Bagossy Júlia főállásban színházzal foglalkozik, mint írta, ajánlója semmiképp sem tekinthető egy kritikus szemszögének. – Minden módon érintett és elfogult vagyok, személyes szakmai viszonyok fűznek bizonyos alkotókhoz. Viszont először írhatok „a magam nevében” színházról itt. Három előadásélményemet szeretném röviden megosztani – egyik sem hibátlan produkció, sok vitára adnak lehetőséget.
A leginkább a sziporkázó gegekről, monumentális hatásokról ismert Bodó Viktor a nyár közepén a roppant hosszú nézőtérrel megáldott Hatszín Teátrumban készített előadást. A csoport című produkció széken ülős, intim, finom, lélektani színészettel készült előadás. Függők terápiás csoportját megmutatni elsőre talán statikus színházi kihívásnak tűnhet, ám a színészek részéről különlegesen mély, igaz játékot tapasztaltam. A csoportdinamika remek vallomásos pillanatokat, egész élettörténeteket hívott elő. Élvezettel figyeltem, milyen nagyszerű, hogy az önsegítés, a pszichológiai problémák valóságos társadalmi diskurzussá válnak az utóbbi években, egy negyvenöt éves férfi rendezőnek sem ciki ezzel foglalkozni. A rehabok talán már nem csupán börtönök, ahova az alkoholistákat jobb híján becsukják. A függőkről, mint lelkileg esendő, vérzékeny emberekről beszélhetünk, nem csak úgy, mint kellemetlen, deviáns, sehova sem tartozókról. Szélesebb skálán értelmezhető a függés fogalma a mindennapokban.
Szintén tabukat dönt egy novemberben bemutatott, Staféta-nyertes produkció, a Milf. Pető Kata saját színésznői skatulyáit apró darabokra hasítva mesél a negyven feletti nőket érintő társadalmi problémákról, és egy jóval fiatalabb férfivel való szerelméről. A darabot Kovács Dominik és Viktor írta, rendezője Gergye Krisztián. Az előadásból üvölt a személyesség, egy pink ruhás operakritikus jótékony fikciója mögé bújva saját bőrét viszi a vásárra partnerével, Rohonyi Barnabással. Mindeközben vicces, muzikális, felszabadító. Igaz, számomra eggyel tovább tart az előadás.
A legbonyolultabb helyzetű előadás, amellyel a legtöbb vitája lehet a nézőnek, a Cseresznyéskert volt, amit Tarnóczi Jakab rendezett a Katonában. Vészmegoldásként, vitatható szereposztással, amit befolyásolhatott is az adott helyzet, hogy hirtelen cserélt darabot. Ami miatt mégis különlegesnek találtam: az ironikus játékhagyományú anyag tragikussá hangolása, s az ebből következő igényes megoldások, jó színészet. Az első Cseresznyéskert-élményem, ahol nem röhögsz Jepihodov ügyetlenségén, ahol Jelena Andrejevna egyetlen merev, elfojtott ordítás. S persze, ami miatt hatványozottan megérintett: az a konstans és túl korai veszteségélmény, amely az SZFE-ügyhöz, sok egyéb nélkülözéshez, járványhoz, válsághoz, általános instabilitáshoz és jövőtlenséghez köthető, melyben alkotóként élek, élünk. Hisz a Cseresznyéskert mi voltunk, a közönség. Ascher Tamás tanította az egyetemen: Cseresznyéskertet rendezni egy színházi diskurzus része. Ez a diskurzus Tarnóczi szerint most itt tart. Talán a szereplők társadalmi osztályának hanyagabb megjelenítése nem segíti a laikus nézőt a viszonyok értelmezésében. A drámai anyag ismerőjeként, s emiatt erősen a dolog hatása alá kerültem, megérintett a sok magányos szólam a színpadon.
– Korosztályunk számára mi az a hétfejű sárkány, a nagy akadály az életben, amit mindenképpen le kell győznie vagy meg kell ugrania? – tette fel a kérdést Nádasdi Éva. – A mi legnagyobb ellenségünk maga a felnövés, és minden, ami azzal jár. Attól kezdve, hogy melyik boltban a legolcsóbb a kenyér, addig a kérdésig, hogyan felelj meg a világnak. ebben az időszakban minden kérdés, amit önállóan kell megválaszolnunk, égetően fontos. Válogatásomba egy debütlemez, és olyan kulturális események kerültek be, amelyek megpróbáltak valamilyen formában válaszokat adni ezekre a kérdésekre.
Először a rám nagy hatással bíró QJÚB – A kocka kibontása című irodalmi-koncertszínházi előadást emelném ki. A Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján készített QJÚB inkább hasonlított egy pszichedelikus rockoperához, mintsem egy zenés verszenei előadáshoz. Vecsei H. Miklós, az előadás megalkotója nem adja könnyen a néző kezébe a darab mondanivalóját: a két költő verseinek, interjúinak és önéletrajzának foszlányaiból nem kapunk egy összefüggő történetet, hanem – egy a darabban is megjelenő Csoóri sort idézve – a „figyelem önéletrajza” tárul elénk. A performanszt, a fényművészetet, az animációt és az irodalmat zenei aláfestéssel ötvöző QJÚB folyamatosan játszik az érzékeinkkel. Ha valami hiányzik egy fiatal felnőtt életéből, az az előadás alatt átélt lelassulás és elmélyülés élménye. Ebben az egyre gyorsabban változó világban érdemes időt hagyni magunknak a zuhanásra, azaz mind a negatív, mind a pozitív élmények megélésére, átgondolására.
Ami szintén válaszokat adott nekem az évben azokkal a problémákkal szemben, amelyek nap mint nap aggasztanak: az Cserihanna KIKÖTŐ című első szólólemeze. Cserihanna összes számát átjárja az intelligens humor és az irónia, de a káromkodás terén sem fogja vissza magát. Legtöbben az első hallásra „Sugar Daddy” himnuszként értelmezhető BÁCSI című daláról ismerhetik – ami az énekesnő elmondása szerint valóban a kedves öregurakról szól, és nem a fiatal lányokat kedvelő idősebb férfiakról –, azonban debütlemezén ennél a számnál jóval mélyebb mondanivalójú dalokat is találhatunk. Az Akinek én sok vagyok című dala a randizás és az alkalmi párkapcsolatok sötét oldalát; a Pánick az állandó szorongás és megfelelési kényszer érzését; míg a Fordulok kettőt a depresszió és a kilátástalanság lélekállapotát mutatja be. Cserihanna első lemeze valóban hozzánk, a küszködő, bizonytalan fiatalságnak szól, koncertjein a dalait üvöltve énekelni szinte felér egy terápiával.
A harmadik esemény a számomra legtehetségesebb „válaszkutatóhoz” fűződik, az izlandi Jón Kalman Stefánssonhoz, akinek mindegyik általam elolvasott könyve egy-egy életbölcsességgel gazdagított. Már régóta kedvelem a munkásságát. Sosem gondoltam volna, egyszer élőben is láthatom majd, idén ez az álmom is teljesült: a Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről, és Hiányod maga a sötétség című könyveinek közös bemutatóját tartotta meg az októberi Margó Irodalmi Fesztiválon. A 2001-es Gondolatok a mamutfenyőről és az időről egy tízéves kisfiú történetét meséli el, aki egy nyár erejéig Norvégiába költözik a nagyszüleihez, a Hiányod maga a sötétség egy 2020-ban írt, de hazánkban 2023-ban kiadott nagyregénye, ami egy izlandi család generációkon átívelő történetét meséli el. Könyveiben leginkább olyan emberi sorsokat jelenít meg, amelyeknek egy életre szóló tragédia áll a középpontjában. A beszélgetésen szóba került: az író szerint lehetséges-e boldog könyveket írni? A szerző azt válaszolta: a boldogságot meg kell élni, hagyni, hogy szétáradjon bennünk. Míg a bánat olyan, mint a mélyvíz, amiben annyi minden lakozik, és a benne rejtőzködő dolgok tesznek minket igazán emberré. Jóntól ezt kaptam idén útravalónak: a velünk történteket nem csupán átgondolni és átérezni szükséges, el is kell fogadnunk az azokkal járó bánatot.
