A cirill betűs eredetitől eltekintenénk, alighanem anélkül is sejthető, hogy a gondolatmenet kiindulópontja Csehov puskája – amelynek, ha az első felvonásban ott lóg a falon, legkésőbb a harmadikban el is kell sülnie. A magyar miniszterelnök budoárja ebből a szempontból úgy fest már, mintha tévedésből a közeli Hadtörténeti Múzeum egyik kiállítótermébe ült volna be dolgozni. (Mondjuk ez most annál is kevésbé fordulhat elő, mivel az intézmény – nem a budoár, hanem a múzeum – épp kilakoltatás alatt áll; ezúton jeleznénk, szerintünk is kínos, hogy bizonytalan időre bezárták, ennél már csak az kínosabb, hogy a kellemetlen tényt megpróbálják eltitkolni a honlapon. Érdemes rákeresni a weboldalon a nyitvatartásra, hűen megmutatja, mit gondol a még a békéről is folyton háborús hasonlatokban fogalmazó rezsim valójában a magyar hadimúltról, és annak fontosságáról.) Fegyverek lógnak mindenhol, a kormányfő pedig néha gondol egyet, leakasztja valamelyiket, és a levegőbe durrant vele, arrafelé, ahol ellenállást sejt.
A gyűjteménybe most új mordály került. Ahogyan az elmúlt években külföldi támogatásban részesült laptársaink érzékletesen illusztrált közös állásfoglalása jelzi: messziről leginkább pisztolynak látszik (Putyiné is nagyon hasonló), közelebbről megnézve azonban csak egy szatyor betű. Így volt ez anno a médiatörvény esetében is: akadt benne egy sor elrettentő bírság meg egyéb szankció, de a zömét az Orbán-kabinet sosem alkalmazta, inkább úgy döntött, hogy a kormánykritikus sajtó egyik felét felvásárolja, a másikat meg bezárja.
Amiből két tanulság adódik. Egyfelől az, hogy talán
most is érdemes lenne közösen fellépni, ugyanúgy, mint 2011-ben: ha a hatalom a tőle független nyilvánosság ellen fordul, nem aszerint fog szelektálni,
hogy kinek a költségeiből hány tizedszázalék érkezik a határon túlról. Másfelől meg az, hogy ez itt nem egy színdarab. Attól még, hogy pisztolyt dugnak az orrunk alá, nem biztos, hogy el is akarják sütni - simán lehet, hogy végül inkább ágyúval lőnek közénk.