Visszatért a régi kerékvágásba az Európai Filmdíj: az idén Berlinben tartott díjkiosztón újra a nagy számok törvénye érvényesült, azaz a nagy országok gyártotta filmek kapták az elismeréseket. De mielőtt rátérnénk a díjakra, beszéljünk egy kicsit a gáláról. Az eredetileg két és fél órásra tervezett ceremónia bő egy órával hosszabbra sikerült, ennek pedig a műsorvezető volt az oka, aki olyan volt, mint egy erőszakos óvónéni: kényszeresen túlbeszélte a szerepét, a poénjai pedig kínosak voltak. Több német újságírót kellett megkérdeznem, hogy vajon ő kicsoda, mire kiderült, hogy egy berlini tévécsatorna műsorvezetője, Britta Steffenhagen, és ne izgassam túlságosan fel magam, mert ugyanazt gondolják róla, mint én. Az persze nem az ő hibája, hogy a gála rendezője nem korlátozta a köszönőbeszédek és a spontán interjúk hosszát – ez volt az abszurd hosszúság fő oka.
Amúgy az egész ceremónia izgalmasan indult, hiszen az indulás előtt kijött Agnieszka Holland a színpadon felhívta a figyelmet: a világgal együtt az Európai Filmakadémiának is változnia kell, de nem úgy, ahogy Európa azt most teszi. Úgy fogalmazott: kötelességünk megvédeni a kontinensen lévő izraelieket, szolidárisnak kell lenni velük, csakúgy, mint a Palesztinában szenvedőkkel. Ki kell állni az antiszemitizmus és minden más idegengyűlölettel szemben. Továbbá az Akadémiának el kell döntenie, milyen szerepet kell felvállalnia, amikor háborúk zajlanak, hiszen vannak ukrán, orosz, izraeli és palesztin tagok egyaránt. Aztán ezt követte a végtelenül elnyújtott és olykor dagályos, unalomba fulladó gála. Amelyről el lehet mondani: egyik csúcspontja volt, amikor az elején Smoke Sauna Sisterhood című film alkotója, Anna Hints rendező a Legjobb Európai Dokumentumfilm díját dalban köszönte meg. Persze, ezt mindenki el is várta tőle, hiszen a filmje összes vetítésén előadta a dívát.
Lehet azon gondolkodni, vajon az Európai Filmdíjak döntéshozatalának demokratikussága mennyire jó rendszer, de még senki sem talált ki jobbat annál, hogy minden tag arra szavaz, amire csak akar. A sok francia, spanyol, olasz és német tag valamilyen szinten pedig „haza voksol”.
Továbbá évek óta tény, hogy a filmesek nem nagyon járnak mozikba, nem túl nagy mozgóképfogyasztók – tisztelet a kivételnek – így triviális, hogy a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Egy zuhanás anatómiája minden kategóriában nyert, amelyben jelölték.
Az első nagy díj a Legjobb Európai Forgatókönyv díja volt, melynek átadója során az angolul nem nagyon tudó Justine Triet rendező elmondta: párjával, Arthur Hararival együtt írta a forgatókönyvet a saját kapcsolatukra alapozva. Ami igencsak „teszt alatt” volt a pandémia miatti lezárások alatt – csak éppen ők mindketten túlélték a járványt. Arthur, aki videón jelentkezett be, megerősítette, hogy nem a mennyből zoomol, nyugodjon meg mindenki. Aztán, amikor Justine Triet lett a legjobb rendező, triviális volt, hogy az Egy zuhanás anatómiája lesz a legjobb film is – a már említett okok miatt. Sietve hozzáteszem: Trier filmje az év egyik legjobbja, de nem az egyedüli.
A kisebb izgalmak a színészi elismeréseknél jöttek: Sandra Hüller – csakúgy, mint Cannes-ban – újfent maga ellen versenyzett (Zuhanás kontra Érdekvédelmi terület), végül a Triet-műben nyújtott alakításával nyert. A szoborral a kezében úgy zárta a beszédét: a színművészetet mindig befolyásolja mindaz, ami a világban történik. Ezek után megkérte a közönséget, némuljanak el vele néhány másodpercre: „együtt, erősen és élénken képzeljük el a békét”. Hüller hihetetlen erejét ezzel is megmutatta.
A férfiak mezőnye érdekesebb volt: ott nem volt érintett a Triet-film, ám itt is a papírforma érvényesült, hiszen Mads Mikkelsen lett a legjobb színész A fattyúért. A dán zseni amúgy nem volt jelen, videón jelentkezett be Tokióból és azt mondta: ez így nem teljesen fair, hiszen a Berlinben ülő többi jelölt az európai mozi új arcai. De azért persze örül díjnak, és hálát adott Nikolaj Arcel rendezőnek, hogy felkérte a szerepre. Nem mellékesen A fattyú a második legjobban elismert film lett, hiszen a legjobb operatőri munka és a legjobb jelmez díját is elnyerte.
Fiatal magyar alkotók most nem diadalmaskodtak.
Buda Flóra Anna 27 című koprodukcióban készült animációja Európa Legjobb Rövidfilmje, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta nagyjátékfilmje, a Műanyag égbolt az animációs kategóriában kapott jelölést. A Legjobb Animációs Nagyjátékfilm díját azonban a spanyol-francia Robot álmok nyerte el, a legjobb rövidfilm pedig a szintén animációs spanyol-francia Hardly Working lett.
De – ahogy Agnieszka Holland is fogalmazott – ott van Tarr Béla! Mike Downey producer, az akadémia ügyvezetője a vetített háttérnek köszönhetően olyan környezetben tartotta meg az életműdíjas laudációját, mintha csak egy Tarr-mozi szereplője lenne. Miután gyönyörű dolgokat mondott Tarról, érintve az életmű darabját, jött maga a legenda és állva ünnepelték őt a jelenlévők, mint életműdíjast. Hangsúlyozom: Tarr Béla hozta a formáját, noha eleinte elkalandozott és arról kezdett el mesélni, milyen kemény volt hajnalonként a magyar vidék, és alig várták a fényt, hogy be lehessen kapcsolni a kamerát. Aztán megjött az igazi lendület. Visszaidézte: a nap elején fiatalokkal találkozott, akik tanácsot kértek tőle. Azt válaszolta nekik (szó szerint): basszák meg a filmipart! Ha nincs pénz, forgassanak a telefonjukkal és vágják meg az alkotást laptopon! Hiszen a lényeg az, hogy önmaguk és szabadok legyenek. Mert ez a kettő a filmkészítés lényege.
Az Európai Filmdíj másik nagy veteránja, Vanessa Redgrave színésznő is életműdíjat kapott. Ő – minden bizonnyal egészségügyi okok miatt – nem tudott jelen lenni, így azt az otthonában vette át lányától, Joely Richardsontól élő videófelvételen. Redgrave köszönőbeszédében elmesélte: Tony Richardsonnal közös lánya, Joely milyen csodálatos színésznő a saját jogán is, és hogy a férfi nagyon jó filmekben fura szerepeket osztott rá. Majd hirtelen arra tért át, hogy mostanában mennyi kiváló film készül Európában, Kelet-Európában, különösen Boszniában. Még számos országot felsorolt, hazánk nem volt közötte. A kötelező cinizmus mellett meg kell jegyeznem: a beszéd határozottan érzelmes és megható volt.
