Szeret főzni?
Ó, igen, nem vagyok rest használni a kezeimet, villámgyorsan vágok és hámozok. Gyors szakács vagyok. Természetesen nem vagyok olyan jó, mint egy profi séf. Mindemellett pedig csak néha-néha szeretek főzni, nem mindig öröm. De a gyerekeim mellett megtanultam, hogy rendszeresen, gyorsan főzzek. Illetve meg kellett tanulnom előre főzni, mert elfoglalt vagyok a sok filmmel és utazással – nem tudok profi háziasszony lenni.
Az örömöt jelentő részéről tudna mesélni?
Hogyne. Szeretek magamnak főzni, mert a jó ételek jó egészséget hoznak. Nagyon válogatós vagyok az alapanyagokkal, mert szerintem ez a kulcsa mindennek. Az ipari világ, amelyben élünk, a mennyiségről és nem a minőségről szól. Ezért meg kell találnunk az értelmét annak, ahogyan főzünk és amit eszünk. Mert amikor látod, hogy hogyan bánnak az állatokkal, és rájössz, mit eszünk a gyorséttermekben vagy olyanokban, ahol tudatosság nélkül készítik az ételeket, akkor rájössz arra is, hogy tulajdonképpen tönkreteszed az egészségedet. És vice versa: tönkreteszed az állatok életét, vagy akár a zöldségek életét is, mert méltatlanul bánnak velük.
A szenvedély íze is erről a művészi főzési folyamatról szól. A filmben rengeteg szív van és rengeteg munka is egyben. Elképesztően nehéz folyamat lehet.
Igen, de A szenvedély íze mégiscsak egy film. Amit lát, hogy majd megszakadok a munkában, az csak egy szerep. Nem nekem kellett hajnali ötre ott lennem előkészíteni a főzést, hogy nyolckor tudjunk forgatni, ugyanakkor fontos, hogy Pierre Gagnaire séf a forgatáson végig ott volt, mint a jobbkezünk, szóval, hogy felügyelje a főzés dramaturgiáját. Persze rengeteg videót is néztünk, amelyben Pierre-t tanulmányoztuk, hogy tudjuk, hogy pontosan mire gondol, amikor kér valamit tőlünk.
Megették a csodálatosan kinéző dolgokat, melyeket főztek?
A férfiak ettek meg mindent, mert én már Coco Chanel szerepére készültem és fogynom kellett. Szóval, nekem nem volt részem a dőzsölésben. Éppen elég volt az, amit a felvételek során meg kellett ennem. De tudja mit, bevallom: irtó nehéz volt megállni. De volt erre szakmai okom is: amiket Pierre irányításával főztünk, azok valóban szeretettel készültek. Amikor megkóstoltunk valamit, az nem a mesterséges ízesítő volt, mert nem használtunk ilyesmiket: valódi érzelmeket lát a színészek arcán.
A forgatókönyv hogyan nézett ki? Csak a párbeszédek voltak benne vagy részletes szakácskönyv is volt egyben?
Nem volt semmiféle leírása a főzési folyamatnak. Ezek a forgatáson valósultak meg, és sokszor még a dialógusokra is hatással voltak, hiszen az ételek megalkotásának a folyamata során önkéntelenül is hozzátettünk ezt vagy azt. Színészként a kamera előtt azt szeretnéd, azt akarod, hogy az adott jelenet lefedje a lényeget. Első körben nyilván megtanulod a szövegedet, érzelmileg benned van, ám azt nem tudod, hogyan fog ez a jelenetben „materializálódni”. Szóval, ezt csak menet közben fedezheted fel. Ezért akarsz általában még egy felvételt csinálni, mert meg akarod tapasztalni és látni, hogy hova juthatsz el érzelmi szinten. Ezt hívom a próbálkozás szükségességének. Ez nem egy intellektuális döntés, nem azért kérem, hogy agyaljak rajta. Úgy értem, egyébként ez is lehetséges, de én azt vallom, óvatosnak kell lenni, ha a fejed átveszi az irányítást.
Az, hogy a főszerepet, a Doudin Buffant séfet alakító Benoit Magimel és ön korábban a való életben valóban szerelmi viszonyban éltek, most befolyásolta ezeket az érzelmi folyamatokat?
Ez alól nem lehet kibújni, de az eljátszandó szerep sokkal drámaibb, mint az én életem: itt inkább arról van szó, hogy közös főzés közben, tudva, hogy hamarosan meg fogok halni, mit érzek a férfi iránt. Tehát lelkileg abba a helyzetbe hoztam magam, hogy extrém mód élni akartam, tudva, hogy ez lesz a vég. És az a tény, hogy korábban Benoit-val együtt voltunk – nem mellesleg ez több mint húsz évvel ezelőtt véget ért, és azóta nem találkoztunk - a mostani helyzetet nagyon érzelmessé tette számomra. Nagyon különleges volt, nem is tudom megfogalmazni szavakkal ezt az érzést, de abban biztos voltam, hogy ezt akartam a filmbe is belevinni. Ezt adtam magamból a filmnek, és csodának tartom, hogy sikerült. Különösen, hogy amikor elkezdtük a forgatást, úgy éreztem, a természet ellenem van, mert a tavasz nem igazán akart előkerülni a tél mögül. Az első hét borzalmas volt, aztán egy hét múlva kezdett igazán kinyílni a világ, előbújt a nap, és ez tényleg megmentette a filmet. Szóval sosem tudhatod, hogy mi lesz, hogyan alakul egy-egy film. Sosem könnyű filmet csinálni, pláne egy különlegeset.
Tran Anh Hung rendező azt nyilatkozta, hogy izgult amiatt, hogy épp a személyes érintettség miatt nem fogja vállalni a szerepet.
Inkább igazi kihívásnak éreztem. Minden egyes forgatási nap maga volt a döbbenet, szinte nem hittem el, hogy egy szobában vagyunk Benoit-val. És mivel ezt a színészi folyamatot és egyben az életszituációt együtt kellett átélnünk, minden alkalommal nagyon meglepődtem, hogy mi minden történik velem- velünk. Néha szinte együtt vihogtam vele, mert olyan őrületes volt az egész, mert soha nem tudtam elképzelni, hogy ez valaha megtörténik. Bizonyos értelemben ez egy gyönyörű cinkosság volt. És én is támogattam őt, nagyon is. Mert azt akartam, hogy a lehető legjobb legyen. És azt hiszem, ő is azt akarta, hogy az legyen, mintha A szenvedély íze, a közös film egy képzeletbeli gyermek lenne, melyet a valóságban elmulasztottunk.
Érdekes, hogy nemzetközi szinten a Csokoládé című filmjével azonosítják a legtöbben.
Egy újabb film, amelyben étel van, ugye? Talán, mert az abban játszott karakteremen keresztül arról szólt a film, hogy mit jó és mit rossz tenni. A figura provokatív volt, miközben csak szabad akart lenni. Minden néző azonosulni tudott vele. A szenvedély íze esetében nehezebb kérdés ez, mert nem tudunk semmit a nő múltjáról.
Mit gondol, a mai közönség hogyan fog viszonyulni különösen a karakteréhez és a filmben ábrázolt furcsa kapcsolathoz? Miközben A szenvedély íze kosztümös darab, egyben egy olyan film is, amely a mai közönséghez szól.
Bevallom, fogalmam sincs, mi az, hogy mai közönség. Szerintem egyes emberek vannak csak, akiknek más-más életük, értékrendjük és igényeik vannak. Könnyen felismerném a jelen közönségét egy kétszáz éves könyvben, ami számomra valóságos és nagyon élőnek érzem. Most filmes korszakban élünk, de ez nem jelenti azt, hogy különböző, ősibb művészeti formákban, mint például a festészetben, a zenében nem lehet megtalálni az igazságot. Minden egyes műalkotás időtlen és egyben időtálló.
Érdekes fordulat a karrierjében: elvállalta a The New Look című tévésorozatot, melyet az Apple TV+ gyárt. Igaz francia karaktert, Coco Chanelt alakítja benne. Mennyiben volt más ez a munka, mint egy mozifilm forgatása?
Nagy kihívás volt egy tévésorozatban szerepelni, mert héthónapos forgatásom még sosem volt. Csináltam már hosszú forgatásokat hosszú játékfilmek miatt, de egy tízórás sorozat az más tészta, mert sokkal többet vagy benne a karakterben, így sokkal kevesebb a titkod is. Ebben a számomra új helyzetben kellett megteremtenem a valóságot, megpróbálni megtalálni a módját, hogy megértsem és megtestesítsem őt. Rengeteg könyvet olvastam, amíg a sorozatot készítettem. Felhívtam különböző embereket, akik találkoztak vele, akik ismerték őt. Aztán ott vannak a forgatókönyv keretei, hogy ezeken belül valóságossá, érdekessé tegyem, de a legfőbb feladat, hogyan tegyem őt emberré. Mert persze vannak sötét oldalai is, és ezt is meg kell értenünk, mert ha csak az a cél, hogy elítéljük őt, az nem érdekes. A gyerekkora annyira traumatizálta őt. Két nővére meghalt, egyikük öngyilkos lett. Az anyja pedig akkor hunyt el, amikor tizenegy éves volt, az apja elhagyta a családot. Úgy értem, ez olyan, mint egy Dickens-féle történet. A nők sorsa az volt a tizenkilencedik század végén, és a huszadik elején, hogy ha szegény vagy az is maradsz. Meg akarod valósítani az álmaidat? Ugyan, menj vissza szolgálni, takarítani vagy bármi mást, amire születtél. Szóval az fontos tény, hogy ő talált kiutat, és felszabadította a nőket. Másfajta ruhákat kreált, megszabadult a fűzőtől és a nadrágok viselésétől, és egy egész világot megváltoztatott. Nem csak önmagát.
Infó: A szenvedély íze Bemutató: 2023. január 25. Cirko Film
Névjegy
Juliette Binoche Oscar-, BAFTA-, César- és Európai Filmdíjas francia színésznő. Párizsban született 1964-ben. 15 évesen egy párizsi középiskola színészi tagozatára, majd a Nemzeti Színművészeti Iskolába járt. Első nagy áttörést hozó szerepét 24 évesen, Philip Kaufman filmjében, a Milan Kundera regényéből készült A lét elviselhetetlen könnyűségében kapta. Az igazi ismertséget a lengyel rendező Krzysztof Kieślowski Három szín filmtrilógiája hozta meg számára, a Három szín: kékben nyújtott alakításáért César-díjat, Európai Filmdíjat, és a Velencei Filmfesztiválon a legjobb női főszereplőnek járó díjat nyerte el. 1996-ban Az angol beteg című , Almásy László életét feldolgozó alkotásban aHana nevű ápolónőt alakította, a film 12 Oscar-jelölésből 9 díjat söpört be, Juliette Binoche a legjobb női mellékszereplő kapott díjat. 2000-ben szintén Oscarra jelölték, Joanne Harris regényének filmváltozatában a Csokoládéban nyújtott alakításáért. 2022-ben mutatták be Az utolsó lépcsőfok című sorozatot, amelyben Colin Firth partnere volt.