A szuverenitásvédelem lett az új karikás ostor a hatalom kezében, ráadásul a meglehetősen tágan, mégis homályosan értelmezett fogalomba szépen bepakolt mindent a kormány a NER eddigi hívószavai közül: migráns, Soros, Brüsszel, amerikai titkosszolgálat, dollárbaloldal, NGO, rezsicsökkentés, kamatstop, extraprofitadó, gyermekvédelem, Ukrajna – mintha csak összegyűjtöttek volna minden konyhai maradékot, ami aztán mehet a vályúba a disznók elé…
Mivel a törvényre még nem bólintottak rá a kétharmad legbátrabb mamelukjai, így egyelőre hivatalosan nem lehet tudni, kik vagy mi ellen irányul a kormánykartács, a benyújtott törvény szövege viszont egy normálisan működő demokráciában minden bizonnyal az aprítógépben végezné, idehaza viszont a gránitszilárdságú alaptörvénybe farigcsálják majd gyöngybetűkkel, immáron tizenkettedszer módosítva Szájer József uniós vonatozásának eredményét. A jogszabály létrejöttét a kormánypártok szerint a tavalyi voksolás indokolja, amikor is „kívülről akarták befolyásolni a parlamenti választásokat Magyarországon. A baloldali politikusok a törvényeket kijátszva külföldi szervezetektől pénzt fogadtak el, és abból akartak hatalomra kerülni.”
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik – mondaná erre Arany János, de nem az ellenzékhez érkezett pénzre, hanem a fenti állításra. Merthogy komolyan elhiszi bárki, hogy 4 milliárd forintból döntően befolyásolni lehet bármilyen országos voksolást idehaza? Pláne hatalomra lehet kerülni? Amikor három év alatt ennek százszorosát költi el a kormány az állami propagandatévékre, soktízmilliárdot kormánypropagandára, s sokszorosa landol azoknál az álcivil szervezeteknél, melyeknél nehéz eldönteni, hol végződik vezetők nyelve, s hol kezdődik a fenséges hatalmi ánusz. Ők most mind nyálcsorgatva várják, hogy a majdani Szuverenitásvédelmi Hivatal odacsördítsen az ellenzéki pártok mellett a kormánykritikus sajtónak is. Utóbbit ugyan Gulyás Gergely cáfolta, állítva, hogy a törvény „nem érinti a szerkesztőségek szabadságát vagy a sajtószabadságot”, ami akár megnyugtatónak is tűnhetne, ha nem tudnánk, a kormányinfók faarcú mókamestere záros határidőn belül képes ellentmondani akár saját magának is, s pláne, hogy Varga Judit igazságügyi exminiszter a jogszabály szükségessége mellett érvelve arról beszélt az egyre kevésbé T. Házban, hogy „a fősodratú, progresszív, liberális médián keresztül próbálják aláásni a magyar érdekérvényesítést”.
Arról nem is beszélve, hogy az egyes vezetőik által is elismerten rövid pórázon tartott propagandamédiában máris megjelentek a hazai ellenzéki sajtótermékeket, a kormánykritikus civil szervezeteket és a különféle alapítványi és pályázati támogatásokat összemosó, néhány tízmilliós, esetleg pár tízezer dolláros vagy eurós támogatásokat elképesztő összegeknek beállító cikkek. Ismerve a hatalom kommunikációs technikáját, az ilyen sajtómegnyilvánulások tesztnek és hivatkozási alapnak számítottak az elmúlt szűk másfél évtizedben, a kormánypártok, miután az adott téma végighömpölygött a teljes kormányhű médián, jellemzően hivatalos szintre emelték az adott témát, mely törvényjavaslatként és/vagy nemzeti konzultációként „nemesedett tovább”. Mindezt precízen, mint egy gép.
A NERpetuum mobile.