Rajzaid megnyerő kontúrjában
már látom a Tragédia színeit,
az angyalok ahogy felemelik,
s ifjú forrongásodat hirdetik,
mintha ott lennél a mozdulatokban,
tárgyaid közt művedet bámulom,
mint oltár előtt letérdepelnék,
lehetsz jövőt jósoló látnokom,
fiatal voltál, álmaid kergető,
Ikarosz szárnyán suhant a szellem,
leesett kéziratod begyűjtöttem,
és megróttak, mert felvenni mertem,
szürke falad, mit fény alig ért,
e mű soraiból tapétázva,
hívott a falanszter csodabugyra,
s Danton ott feküdt meggyalázva,
úszva a lebegő árnyak fölött,
csúcsra vitt Éva friss valósága…
éltem a műben, kisbetű voltam,
Lucifer makacs feleselése
nem tántorított, Ádám is tudta,
az ember hivatott cselekvésre,
benned táncolt el a nemesi világ,
harcot leverők galád bosszúja,
a görög agorák vitáiért,
gonosz erő véredre szomjazna,
tapéta-kéziratod böngészem,
érzelem világa fénybe borít,
betegséggel küszködő életed
bátorságot ad és szívet szorít.
Madách emlékkiállításon, Sztregován
