Azt állította Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (az ATV-ben arról, hogy Törökország Magyarországot megelőzve ratifikálta a svédek NATO-csatlakozását, tehát mégis mi leszünk az utolsók, akik a felvételüket megszavazzuk), hogy „ez nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy a magyar parlamentnek van egy ülésezési rendje, amely eltér a török parlament ülésezési rendjétől”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a törökök előzése nem ennek „köszönhető”, hiszen a magyar parlamentben az elmúlt másfél évben bármikor kitűzhették volna az erről szóló szavazást, de a törökök háta mögé bújva ezt folyton halogatták. Mint annyiszor, most is túltolták a biciklit, és nem vették észre, hogy Erdogan közben leszállt a tandemről.
Azt is állította a politikai igazgató (ugyanott), hogy a NATO-hoz tartozás a legkomolyabb politikai elköteleződés, és azért kértek politikai konzultációt a svéd kormánytól, mert ha kígyót-békát kiabálnak ránk, „akkor hogyan fogjuk ezt a politikai és katonai szövetséget működtetni”.
Ezzel szemben a tény az, hogy sem a jelenlegi, sem az előző svéd kormány nem kiabált kígyót-békát a magyarra, legföljebb a demokrácia leépítését kifogásolta, hasonlóan az Európai Unió másik 25 tagállamához – amely ezek miatt be is fagyasztotta az uniós támogatások jelentős részét –, illetve hasonlóan az Egyesült Államokhoz, amely a NATO-szövetség legfontosabb tagja. De remélhetőleg hamarosan mindannyian bocsánatot kérnek, mert különben a magyar katonák nem fogják megvédeni Svédország és az Egyesült Államok szabadságát, ha támadás éri őket.
Azt állította továbbá Orbán Balázs, hogy a konzultációt többek között azért is javasolták, hogy ezzel megkönnyítsék a svédek dolgát.
Ezzel szemben a tény az, hogy a svédeknek már nincs dolga a NATO-felvétellel. A magyar kormánynak annál inkább.
Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (az Index portálnak), hogy „a svédek olyan messzire mentek Magyarország pocskondiázásában, a demokratikusan megválasztott kormány gyalázásában és mozgásterének szűkítésében, amit nem lehet meg nem történtté vagy mellékes körülménnyé tenni”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem mentek messzebbre, mint az amerikai, a norvég, a holland, vagy legutóbb a lengyel kormány is. Donald Tusk miniszterelnök például a napokban Kijevben megjegyezte Orbánról, hogy „azok, akik csendben támogatják Putyint, mindenféleképpen elárulják Európát, ezért emlékezni fognak rájuk, és nem nyernek majd megbocsátást”. Remélem, az ilyen pocskondiázókat Kövér legközelebb felszólítja az azonnali távozásra a NATO-ból.
Azt is állította Kövér (ugyancsak NATO-ügyben), hogy „ha használhatok katonai szlenget, nem vagyunk csicskásai senkinek. Úgy érzem, súlyos félreértés van a svédek fejében.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a csicskásai ugyan nem vagyunk senkinek, de a szövetségesei igen. Svédország az Európai Unió tagja, és miután a NATO többi tagja már jóváhagyta a felvételét, ezzel gyakorlatilag a NATO-nak is. Hacsak nem lépünk ki mind a két szervezetből, akkor az a bizonyos súlyos félreértés Kövér fejében van.
A szerző újságíró
–
A cikkben megjelenő vélemény nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
