Savanyú szaga van ilyentájt a vidéknek, kellemes illatnak aligha nevezhető. Savanyú füstöt pöfékelnek az ég felé a kémények, van, hol világosabb galambszürkén, máshol már-már barnásvörösen. A megfontoltabbak, előre gondolkodók, de lehet, hogy csak helyi szinten tehetősebbek hónapokkal korábban meg tudják venni a később esedékes tűzifát, egyfajta reményt is kifejezve ezzel, hogy lesz még jövő esztendő, s lesz, akinek odabent meleget ad majd a kályha, a kazán. Ők nem az idei nyirkos hasábokat tüzelik, hanem tavalyit, tavalyelőttit, a fészerben kiszáradt hasábokat dobják a jófajta parázsra, s ha reggelre ki is alszik a tűz, mérnöki alapossággal gyújtanak be újra. Ha marad némi parázs, még könnyebb a dolguk. Kicsit felpiszkálják a félig-meddig szénné feketedett, de itt-ott még vörösen izzó darabokat, s tesznek rá régi újságpapírt. Napilaposból, a hamarabb lángra lobbanóból egyre kevesebb akad a házaknál, a csütörtökönként bedobott reklámkiadványok viszont silányabbul égnek, hiába kelletik magukat a képeken gusztusos narancsok, márkás italok, domborodó csirkemellek, a szépen nyomtatott oldalak leginkább csak pörkölődnek, füstölnek.
A gúlára pakolt papírra aztán kiszáradt faháncsot, roppanó gallyakat, szilánkosra vágott forgácsokat halmoznak, levegőt engednek be a kis fémajtón vagy megnyitják a szabályozható kéménynyílást. Megvárják, míg pattogni kezd a tűz, s nagyobb darabokat már csak olyankor tesznek rá, amikor magabiztosan táncolnak a lángok.
Ott, ahol barnás füst gomolyog, nem törődnek a tűzrakás művészi, de legalábbis professzionális mivoltával. Náluk nincsenek szépen vödrökbe, ládákba bálázva a könnyen éghető darabok, azt dobnak a kályhába, amit épp érnek. Az unoka itt ragadt irodalmi szöveggyűjteményének penésztől súlyos lapjai, kilyukadt paplanhuzat, elvásott gumicsizma kerül a kályhába, hogy aztán az egész falut beterítse az egyenetlen kéményből fölszálló, sűrű, tömény, szagos füst. Mintha savanyú köd ereszkedne ilyenkor a házakra, amelyek meleg szobáiban méltatlankodva húzzák magukhoz a pálinkás butykost az idősebbek. Szólni nem mer senki, a békesség, a jó szomszédság többet ér. Befelé forrong ezért a falu népe, legfeljebb a közösségi oldalon oszt meg hosszú szakcikket a begyújtás és fűtés mikéntjéről, mintha számítana ez annak, aki ilyesmivel korábban sem törődött. A rossz füst ráadásul sosem felfelé száll. Talán az olajos, vizes, szenes molekulák akaszkodnak bele légnemű társaikba, s rántják vissza azokat a háztetők cserepei alá, hogy onnan a játékos januári szél kapaszkodjon beléjük, s röptesse a bűzt egyenesen a járókelők orrlukai felé.
Tavasszal talán pár hétre elmúlik majd a fanyar füstösség. Néhány hétre csak, hogy aztán a kályhakémények kavalkádját a hevenyül összegereblyézett, nedves, gombás, egérürülékes falevelek hasonlóan savanykás gomolya váltsa fel.