- Kiszolgáltatottság és bizalom - Anyaságversekről Kállay Eszterrel

A vérehulló fecskefű egy gyógynövény, amely mérgező is tud lenni. Az anyaság is ilyen kettősséggel bír?

Ha ez a növény megsérül, sárgás lé folyik belőle, innen ered a neve is. Ez megfeleltethető anyatejnek, vérnek, könnyeknek, izzadságnak és az összes testi nedv textúrájának, amelyeket nem biztos, hogy mindenki tudomásul akar venni, de attól még a szülés és a kisgyermekes lét természetes velejárói. Az anya a gyógyító, a gondoskodó, de az ő elszigeteltségének lehet mérgező része is, a bezártság és az anyai bűntudat szintén káros hatásúnak bizonyulhat. Már attól rosszul érzed magad, hogy negatív érzéseid vannak anyaként, mintha nem lenne helye dühnek, szomorúságnak az anyasággal kapcsolatban. Tabuként kezeljük, hogy milyen nehéz is lehet mindez. A mai napig dolgozom azon, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, ha időnként kiborulok, ha soknak érzem a terhet, vagy csak segítséggel sikerül valami.

És van-e analógia a szülés és a versírás között?

Ha a szülés háborítatlanul zajlik, akkor nagyon bensőséges tud lenni: befelé fordulsz, lecsendesedsz. A versírás is lehet ilyen, bár nálam gyakori, hogy a közlésvágy olyan erős, hogy szinte kirobbannak a szavak.

Különlegesen töredezettek a kötet versei, van, hogy a költemény csak egy mondat, nincs központozás sem. Hogyan születtek ezek a szövegek?

A versek a terhességem alatt és az első két évben készültek. „Itt és most”-ban írtam: például a gyerekszobában félálomban fekve, a telefonon pötyögve vagy a sokórás séták alkalmával – hogy aludjon a lányom – telefonos hangrögzítőre rámondva egy-egy kifejezést vagy néhány sort. Megváltozik az idő: nem érzékeled pontosan, éjszaka vagy nappal van, alvás és ébrenlét közti állapotban lebegsz. Ehhez az állapothoz, ehhez a spontán, előre teljesen kiszámíthatatlan élethelyzethez ez a versforma és a töredezettség nagyon passzolt.

Mi volt eddig az anyaságban a legmeglepőbb, amire egyáltalán nem készült fel?

Sok ilyen van. Emlékszem arra a sérülékenységérzésre, amely rám tört a szülés után, hogy teljesen kiszolgáltatott leszek a lányomnak, és ő is nekem. Amikor anya lettem, nagyon elkezdett hiányozni az apukám, aki hat éve halt meg. Sok emléket hozott vissza a saját gyerekkoromról, amelyek nem voltak meg tudatosan a fejemben. Például durva szembesülés volt az óvódás koromból előjövő magányosság érzése, hogy mennyire befelé forduló voltam és az akkori családi rendszerünk működése. Nagy küzdelem volt ezekkel szembenézni. A 23 órás vajúdásom alatt megéltem mindent, több műszakváltást is, végül egy támogató orvos mellett született meg a lányom. Utána óriási eufóriát éreztem, mondták, hogy aludjak, de nem bírtam, az adrenalin annyira tombolt bennem. Minden izmom fájt, de mégis azt éreztem, én vagyok a legerősebb a világon. Testileg a szülés utáni üresség nagyon nehéz volt: pár napja még ott volt bent, aztán csak a sokk maradt. Az, hogy el tudom látni, felnőttséget és önbizalmat adott. De félelmet is, hogy mostantól az életem jó ideig erről szól. Az apró döntéseket is hozzá igazítva hozzuk meg. A kiszolgáltatottság ijesztő, szorongató, de van benne jó is, mégpedig a bizalom. Merni kell segítséget kérni, elfogadni, legitim dolog, ha csak azt kérjük, hogy hallgassanak meg.

Hogyan változott a költői szerepvállalása anyaként?

Ahogy minden ágazatnak, az irodalomnak és a képzőművészetnek is megvan a maga mikrouniverzuma. Amikor az ELTE-re, aztán később a bécsi egyetemre jártam, az esti események, beszélgetések, iszogatások köré szerveződött az élet, az egy teljesen más ritmusú élethelyzet volt, mint egy kisbabás élet. A szocializációs tereim megváltoztak, sokáig azt éreztem, hogy nem tudok jelen lenni. A Covid-járvány idején, amikor az események, összejövetelek nagy része online zajlott, könnyebben tudtam be-, illetve visszakapcsolódni. Megváltozott a szűrőm, a fókuszom. A feminizmus korábban is foglalkoztatott, de az anyasággal sokkal jobban megértettem, hogy mennyivel kiszolgáltatottabbak a nők, ha már gyerekük is van. Ez a kötet erről is szól, illetve a testi-lelki változásokról, az új szerepekről, ugyanakkor a szülés roppant erős élményének lenyomata is.

Hogyan viselte a testének megváltozását? És hogy élte meg mindezt a férje?

A férjem nagyon támogató volt, most is az. A szülés mostani nyomait szeretem magamon. A történet részei, de ezzel azért sok küzdelmem volt. Nehéz elfogadni, hogy más lettem, de a „változtasd vissza magad, szerezd vissza azt a tested, ami a szülés előtt volt” lózungokkal sosem értettem egyet, és nagyon károsak is. Miért akarnám vissza a régit? Hiszen a mostani a közös életünk egyik legfontosabb tanúsága. Inkább a „lakd be újra a testedet, legyen otthonos a mostani külsőd” elvében hiszek.

Volt olyan szándéka a kötettel, hogy segítsen anyatársainak, akik vélhetően nagyon hasonlóan éreznek?

Nekem jelentett segítséget, hogy leírhattam, feldolgozódott bennem az élmény, kapaszkodót adott. Van egy összevissza szerveződő élet és idő, abban egy kis horgony volt, hogy leírtam egy sort. Kaptam már olyan visszajelzéseket, hogy milyen könnyű a versekhez kapcsolódni, és segített megérteni a friss anyáknak, hogy „normális”, amin átmennek és amiket éreznek. Örülök, ha hidakat képez a nők között.

Írt azóta verset?

Érdekes, de nem. Nyáron, amikor a lányom kétéves lett, még írtam egy-két szöveget, aztán amikor ősszel kijött a kötet, nagyon örültem. Úgy érzem, így lett egy lenyomata ennek a korszaknak. Azóta inkább prózai szövegeken dolgozom, egy regényterven, amelyben az anyaság is benne van, de nem az a fő témája, illetve egy gyerekeknek szóló mesét is tervezek.

Hány emberes feladat az anyaság?

A magyar háztartásokban sajnos általában egyemberes munka, de az ideális egy közösségi megoldás lenne. Rengeteg hihetetlen pillanat van, szürreális események, érzések, ezek feldolgozásában segít, ha hasonló helyzetben lévőkkel beszélgetünk, a történetek megosztása erőt is ad, nem konkrét tanácsokra van szükség, csak más emberekkel való kapcsolódásokra. Egy biztonságos térben, ahol nem ítélkeznek, csak értő módon meghallgatnak; ilyen helyekre, közegre lenne nagy szükség. Sajnos nagyon kevés olyan közösségi tér van, ahol belépő nélkül összejöhetnek kisgyerekesek, és alkalmas arra, hogy a kicsik és a szülők is jól érezzék magukat. Huszonhét évesen szültem, a társaságunkból szinte elsőként, sok baráti kapcsolatom megváltozott, de érdekes módon nem a gyerekes-nem gyerekes vonalon, egyszerűen volt, akivel tudtam, volt, akivel kevésbé tudtam kapcsolódni ebben az új helyzetben. És lettek új barátságaim is az anyaságon keresztül. Nálunk a nagyszülők sokat segítettek, de a barátaink is: jó előre kitaláltunk egy táblázatot, ahová beírhatták, hogy az első hat hétben, a gyermekágy időszakában ki milyen ennivalót hoz. Ez azóta több ismerősnél is bevált módszer.

És hogyan lehet visszatérni a babázós időszakból a „dolgozó felnőttek” világába?

Tudatosan alakítjuk, hogy mit csinálunk hárman, és mi az, amit a lányom az apukájával, illetve velem. Az még most is nehéz feladat, hogy ha például hármasban ebédelünk, akkor az asztalnál mindenki kapjon szót, figyelmet. A normatív krízist, a hullámvasutas időszakot mi is megéltük. Végig együtt voltunk a szülés előtt, alatt és utána is, a férjem nagyon jelen volt és van, egyenrangú szülők vagyunk. A kislányom másfél éves korában kezdte a bölcsit, nekem akkor jött egy munkalehetőség az EMMA Egyesületnél – félállásban. Szövegeket írok, emberekkel, anyákkal foglalkozom, segítséget nyújtunk. Saját versek, művek írására nagyon kevés időm jut, mindenféle pályázatra jelentkezem, ott a határidő a motiváció. Nekem fontos a műfajok közöttiség is, jól kiegészítik egymást a különböző tevékenységeim: az aktivistáskodás, az, hogy nem csak szépirodalmat írok, illetve a képzőművészeti munkáim.

Csakhogy ma Magyarországon az a leosztás, hogy a nő marad otthon a gyerek(ek)kel, végzi a láthatatlan munkát, a férfi pedig dolgozni jár, pénzt keres.

Ez a társadalmi berendezkedés olyan dinamikát teremt, hogy a férfi kimarad a családi életből, a nő pedig kiszolgáltatott lesz. A Nők Egymásért mozgalomban volt egy nagy kampányunk a láthatatlan munkáról, hogy mennyi minden hárul a nőkre, a gyerekgondozáson kívül például az idős szülők ellátása is. Az EMMA-ban is erősen jelen van az anyaság és a feminista téma. Amit a társadalom az anyák felé közvetít elvárásként, az káros és romboló. Olyan alternatív közösségek kellenek, ahol mások a normák, ahol a nők támogatják egymást. A férfi-női szerepekről társadalmi szinten kellene gondolkodni, állami törekvés kellene arra, hogy figyelembe vegyék a nők igényeit és a férfiak-nők közötti egyenlőtlenségeket. Családpolitika szintjén ebben nem látok előrelépést, eleve az állam jelenlegi családfogalma nagyon szűkös, de kisebb közösségek, szervezetek körében tapasztalható már pozitív változás.

+1 KÉRDÉS
Mit gondol, mit szól majd a lánya, ha olvassa ezeket a verseket?

Elfogadom majd, bármi is lesz a véleménye. Nagyon intim versek ezek, ezért próbáltam univerzálisabban megírni. Az anyaság társadalmi helyzetéről is szól, tágabban értelmezve az anyaságot, de úgy hiteles, hogy a személyes tapasztalatom is benne van.