Egy két évvel ezelőtti kompetencia-mérés adatai szerint az általános iskola végzős évfolyamain tesztelt diákok 40 százaléka alapszinten nem tudott szöveget értelmezni. Bár a szavakat, mondatokat elolvasták, nem tudták mit jelent, és nem voltak képesek használni a belőlük szerzett információt. Az átlag rosszabb, ha az ország kevésbé szerencsés megyéit, Borsod-Abaúj-Zemplént, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereget nézzük. Lehet magyarázni, hogy lassan a diplomás felnőttek sem igazodnak el a szavak erdejében, hisz a digitális technológia, a felgyorsult világ tőmondatokra szűkíti a beszédünket és az írásunkat is. Kinek van már ideje, akarata értelmezni akár az Esti Kornél énekének első sorait, „Indulj dalom, bátor dalom, sápadva nézze röptöd, aki nyomodba köpköd: a fájdalom…”. De megkockáztatom, talán országunk mai vezetőinek sem mindegyike lenne képes kerek mondatokban összefoglalni, miről szól a nemzet - amelyre oly gyakran hivatkoznak, ha kell, ha nem – dala, a Himnusz.
Megírtuk a minap, riasztóan nő az analfabetizmus az ország lecsúszó megyéiben. Pontos adatokat talán még a szociológusok, kutatók sem tudnak, hiszen már az iskolákban gyakran rejtve marad ez a hiány. Átbukdácsoltatják a lemaradókat, kozmetikázzák a mutatókat, lényeg, hogy meg ne biccenjen a sikerpropaganda. Amúgy is dupla, tripla energia lenne külön kis csoportokban foglalkozni a leghátrányosabb helyzetű gyerekekkel, amire nincs se pénz, se központi akarat. Jól van az úgy, ha papíron stimmelnek az adatok, nyolc osztály letudva, az „emberanyag” úgyis csak napszámra kell. Dolgos kezeknek, amelyeknek gazdája lehetőleg száját becsukva, engedelmesen végez el rászabott feladatot, nem kérdez, nem kérdőjelez, elfogadja, ami jutott. Gondolatai a mindennapi betevő és a következő reggel körül forognak csupán.