Mikor tudta meg, hogy köszöntik a Feyenoord–Twente bajnoki meccsen?
A múlt év decemberében.
Számított ekkora ünneplésre?
Annak idején nem hittem volna, hogy ennyire szeretnek majd. Számomra a Rotterdamban uralkodó hangulat ismeretlen volt. Aztán hamar megtapasztaltam, milyen a De Kuip stadion hatása. Most is olyan magával ragadó volt, mint akkor, amikor még futballoztam.
Tatabányán sem utálták különösebben…
Rotterdam más kultúra.
Azonnal befutott?
Nem mondhatnám. Első holland bajnoki meccsemen, 1989 szeptemberében otthon 2-0-ra kikaptunk a Fortuna Sittardtól. A felháborodott szurkolók berohantak a pályára, kergettek bennünket. Sőt egy felém dobott tégla tíz centivel a bokám mellett zúgott el.
Ehhez képest 1993-ban 120 ezren ünnepelték a csapatot a rotterdami városháza előtti téren.
Az utolsó fordulóban Groningenben nyernünk kellett ahhoz, hogy bajnokok legyünk. Győztünk 5-0-ra, az első gólt én rúgtam. Groningen 200 kilométernyire van Rotterdamtól, de Boeing repülőgépet küldtek értünk.
Nem utoljára hatódott meg…
Tényleg nem. Utolsó rotterdami meccsem, a Volendam elleni 2-1-es kupadöntő után a társaim a vállukra vettek, úgy tettük meg a tiszteletkört.
A Kiprich bajusza című könyvben Michel van Egmond így ír: „1989-ben olyan labdarúgó érkezett Rotterdamba, aki úgy festett, mint egy lerobbant kertkapu. Hat évvel később meglett rotterdami férfiak sírtak a távozása miatt”. Miért hasonlította a rozzant kapuhoz?
Mert birka volt.
S a meglett férfiak tényleg sírtak?
Szerintem én is.
Ki volt a legjobb edzője?
A Feyenoord két vb-ezüstérmese, Willem van Hanegem és Wim Jansen.
Edzésen beálltak játszani?
Soha. Tudták, hogy akkor felbőrözöm őket.
S ki volt a legkedvesebb játékostársa?
A svéd vb-bronzérmes Henrik Larsson. A mai napig jó barátom, annak idején rengeteget sznúkereztünk. Ha ma játszanánk, bennünket közvetítene az Eurosport.
S a legnagyobbak, akikkel a pályán volt?
Gullit, Van Basten, Ronaldo, Romario.
Mindenféle összeállításokban a Feyenoord legendái között szerepel, együtt Eddy Graaflanddal, Rinus Israellel, Wim Rijsbergennel, Giovanni van Bronckhorsttal, Theo de Jonggal, Franz Hasillal, Ove Kindvall-lal, Dirk Kuyttel, Robin van Persie-vel, Coen Moulijnnel. Ismeri őket?
Többségüket igen, mert a Feyenoord minden évben rendez egy találkozót a klub legkiválóbb labdarúgói számára.
A legemlékezetesebb Feyenoord-meccse?
A négy győztes holland kupadöntőn kívül talán az az eindhoveni 3-2, amelyen a bajnoki cím elnyerésének évében az 55. percben, 1-2-nél küldtek be 11-est rúgni. A partjelző nem akart beengedni, hogy majd a büntető után… Aztán a hálóba gurítottam, majd belőttem a győztes gólt is.
Jöhetett a Boeing?
Az csak Groningenbe jött.
Amikor 1995-ben elhagyta a Feyenoordot, a ciprusi APOEL Nicosiával – benne Kozma Istvánnal és Kovács Kálmánnal – 8-0-s vereséget szenvedett a KEK-ben a La Corunától. Nem volt jó választás…
A meccs előtt a klubelnökünk azt mondta, hogy most leváltatjuk a Deportivo vezérkarát. Aztán konkrétan kilencszer értem labdába. Ahányszor kezdtem.
Hogy van most?
Rotterdam után lelkileg nagyon jól. Testileg tűrhetően. Egy-két hónapig még kell a bot, nagyon rosszul estem a lépcsőn, öt órás volt a műtét.
Lelkileg tovább emelkedhet: holland forrásból azt olvastam, hogy „a varázsló Kiprich József örökre a Feyenoord része marad”.
Ez fordítva is így van.
Régi remek Rotterdam
Az 1963. szeptember 6-án született, 70-szeres válogatott Kiprich 1989 és 1995 között 167 (128 bajnoki) mérkőzésen szerepelt a Feyenoordban, 64 (53) gólt szerzett, egy-egy bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmet, valamint négy holland kupát nyert. A „repülős” groningeni meccsen így állt fel a rotterdami csapat: De Goey – Heus, Metgod, De Wolf, Trustfull – Gorré, Scholten, Rob Witschge – Taument, Kiprich (Van Loen), Blinker (Obiku). Kiprich érkezéséig a bajnokságban és a holland kupában 1984 óta nem győzött a Feyenoord, a kupát 1991-ben, a bajnoki címet 1993-ban hódította el újra.
