről lapunk Kultúra rovatában is esett már szó.
Nevezetesen arra, hogy a szinkronszínészek nem részesülnek további haszonban a szinkronizált film sikere esetén.
A témában írt tavalyi cikkünkben Rajkai Zoltánt, a SzíDoSz – Szinkron Alapszervezet (SziA) akkori elnökét kérdeztük, aki nem festett előnyös képet a magyar szinkron helyzetéről már akkor sem. Általános problémaként pedig kiemelte, hogy talán nincs is olyan szolgáltatás Magyarországon, ami órabérre lebontva ennél olcsóbb volna, pedig különleges kompetenciák kellenek hozzá. További nehézség, hogy a szinkronipar egyetlen szakterülete sem minősül hivatalos szakmának, kompetenciái nem tisztázottak, szabályozottak.
Lapunk megkeresésére Egressy G. Tamás, a SziA jelenlegi elnöke elmondta, Csernák János (aki egyébként nem tagja a szervezetnek) hangja valóban összeforrt Neeson karakterével (bár mások is szinkronizálták), viszont ez nem ad teljes biztosítékot. – Amennyiben a filmet gyártó megrendelő nem ad több pénzt az adott produkcióra, a magyar változat készítői nehéz helyzetbe kerülnek, beláthatjuk, hogy a rendezőnek vagy épp a gyártásvezetőnek nem kötelessége a saját zsebéből fedezni a mégoly jogos gázsiigényt – mondta Egressy G. Tamás. Hozzátéve – az eset elsősorban arra világít rá, amivel a szakma nagy része tisztában van, ám a közönség nem igazán: hogy a filmek, sorozatok tulajdonosai, azaz a megrendelők felé kellene egységesen, összefogva jeleznünk az általános fizetésemelések igényét. – A kérdésre, elértek-e valamit az általános gázsiemelés ügyében, a SziA elnöke úgy felelt: – Az évek során lassan, de nem elégséges mértékben emelkedtek a fizetések, ám ez sajnos nem minden szegmensre igaz a szakmán belül. A színészeknek van némi mozgásterük, léteznek bizonyos „sávok”, az ismertebb és tapasztaltabb művészek már megszabhatják, milyen összeg alatt nem vállalnak el egy adott munkát. A stúdiók, bár sokszor meg van kötve a kezük, igyekeznek figyelembe venni ezen kéréseket, miközben sajnos nem minden foglalkozás képviselőinek van efféle lehetőségük.
Egressy G. Tamás az alapszervezetbe való belépésre buzdítás mellett kiemelte: – A szakma dolgozói és a megrendelők között álló stúdióknak szövetséget ajánlottunk, mert tisztában vagyunk vele: a legnagyobb bérezési problémák és elvi gondok egy szinttel feljebb keresendők, és mindannyiunk érdeke, hogy egységes erőt tudjunk felmutatni.
A SziA elnöksége állásfoglalást fogalmazott meg, melyet megosztottak lapunkkal. Ebben a kialakult helyzet miatti sajnálatukat fejezték ki többek között azért is „mert a sokat kritizált szinkronipar renoméja tovább sérül, amikor a nyilvánosságban ehhez hasonló ügyek tematizálják a szakmával kapcsolatos diskurzust”. „Az esetből világosan látható, hogy a hazai közönség továbbra is – és méltán – ragaszkodik bizonyos színészek magyar hangjaihoz, és kimondhatjuk, hogy az ügy rámutatott: igenis fontos a szinkron, az annak kapcsán szkeptikusan vagy elítélően nyilatkozók tévednek, amikor alábecsülik a kiemelkedő minőségben magyarított tartalmak jelentőségét. Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy a posztban említett – és azóta gyűlölködő levelek sorával elárasztott – szinkronstúdió nem aljas szándékból, rosszindulatból vagy gonoszságból cselekedett. Kevesen veszik figyelembe (és erre Csernák János sem tért ki a posztjában), hogy egy-egy produkció költségvetését közvetetten a megrendelők határozzák meg, a stúdióknak számos kérdésben egyszerűen meg van kötve a kezük.
Az igazi felelősöket tehát nem a gyártásvezetők, de még csak nem is a stúdiófőnökök körében kell keresni, hanem egy szinttel feljebb: azoknál a megbízóknál, akik a költséghatékonyság oltárán bármit és bárkit feláldoznak; akikkel egyéni szinten lehetetlen kommunikálni; akikkel már csak azért is nehéz megértetni a valóban egyre romló bérszínvonal problematikáját, mert a stúdiók az évek során kialakult, rossz gyakorlat szerint negatív árversenyben küzdenek a filmek és sorozatok magyar változatának elkészítéséért.
[…] Jellemzően nem a stúdiók – és főleg nem a felsőbb döntést kommunikáló, hatalmi helyzettől távol álló gyártásvezetők –, hanem a külföldi (és sajnos belföldi) tulajdonosok/megrendelők spórolnak, időről időre lehetetlen helyzetbe hozva a hazai változat készítőit.”
A SziA elnöksége összefogást sürget, hiszen csak akkor tudnak változtatni és esetenként akár a stúdiókkal összefogva erőt demonstrálni a megrendelők felé, ha a szinkronban dolgozók nagy része belép a szakszervezetbe. „Bár tagságunk egyre bővül, még mindig sokan ódzkodnak a csatlakozástól, és ez végeláthatatlan negatív spirálhoz vezet: keveset érhetünk el, ha nem tudunk egységesen felsorakozni, szolidaritást vállalni és közös kiállással nyomatékosítani, milyen együttes szándékaink vannak” – jegyzik meg és Csernák Jánost is invitálják a szervezetükbe, hiszen érdemben csak a SziA-tagok érdekeit tudják képviselni.
A SziA elnöksége kitért Csernák János posztjának durvaságaira is: „Úgy érezzük, a nagy visszhangot kiváltó poszt stílusa és célzása nem segíti elő az érdemi érdekképviseletet. A „k. a.”-zás nem csak méltatlan, de sértő is egy felsőbb utasítást (hovatovább a stúdió hatáskörén kívül eső megrendelői szándékot) közvetítő alkalmazott felé. A nyilvánosság ilyetén bevonása károsan hat a szakma megítélésére, táptalajt biztosít a pontatlan információk, ferdítések, indulatból fakadó fél-konteók számára. Valamint fényesen mutatja azt, ami évtizedes viszonylatban a szinkronban dolgozók leghatalmasabb problémája: hogy semmiféle összefogásra nem vagyunk hajlandóak, mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti, a kollektív kiállás rendre elmarad – így sem a művészek, sem a szakszervezet nem képes érdemi eredményeket elérni. Mi változtatni szeretnénk ezen, és megválasztásunkkal három évet kaptunk rá, hogy lefektessük egy új, a nyugati szakszervezeti mintákhoz hasonlatos kultúra alapjait. A SziA pontosan az efféle ügyek megelőzéséért, megtörténtük esetén pedig kezeléséért, megoldásáért harcol. És pont a húzónevek csatlakozásának, közösségvállalásának hiánya gátolja, hogy messzebbre hallatszódjon a hangunk. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a szakma nagyjai, legendái példát mutassanak, másokat is ösztönözve csatlakozzanak az együttes küzdelemhez – egy olyan művészeti ágban, ami az összefogás hiánya és az egyéni érdekérvényesítés előtérbe helyezése okán rémületesen alacsony presztízzsel és méltatlan díjazásokkal kénytelen szembenézni, ez talán mindennél fontosabb. Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy ne csak egy-egy konkrét ügyben, kiemelt egyéni problémákban szülessen megoldás (bár tagjainknak ezekben is segítünk), hanem a szakma egészét érintő, régóta halogatott kérdések is rendezésre kerüljenek. Ehhez azonban együttesen kell erőt mutatnunk, és valamelyest össze kell hangolnunk a munkánkat és annak körülményeit nem ismerő, felszínes nyilvánosság felé történő kommunikációnkat is. Kerülve a szélsőségeket, tartózkodva az ártalmas, bántó és rossz helyre címzett személyeskedéstől – de határozottan képviselve álláspontunkat, elvárásainkat” – áll a közleményben.
Megkerestük az ügyben a Laborfilm Szinkronstúdiót is, ám levelükben jelezték: nem szeretnének nyilatkozni.
A SziA (SzíDoSz – Szinkron Alapszervezet) elnökségének állásfoglalása
Őszintén sajnáljuk, hogy kialakulhatott ez a helyzet – nem csupán azért, mert szakszervezetünk alapvető céljából adódóan és magától értetődően kiáll a művészek optimális díjazásáért és megbecsüléséért, de azért is, mert a sokat kritizált szinkronipar renoméja tovább sérül, amikor a nyilvánosságban ehhez hasonló ügyek tematizálják a szakmával kapcsolatos diskurzust.
Az esetből világosan látható, hogy a hazai közönség továbbra is – és méltán – ragaszkodik bizonyos színészek magyar hangjaihoz, és kimondhatjuk, hogy az ügy rámutatott: igenis fontos a szinkron, az annak kapcsán szkeptikusan vagy elítélően nyilatkozók tévednek, amikor alábecsülik a kiemelkedő minőségben magyarított tartalmak jelentőségét.
Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy a posztban említett – és azóta gyűlölködő levelek sorával elárasztott – szinkronstúdió nem aljas szándékból, rosszindulatból vagy gonoszságból cselekedett. Kevesen veszik figyelembe (és erre Csernák János sem tért ki a posztjában), hogy egy-egy produkció költségvetését közvetetten a megrendelők határozzák meg, a stúdióknak számos kérdésben egyszerűen meg van kötve a kezük.
Az igazi felelősöket tehát nem a gyártásvezetők, de még csak nem is a stúdiófőnökök körében kell keresni, hanem egy szinttel feljebb: azoknál a megbízóknál, akik a költséghatékonyság oltárán bármit és bárkit feláldoznak; akikkel egyéni szinten lehetetlen kommunikálni; akikkel már csak azért is nehéz megértetni a valóban egyre romló bérszínvonal problematikáját, mert a stúdiók az évek során kialakult, rossz gyakorlat szerint negatív árversenyben küzdenek a filmek és sorozatok magyar változatának elkészítéséért.
A stúdiókat és a teljes magyar szinkronipart érintő, már-már közmondásossá váló kritikák egy része jogos lehet, ám ez az általánosítás nem veszi figyelembe a valódi okokat, valamint érthető módon sérti a még mindig lelkiismeretesen dolgozó színészek, rendezők, fordítók, hangmérnökök, vágók, produkciós- és gyártásvezetők, adminisztrátorok önbecsülését. Számos kiemelkedő teljesítmény születik a szinkron világában, és ezek is a fent említett, megrendelői oldalról induló bérezési problémák árnyékában realizálódnak. Jellemzően nem a stúdiók – és főleg nem a felsőbb döntést kommunikáló, hatalmi helyzettől távol álló gyártásvezetők –, hanem a külföldi (és sajnos belföldi) tulajdonosok/megrendelők spórolnak, időről időre lehetetlen helyzetbe hozva a hazai változat készítőit.
Közös érdekünk lenne, hogy ez megváltozzon – és ne csak egy-egy kiemelt helyzetben lévő művész, hanem a teljes szakma szintjén. Ezen a ponton szükségesnek érezzük megemlíteni a szakszervezet elnökségének határozott álláspontját, amit úton-útfélen hangoztatunk: csakis akkor tudunk (esetenként a stúdiókkal összefogva) erőt demonstrálni a megrendelők felé, ha a szinkronban dolgozók nagy része belép a szakszervezetbe. Bár tagságunk egyre bővül, még mindig sokan ódzkodnak a csatlakozástól, és ez végeláthatatlan negatív spirálhoz vezet: keveset érhetünk el, ha nem tudunk egységesen felsorakozni, szolidaritást vállalni és közös kiállással nyomatékosítani, milyen együttes szándékaink vannak. Amíg a szakmabeliek közt akad, aki azt mondja: „majd akkor lépek be, ha kiharcoltak nekem valamit", mi viszont azzal szembesülünk, hogy tárgyalási szituációban mindenki számára világosan csak a szinkronban dolgozók egy része áll mögöttünk, addig bármennyit is küszködünk, nem lesz változás.
És, bár jelen állásfoglalást az elnökség morális kötelességének érezte, azért azt is hozzátesszük: jogkörünkből adódóan csakis azokért tudunk érdemben cselekedni, akik a Szinkron Alapszervezet tagjai. Aki nem tag, tehát nem tesz lépést a közös érdekképviselet irányába, annak sérelmeit morális indíttatásból, szimbolikusan felhangosíthatjuk, ám ez nem kötelességünk, és az „ellenoldali" tárgyalófelek sem kötelesek komolyan foglalkozni az őt érintő kéréseinkkel. Csernák Jánost tehát szeretettel várjuk tagságunk körében – reméljük, felhatalmaz rá minket, hogy érte (is) küzdjünk a mindenkori megrendelői oldal vitathatatlanul visszás döntéseinek ellenében.
Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy minden anyagi, munkaszervezési vagy morális problémának létezik megfelelő elintézési módja. Úgy érezzük, a nagy visszhangot kiváltó poszt stílusa és célzása nem segíti elő az érdemi érdekképviseletet. A „k. a."-zás nem csak méltatlan, de sértő is egy felsőbb utasítást (hovatovább a stúdió hatáskörén kívül eső megrendelői szándékot) közvetítő alkalmazott felé. A nyilvánosság ilyetén bevonása károsan hat a szakma megítélésére, táptalajt biztosít a pontatlan információk, ferdítések, indulatból fakadó fél-konteók számára. Valamint fényesen mutatja azt, ami évtizedes viszonylatban a szinkronban dolgozók leghatalmasabb problémája: hogy semmiféle összefogásra nem vagyunk hajlandóak, mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti, a kollektív kiállás rendre elmarad – így sem a művészek, sem a szakszervezet nem képes érdemi eredményeket elérni. Mi változtatni szeretnénk ezen, és megválasztásunkkal három évet kaptunk rá, hogy lefektessük egy új, a nyugati szakszervezeti mintákhoz hasonlatos kultúra alapjait.
A SziA pontosan az efféle ügyek megelőzéséért, megtörténtük esetén pedig kezeléséért, megoldásáért harcol. És pont a húzónevek csatlakozásának, közösségvállalásának hiánya gátolja, hogy messzebbre hallatszódjon a hangunk. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a szakma nagyjai, legendái példát mutassanak, másokat is ösztönözve csatlakozzanak az együttes küzdelemhez – egy olyan művészeti ágban, ami az összefogás hiánya és az egyéni érdekérvényesítés előtérbe helyezése okán rémületesen alacsony presztízzsel és méltatlan díjazásokkal kénytelen szembenézni, ez talán mindennél fontosabb. Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy ne csak egy-egy konkrét ügyben, kiemelt egyéni problémákban szülessen megoldás (bár tagjainknak ezekben is segítünk), hanem a szakma egészét érintő, régóta halogatott kérdések is rendezésre kerüljenek. Ehhez azonban együttesen kell erőt mutatnunk, és valamelyest össze kell hangolnunk a munkánkat és annak körülményeit nem ismerő, felszínes nyilvánosság felé történő kommunikációnkat is. Kerülve a szélsőségeket, tartózkodva az ártalmas, bántó és rossz helyre címzett személyeskedéstől – de határozottan képviselve álláspontunkat, elvárásainkat.
Tisztelettel: A SziA elnöksége
Egressy G. Tamás – elnök; Hamvas Dániel – alelnök; Makranczi Zalán – alelnök; Majsai-Nyilas Tünde – kommunikációs és gazdasági alelnök; Mezei Kitty – pénzügyi ellenőr
