Ötven évvel ezelőtt Elton John úgy berobbant az Egyesült Államokban, mint Nikolaus August Otto négyütemű belső égésű motorja a XIX. század Németországában. A franciaországi Caen melletti Hérouville kastélyában rögzített Goodbye Yellow Brick Road (Viszlát, sárga köves út) című nagylemeze nyolc hétig állt az amerikai lista élén, és 1974 legkelendőbb albuma volt az USA-ban, ahol a címadó dalt másodikként jegyezték a Billboard magazin „szingli” lajstromában.
„John és a dalszövegíró Bernie Taupin felülmúlták magukat ezzel a dupla lemezzel, amely merész, kalandos és rendkívül szórakoztató” – állapította meg a neves brit zenei hetilap, a Melody Maker.
A korong lavinát indított el.
Pontosabban a görgeteget az 1972-ben felvett Don't Shoot Me I'm Only the Piano Player (Ne lőj rám, én csak a zongorista vagyok) című nagylemez örökzöld slágere, a Crocodile Rock okozta, amely a szerző-énekes első listavezető számává lépett elő a tengerentúlon meg általában. Az 1975-ben kiadott gyűjteményes album, az Elton's Greatest Hits már tíz hetet töltött a lista első helyén, ezzel máig rekordot tart „odaát” a hasonló nagylemezek, illetve CD-k között.
Szintén 1975-ben történt, hogy a szerző-énekes Captain Fantastic and the Brown Dirt Cowboy című albuma a feliratkozás pillanatától a lista élére került, ami megint csak páratlan a Billboard történetében. „Sokkal jobban azonosulok ezzel az albummal, mint bármi mással, amit eddig csináltam" – mondta akkor Elton. – „Mindig is ez lesz a kedvenc nagylemezem."
A Sounds című brit zenei újság 1975 novemberében azt írta: „Senki sem játszott a Los Angeles-i Dodger Stadionban a Beatles 1966-os koncertje óta. Elton John változtatott ezen. S ennek az alkalomnak a megünneplésére gépet bérelt 50 ezer fontért, majd 120 embert repített Kaliforniába.” A lap helyszíni riportjában hozzátette: „Elton húszméteres plakátja lepillant a Sunset Boulevard-ra. Mind a 60 ezer jegy másfél óra alatt elfogyott, azaz minek a plakát a Sunseten?”
Abban az esztendőben John öt dala kapaszkodott fel a szóló lajstrom tetejére; ennél több elsőséget a hetvenes évek Amerikájában senki nem számlált egyazon tizenkét hónapban.
Összesen hét listavezető nagylemeze és tíz topszáma volt „odaát” (a That's What Friends Are For című dallal együtt, amelyet Elton John, Gladys Knight, Dionne Warwick és Stevie Wonder – mint „Dionne és barátai” – közösen adott elő 1986-ban). További magaslati kislemezei: Bernie and the Jets (1974), a Lucy in the Sky with Diamonds című Beatles-siker feldolgozása (1975), Philadelphia Freedom (1975), Island Girl (1975), Don’t Go Breaking My Heart (1976, Kiki Dee-vel), Don’t Let the Sun Go Down On Me (1992, George Michaellel), Candle in the Wind (1997).
Az utóbbi dal 1973-ban Marilyn Monroe emléke előtt tisztelgett, majd Diana hercegnő halálakor Elton átdolgozta, és az új változat 14 hétig vitte a prímet az Államokban. Ezzel máig az örök lista 9-10. helyén áll (a kislemez B oldalán a szintén remekbe szabott Something About the Way You Look Tonight hangzott fel).
Mindeddig 56 dala került fel az amerikai listára. Az első a Border Song volt (a 92. helyen 1970-ben), a legjobb tíz közé először a Your Song futott be (8.-ként 1971-ben). A premiertől harminc egymást követő évben szerepelt a top 40-ben a Billboardon, 25 dala járt az első tízben.
Nagy-Britanniában 10 dala és 8 albuma kapaszkodott az élre, 36 száma fordult meg a Top Tenben. Sőt: hat egymást követő évtizedben volt kislemeze a legjobb tízben, ez örök rekord. (Legutóbb – 2021-ben – a Cold Heart című, a Sacrifice-ra és a Rocket Manre épülő remixet jegyezték csúcsközelben.).
S elérkeztünk a Yellow Brick Roadtól a Yellow Brick Roadig. Elton John hasonló című turnéja, amely 2018 szeptemberétől 2023 júliusáig tartott, minden idők második legnagyobb bevételt hozó koncertsorozata volt: a 282 előadás 939,3 millió dollárt termelt. Ennél többet csak Taylor Swift tavaly márciusban kezdődött és ez év decemberében záruló turnéja hoz (már most túllépte az egymilliárd dollárt).
Azért a második hely sem rossz, kislemezként a Goodbye Yellow Brick Road is „ezüstérmes” volt, ugyebár…
