Jól tudtuk, hogy idén drámai év vár Európára, s már a januári hónap is bővelkedett meglepetésekben. Ijesztő jövőképet vázolt fel az Európai Külkapcsolati Tanács múlt héten megjelent felmérése, amely a populista pártok előretörését jövendölte a júniusi európai parlamenti választáson, s egészen a közelmúltig nem láttunk olyan fejleményt, amely megtörhetné ezt a szélsőségek felé sodródást, az aggodalom által átszőtt tanácstalanságot, valamit, ami legalább fékezhetné Európa jobbra tolódását. A félelmet tetézte Charles Michel, az Európai Tanács elnökének néhány héttel ezelőtti bejelentése, aki közölte, mivel a következő EP tagja kíván lenni, ezért idő előtt távozik az Európai Tanács éléről, vagyis a következő elnök megválasztásáig, várhatóan decemberig, az EU soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor veheti át ideiglenesen a tisztséget. Bár a tanácsi elnökség konkrét hatalmat nem jelent, a magyar kormány, s a hozzá hű sajtó azt sugallhatná: miniszterelnökünk az őt megillető helyre, Európa trónjára került.
Nem tudhatjuk, Európa jobbra tolódása megállítható-e, de egyre több olyan jelet láthatunk, amelyek azt mutatják, a demokratikusan gondolkodó többség mintha kezdene felébredni és rádöbbenni arra, hogy a populizmus már Európa jövőjét fenyegeti. Németországban tüntetéshullám indult az Alternatíva Németország ellen, a németekben most kezd tudatosulni, hogy a párt országuk és az egész kontinens demokratikus alapjait támadja. A tavalyi holland választás győztese, az EU-ellenes Geert Wilders továbbra sem talál magának koalíciós partnert, mert a szóba jöhető pártok kiállnak az európai értékek mellett. A populista pártok között is egyre mélyebbek a repedések, amit Marine Le Pennek az AfD elleni minapi támadása is igazol.
Kedvező jelzés az is, hogy Charles Michel is megváltoztatta a döntését, bejelentette: mégis kitölti mandátumát az ET elnökeként, így Orbán sem lehet tanácsi elnök. A belga politikus rendkívül felelőtlenül viselkedett, amikor saját politikai karrierjét helyezte előtérbe az EU sorsa helyett, most a külső nyomás hatására kénytelen volt visszakozni. A lelkiismeretével neki kell elszámolnia, magyar szempontból viszont sokkal érdekesebb, hogy az Orbán ET elnökségének rémképe észhez térítette azokat, akik úgy vélik: Európa nem személyes ambíciók játékszere, hanem olyan érték, amit meg kell őrizni.
A magyar diplomácia szempontjából nem csak Michel bejelentése miatt alakult horrorisztikusan a hét: a nyugati szövetségesek már torkig vannak Magyarországgal, a svédeknek NATO-integrációjának késleltetése a kicsinyesség netovábbja, vélik. Több kereszténydemokrata pártnál, köztük a Fidesszel egykor szövetséges német CDU/CSU-nál elszakadt a cérna. Orbán Viktor biztosra veszi Donald Trump újraválasztását és azt reméli, kiemelt szerepe lesz Európában azzal, hogy Washington legfőbb szövetségese lesz. Elfelejti, hogy Európában élünk, egy olyan kontinensen, amely a legreménytelenebb helyzetben is képes visszatérni a demokratikus gyökerekhez és kilökni magából azokat, akik az eszmeiség fölé helyezték saját hatalmukat.