Kazahsztán északi részén huszonöt évvel ezelőtt kezdték építeni az új fővárost, Asztanát. Ahogy Dubaj felhőkarcolói a sivatag homokjából, úgy nőttek ki a krumpliföldből Asztana épületei - toronyházak, plázák, felhőkarcolók, kulturális negyed, operaház, elnöki palota. Két épület jelzi, hogy Kazahsztánban járunk: a 115 méter magas Bajterek torony, amelynek tetején egy csodamadár tojásából kel ki Kazahsztán. A másik egy bevásárló központtal kombinált vidámpark, amely egy 30 emelet magas jurta...
„Asztana egyelőre egy óriási makettnek tűnik, amiben mindent vonalzóval terveztek meg a mérnökök, csak valahogy a lakókat kihagyták belőle” - írja egy turista. Van olyan utazó, aki egyenesen azt állítja, hogy „az egész városnak semmi értelme, egyszerűen nem lenne szabad ott lennie”.
A régi fővárost, Alma atát (Almati) otthagyták a kínai határ mellett, a szmogban, az elaggott gyárakból szivárgó vegyszerekkel. Az ország leggazdagabbjainak lenne hova tenni a pénzüket, mégis inkább külföldre viszik. Olyan országokba, ahol nem szimatolnak a pénz eredete után, ahol befektetés esetén nem nagyon kell ügyelni a törvényességre, a környezetvédelemre.
A bolygó második leghidegebb fővárosa bizonyítja, hogy bárhova fel lehet építeni egy Dubajt. Nazarbajev egykori kazah elnök hívására a világ sztárépítészei ontották a futurisztikus terveket. A toronyházak, a kormányzati épületek nappal aranyban fürdenek, éjjel villogó fények kápráztatják el a látogatót, mintha minden nap farsang lenne. A világhírű építészek kitettek magukért. Ők nem élnek sem abban az országban, sem az általuk tervezett épületekben.
Egy stadion és egy kórház építésébe mi is beszálltunk. (Tudta?) Utóbbira nagy szükségük is van, mert a nukleáris szennyezés miatt minden világstatisztikát vezetnek a fejlődési rendellenességgel született gyerekek számát illetően. Az ország más területeire persze nem hullik ilyen aranyeső. Nazarbajev örökösei és oligarchái a világ legszebb helyein vásároltak kastélyokat, kiaknázva az ellenőrizetlenül folyó pénzáradatot.
Asztana lakosainak száma ma 1,2 millió, miközben az egész, kb. harminc magyarországnyi Kazahsztánban csak 19 millióan élnek. Lenne hely, hogy horizontálisan építkezzenek. Asztana csillogó felhőkarcolóit nézve nem feledkezhetünk meg arról, hogy eltűnt az Aral-tó nagy része, az egykori halászok földönfutók lettek. Dubajban nincsenek éhező milliók, nem kirívóan rossz az emberek egészségi állapota, nem fuldoklik az ország a veszélyes hulladékban.
Kazahsztán urán-, kőolaj-, bauxit- és rézbányái, az ország geopolitikai lehetőségei biztosítanának forrást a környezeti károk felszámolására. Csakhogy nem arra költik a pénzt. Felhőkarcolókat akárhová lehet építeni, de aki Dubaj gazdasági háttere nélkül teszi, az igent mond a kíméletlen környezetpusztításra, földön, vízen, levegőben. Igent mond arra is, hogy az ország többi, infrastruktúrától elzárt területe megsínyli ezt a csillogást.
Huszonöt éve annak is, hogy kazah konzulátus nyílt Karcagon, a lovas nomád hagyományok ápolására, és lassan tíz éve, hogy a budapesti Városligetben utcát neveztek el Asztanáról, ahol elhelyezték Kunanbajev kazah költő szobrát. A költő, író, filozófus második szobra a Türk tanács javaslatára Lakitelken kapott helyet 2021-ben.
Kérdés, hogy a mi XXI. századi jövőnket meghatározó gyárak, felhőkarcolók építéséhez a tárgyaló felek őseinek életmódját kell-e ismernünk, vagy a ma várható környezeti, gazdasági, politikai következményeket?
Varga Mihály úgy beszél a távol-keleti befektetőkről, mint akik szívjóságból és a lovas nomád ősök előtti tisztelgésként hozzák ide a milliárdjaikat, és nem az adókedvezményekért, a jogszabályok alóli mentességért. A kormány elvtelenül és bőkezűen támogatja a távol-keleti tőke, technológia és munkaerő beáramlását. Nem tesz környezetvédelmi, munkavédelmi, technológiai megkötéseket, ellenben eltekint a várható környezeti hatások felmérésétől, munkahelyteremtő támogatást osztogat. Kérdés, hogy kinek a rovására? Ha a magyar kis- és közép vállalkozások, az egészségügy, az oktatás kapott volna néhány év alatt 500 milliárd eurót, az nem tudott volna-e jobban hasznosulni, mint a nem épp rászoruló távol-keleti befektetők támogatása?
Tud-e arról a hazai városok, falvak, lakossága, hogy nem magyar munkavállalók fognak itt dolgozni, hanem távol-keletiek? A világvárosi illúzió bűvöletében rá se rántunk a földönfutóvá váló gazdákra, a lakóhelyük környezetére, talajára, ivóvizére, levegőjére. Ránk marad a gyárakhoz vezető út, vasút, infrastruktúra fejlesztése, a tengernyi veszélyes hulladék ártalmatlanítása.
Közben csillámport szórnak a szemünkbe: Budapest világváros lesz attól, hogy a dubaji befektető Rákosrendezőre felhőkarcolókat álmodott. Persze, ha egyszer felkínálták neki. Hiába özönlik el a fővárost a külföldi sztárépítészek, ha közben az ország lakosainak életszínvonala és egészségi állapota az Aral-tó munkanélküli lakosságának szintjére zuhan. Ha összedőlnek a felüljárók, ha a főváros víz és csatorna hálózatának felújítására nem találnak filléreket sem. Rákosrendező - Dubaj akkor is csak Nyugat- Asztana lesz, ha dubaji milliárdos az építtető.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.