Donald Tusk lengyel miniszterelnök keddi, minden túlzás nélkül történelminek nevezhető parlamenti beszéde után néhány képviselő a lengyel himnusz első strófáját kezdte énekelni: „Nincs még veszve Lengyelország/Míg mi meg nem haltunk,/Hogyha földünk elrabolták/Visszaszerzi kardunk.” Az 1797 óta ismert gondolatok minden korban mást és mást jelentettek az oly sok ideig idegen megszállók uralma alatt élő lengyelek számára. A lengyel ébredés több szakaszra bontható, a függetlenségi harcok mellett ide sorolhatjuk a II. János Pál pápává választását követő lelkesedést, a Szolidaritás szakszervezet tevékenységét, a rendszerváltást, most pedig Jaroslaw Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) hatalomból való távozását és az eddig ellenzékben lévő pártok kormányra kerülését.
Tusk beszédében egy gyökeresen más Lengyelország képét vetítette elénk ahhoz képest, mint amit az utóbbi nyolc évben megszokhattunk. Egy olyan országét, amely meg akarja találni a helyét az Európai Unió vezető államai között. Varsó szakítani akar az illiberalizmussal, a kirekesztés, illetve az uniós vétók politikájával, a hatalmi ágak szétválasztását tűzi ki célként, s az igazságszolgáltatást nem a hatalom eszközének tekinti. Tusk valóban „jogot” és „igazságosságot” akar. Az új miniszterelnök társadalmi párbeszédet is sürgetett, de sajnos fogyatkozóban azon európai államok száma, ahol még lehetséges érdemi dialógus a kormány és az ellenzék között. Ez is az illiberalizmus egyik lényege: kirekeszteni a másként gondolkodókat, kisajátítani a nemzeti érzéseket, nemzetellenesnek minősíteni mindazokat, akik nem állnak be a sorba, megalázni, kioktatni másokat, keresztényinek hazudni egy farizeusi szemléletet. Hogy Tusk mennyire számíthat konstruktív ellenzékiségre a PiS részéről, azt jól mutatták Jaroslaw Kaczynski szavai, aki így fordult az új kormányfőhöz: „egy dolgot tudok, ön német ügynök”. Ezzel máris jelezte: illegitimnek tartja a miniszterelnököt. A PiS elnöke egy másik megnyilatkozásában pedig a „demokrácia végéről” tett említést, tehát egyedül pártja képviselheti hitelesen Lengyelországot.
Donald Tusk nagyon nehéz időszakra számíthat, Kaczynskiék ott tesznek majd keresztbe, ahol tudnak, elképzelhető, hogy idővel utcai politizálásra térnek át – láttunk már ilyet -, és ne feledjük, Andrzej Duda személyében az elnök az ő emberük, aki késleltetheti az egyes törvények elfogadását, s a szintén a PiS által befolyásolt Alkotmánybíróság is megnehezítheti Tuskék életét.
A mostani lengyel korszakváltás igen jól mutatja, milyen pusztítást vihet véghez az illiberalizmus a demokratikus intézményrendszerben. Ám mégsem féltjük a lengyeleket: mindig képesek voltak a megújulásra. „Nyolc éve mondogatjuk, hogy eljön a hajnal” – írta szerdán a Gazeta Wyborcza napilap. Az ellenzék összefogásának, Tusk karizmatikus személyiségének köszönhetően a remény pislákoló sugarai vetülnek nem csak Lengyelországra, Európára is. Sok jelét nem látjuk annak, hogy nálunk belátható időn belül beköszönthet a világosság időszaka. De Varsó példát ad mindannyiunk számára: mindig van remény.