A tavalyi év embere - és nyertese - a magyar kormányzati politikában kétségtelenül Nagy Márton miniszter lett. Az, aki folyamatosan úgy lapátolta maga alá - röpke másfél esztendő alatt - szinte az egész gazdaságpolitika irányítását, Orbán Viktor miniszterelnök meghosszabbított karjaként eljárva, hogy eközben hazánknak a rendszerváltás óta soha ilyen nagy számú, felaprózott gazdasági területtel foglalkozó minisztériuma még nem volt. Ugyanakkor a közoktatást és az egészségügyet, önálló minisztériumuk nem lévén, sajátos módon továbbra is a katasztrófa- és rendvédelem társterületeként kezelik. Korántsem véletlenül. A nagyközönséget teljesen hidegen hagyja, sőt még politikai jelentősége sincs, de Nagy Márton még a tárcája elnevezésének megváltoztatását is kijárta: az új esztendőben már a Nemzetgazdasági Minisztérium élén áll. (A semmi haszonnal nem járó, felesleges átkeresztelés árát, mint megannyi más alkalommal, most is az adófizetőkkel fizettetik meg!)
A gazdasági csúcsminiszter, vagyis a kormány céljai az új esztendőre látszólag a reális helyzetfelmérés és belátás jegyében fogantak: "Egyrészt helyre kell állítani a lakossági fogyasztást. A reálbérek növekedése nem elegendő, el kell érni, hogy erősödjön a bizalom a lakosságban, és oldani kell az óvatossági motívumot." Nagy Márton is felismerte, hogy hitelességük a világjárványt követő időszakban tovább erodálódott. De mindezzel mit sem törődve évzáró gondolataiban újólag azokkal az idejétmúlt propaganda panelekkel huzakodott elő, amelyekről nyugodtan gondolhattuk úgy, hogy a két esztendeje várt uniós pénzcsapok részleges megnyilása után végleg megfeledkezett: „2023 gazdaságilag nehéz volt, a háború, a szankciók, az energiaválság egész Európa gazdaságát lelassította. Brüsszel rossz döntései miatt a magyar kormánynak határozott lépéseket kellett tennie, hogy letörje a szankciós inflációt, és megvédje a munkahelyeket, a gazdaságot.” Legalábbis a kormányzati gazdaságstratégiát meghatározó tárcavezető szerint, akinek csak egyetlen (rész)állítása igaz: gazdaságilag tényleg nehéz volt a mögöttünk hagyott esztendő. A folyamatosan "gáncsoskodó" Európai Unió, és a mindezzel dacoló, határozott magyar kormány szembeállítása helyett elegendő lett volna talán általa is vállalhatóan módon mindössze annyit mondani: lépéseket tettünk a normalizálódás felé. Igaz, akkor Nagy Mártonnak el kellett volna ismernie, hogy egykori kenyéradó gazdája, az MNB végre kiszámítható módon kezeli a pénzügyi stabilitást, ami hozzájárult ahhoz, hogy a még mindig igen magas infláció közelebb kerüljön, a célhoz és besimuljon a régió pénzromlási ütemébe. S az is a jegybank érdeme, hogy ugyan a hitelesek számára fájdalmasan magas kamatok révén, de a múlt évet 400 forinton nyitó euróért Szilveszterkor már csak 382 forintot kellett adni. A hosszú recesszióból, nehézségek árán, de csak-csak kikecmeregtünk - az elmúlt három évtized csaknem legnagyobb gazdasági visszaesésének kíséretében. Mindezt meghaladni aligha okoz nehézséget. A bizalom visszaszerzése viszont még hátra van.
.