- Rosamund Pike: Látni és láttatni akartam ezt a belső őrületet

Mi volt az első benyomása, amikor olvasta a Saltburn forgatókönyvét? Egyértelmű volt, hogy ennyire provokatív film lesz?

Többen kérdezték már tőlem, hogy milyenek voltak az első beszélgetéseim Emeralddal. Csak annyit mondhatok, hogy nagyon kedvesek voltak, de abszolút nem készítettek fel arra, amivé a film végül vált. A forgatáson napról napra minden egyre intenzívebbé vált. Aztán még ennél tovább ment, kockázatosnak éreztem az egészet. Emerald merészségében minden elképzelésemet felülmúlta.

Én leginkább úgy jellemezném a filmet, hogy öntörvényűen őrült és bűnösen szórakoztató. Elsperth, aki egy brit nemesi család „királynője”, talán a filmtörténet legkönnyebben megvezethető figurája. Hogy lehet egy ilyen szerepre felkészülni?

A kutatásom erre a szerepre elég intenzív volt. Mert, tudja, a karakterem, Elspeth végeredményben egyáltalán nem csinál semmit. Szóval nagyon fontos volt számomra, hogy tisztázzam ennek kapcsán az elme és lelkiállapotomat: hogyan lehet egy ennyire passzív figurát eljátszani. Elmenetem első körben nyaralni. Üldögéltem egy medence mellett. Azon törtem a fejem órákig, hogy milyen fürdőruhát vegyek fel. Majd rendeltem pár koktélt és néhány magazint. elolvastam őket, de nem akárhogyan, kifejezetten Elspeth fejével, hogy mit gondolhat a benne lévő cikkekről. A hiúsága nem ismer határokat. Unortodox, de ez volt a felkészülésem. De amikor visszatértem a nyaralásból, és abban a házban kötöttem ki, ahol a Saltburnt forgattuk, úgy döntöttem, hogy a forgatás alatt végig a házban maradok. Kinyitottam a függönyt, és kint álltak a vendéglátóipari buszok. Arra gondoltam, hogy szörnyű hibát követtem el, ahogy a filmben is sokan eltévednek Saltburnben. Van úgy, hogy azt érzi az ember, hogy soha nem megy el onnan, ahol éppen van. Ekkor tudtam, hogy átváltoztam Elspethé.

Nem vagyok benne biztos, hogy akkor ez panasz vagy sem.

Elég őrült és intenzív volt a forgatás, de csodálatos döntés volt, hogy maradtam, mert mindentől igen távol voltunk, és a befogadó család nagylelkű volt. Volt egy gigantikus hálószobám a házban. Soha nem láttam az összes szobát a házban, pedig próbáltam bejárni. Egész lépcsőházak akadtak, amikbe még csak be sem léptem. Bármit is képzelnek el a ház méretéről, azt szorozzák meg legalább néggyel.

Kitűnő alakítást nyújt. Azért azon a nyaraláson sok mindent átgondolt a figuráról, nem?

Szerintem ő egy nagyon szokatlan anyakirálynő alkat, mert szinte teljesen érdektelen a saját gyerekei iránt. Annak érdekében, hogy megnyugtassa azt az énjétt, amely nem tud igazán kapcsolódni, nagyon erősen próbál kapcsolatot teremteni a kívülállókkal, mert az sokkal könnyebb. Valaki, aki eldobható, és akit meg lehet kérni, hogy távozzon, sokkal könnyebb, mint elkötelezni magát a saját családja megértése mellett. Szóval, szeret egyfajta ügyet. Egy projektet. És Oliver Quick, akit Barry Keoghan alakít, a tökéletes projekt, mert sebezhetőnek tűnik, és jól fog esni neki a jóindulatú tekintete.

Mintha a tudattalanja tisztában lenne azzal, hogy a fiú közeledése teljesen hamis, nem?

Jobban fogja érezni magát, mert eljátszhatja a jóindulatú istennőt, aki valahogy meghökkenti a férfit és megbabonázza őt. Ő semmit sem szeret jobban, mint megbabonázni valakit, ugyanakkor nem akarja, hogy valaki túl közel kerüljön hozzá. Emerald mindezt beleírta a forgatókönyvébe. Elspeth érzelmileg anorexiás valamilyen szinten, kiéhezteti magát minden valódi érzéstől. Így amikor valami nagyon traumatikus dolog történik vele, annyira megrémül attól, hogy mi történne, ha hagyná, hogy ez megtörténjen, hogy egyszerűen eltemeti. Arra gondoltam, hogy ezt nagyon érdekes lesz eljátszani. Amikor van egy dolog, hogy egyszerűen nem tud a szembenézni valamivel, akkor elnyomja azt társas beszélgetéssel. Egészen más, amikor valami igazán jelentős történik vele, ám pontosan ugyanolyan kimértséggel kell viselkednie és folytatnia a csevegést. Ezt a belső őrületet látni és láttatni volt a célom.

Valós életből merített hozzá ihletet?

Hogyne. Az Egyesült Királyságban nőttem fel, és különböző időszakokban és változatos miliőkben fordultam meg, Voltak nem kevesen, akik miatt kényelmetlenül éreztem magam...

Hogyan tudná legjobban jellemezni Barryt mint színészt? Milyen volt vele együtt játszani a filmben?

Barry egy különc. Annyira sokféle „hőmérséklete” van. Sosem tudhatod, hogy éppen mit fogsz kapni tőle. Mire eljutottunk a film utolsó részének forgatásához, ahol Elspeth és Oliver kettesben maradnak – semmi spoiler, az olvasók majd értik, amiről beszélek, ha megnézték a filmet – a nő kiszolgáltatott helyzetben van. És arra gondoltam, hogy vajon mi fog történni Elspeth-el ahogy ez a jelenet lejátszódik, fogalmam sem volt mire fut majd ki. Barry annyira kiszámíthatatlan, és úgy érdemes játszani vele együtt, hogy hagynod kell megtörténni a dolgokat. Izgalmas vele dolgozni. Volt egyfajta érzésünk, hogy Emeraldért átmegyünk a lángokon, és bármit megteszünk, amit csak kér tőlünk. Mindannyian játszottuk a szerepünket és megmutattuk a sajátos összetevőnket. Egy sajátos ízt.

„Valójában soha nem akarok mindent megmutatni. Ez része annak, amivel felkelted az emberek érdeklődését”

Exkluzív videóinterjú Barry Keoghannel, a Saltburn főszereplőjével.

Ismert tény, hogy nehezen tudja „levetközni” a karaktereit. Itt mennyi idő alatt sikerült?

Eltartott egy darabig. Furcsa, hogy mivel Elspeth nem éli meg az érzelmeket úgy, ahogy a filmszereplők általában, annak ellenére, hogy egy hatalmas tragédia éri, ez valamilyen mélyen belém ivódott, ugyanakkor nem kapja meg azt, amit egy érzelmileg képzett karaktertől elvárnánk. Nagyon meglepő volt, mert néhány hónappal később utóforgattunk és Emeraldnak szüksége volt rám a sikoly újrafelvételéhez. Tudja, amit sosem lát, csak hall a néző, mert Emerald nagyon tiszteli ezt a fajta gyászt, így nem vizualizálta. De jobb hangminőségre volt szüksége. Arra gondoltam, hogy fogok én oda valaha is visszamenni ehhez az állapothoz? Csak fel kell idéznem magamban, amit ő látott. Ott volt egy pillanat alatt amikor azt éreztem, hogy  a film a bőröm alá férkőzött. Mert ha megkarcolja az ember a felszínt, még mindig ott van benne. Ez az igazán furcsa dolog a munkánkban. Hogy milyen gyorsan vissza tudunk ugrani. Okos emberek ezt hívják állapotfüggő emlékezetnek. Szóval a kérdésre a válasz: nem tudom. Kiszámíthatatlanul sok idő.

Bond-rajongóként muszáj megkérdeznem, mik az emlékei a Halj meg máskor! kapcsán?

Mivel soha nem játszottam filmben előtte, hovatovább akkor még csak Bond-filmet sem láttam, minden új volt számomra – úgy értem, minden! A Bond franchise körül annyi mitológia van, annyi minden múlik rajta, felfoghatatlan figyelem irányul rá, hogy újoncként akkor ezt nem igazán tudtam feldolgozni. Pierce Brosnan csodálatos volt velem, mindig nyugtatott, hogy ne aggódjak, ő nem is tudja, hogy hányadik Bond a sorban. Egészen fenomenális volt Halle Berryvel találkozni az ő státusza a szakmában akkor úgy tűnt, mintha egy másik bolygón lenne, tényleg, mint én. Elvégre friss Oscar-díjas volt a Szörnyek keringőjében nyújtott alakításért. Ő meg azzal viccelődött, hogy egy ekkora díj kellett neki ahhoz, hogy Bond-lány lehessen, én meg rögtön bérgyilkosként kezdek, így piszok nagy mázlista vagyok. Akkor ez nagyon jól esett tőle.

Infó: Emerald Fennel: Saltburn Bemutatja az Amazon Prime Video.