Nyugdíjas ismerősöm megtudta, hogy Brüsszelben jártam, s a 72 éves férfi egyből nekem szegezte a kérdést:
– Nem féltél? Ki mertél menni az utcára?
– Miért? – kérdeztem vissza.
– Ott a migránsok ölnek, rabolnak, gyújtogatnak, nőket erőszakolnak.
– Brüsszelben azt láttam, hogy az emberek mosolyognak, kedvesek és élvezik az életet.
Eddig is tudtam, hogy ismerősöm híve a kormánynak, s az általa követett média hírei alapján terror, félelem és kilátástalanság jellemzi a nyugatot, de meglepett, hogy ezt maradéktalanul elhitte. Próbáltam győzködni őt:
– Nemrég letartóztattak egy férfit, aki 2009-ben Diósjenőn szexuálisan zaklatta, majd megölte és elásta két nevelt lányát. Egy másik férfit meg azzal vádolnak, hogy 2017-ben hatszor megerőszakolta a 13 éves lányát. A harmadik férfi azért áll most bíróság elé, mert a vádirat szerint „szexuális cselekményt végzett” a tíz éves nevelt lányával. Ha egy külföldi hírcsatorna csak is ilyen tudósításokat közölne rólunk, akkor ott előbb-utóbb sokan elhinnék, hogy nálunk az apák rendszerszerűen megerőszakolják kiskorú gyerekeiket, ezért kellett új gyermekvédelmi törvény.
– Ezt nem hinné el ezt rólunk senki! – rázta fejét ismerősöm.
– Elhinnék, ha naponta ezt táplálnák beléjük.
Makacsul tiltakozott, ezért témát váltottam:
– Szerinted melyik az a magyar politikus, aki Brüsszelben munkálkodva a legismertebb a belgák számára?
– Honnan tudjam?
– Szájer József. A róla elhíresült eresznél tízezrek szelfiztek már. Ha a nyugati médiában minden nap Szájer kalandját ragoznák, akkor az egyoldalúan tájékozódó nyugatiakban az a kép alakulna ki, hogy szinte minden magyar meleg, és ha jön a rendőr, az ereszen menekülünk.
– Hülyeség! – tiltakozott beszélgetőpartnerem.
– Ahogy az is, hogy nyugaton félnek az emberek utcára lépni.
– Szóval nem félnek?
– Biztos, hogy van olyan, aki fél. Nálunk talán nincs?
– De, van.
Ebben megegyeztünk.