- „Minden képkockájából árad a szeretet” –Filmeskönyv lett Koltai Róbert 80. születésnapi ajándéka

A Magvető Caféban november 27-én, a Koltai 80 – Filmeskönyv bemutatóján történt sorsolásunk első nyerőszáma a 30, azaz a harmincas. Éppen ennyi éve történt, hogy Gaál Ildikó rendező, rádiós műsorvezető találkozott Koltai Róbert színművész első, rendezőként is jegyzett filmjével. „A filmet is, bennünket is megérlelt azóta az idő. Nem sejthettem, hogy pontosan harminc év múlva olyan könyvön fogok dolgozni, amely Koltai Róbert filmjeivel foglalkozik, és őt nemcsak mint filmrendezőt, filmszínészt, hanem mint életem párját is kérdezem majd” – írta a könyv bevezetőjében a szerző.

Második nyerőszámunk a 7, azaz a hetes. Igaz, hogy csak jövő év februárjában következik, de akkor lesz éppen hét éve, hogy Koltai Róbertre ismét rátalált a szerelem, és azóta él együtt Gaál Ildikóval. Összetartozásukat nem kérdőjelezte meg a bűvös „kapcsolati hetes”, örömmel várják a nyolcadik év kezdetét, majd az utána következőket. Azt mondják, kettejük bensőséges viszonya nemcsak a mindennapok személyes harmóniájában mutatkozik meg, hanem a közösen végzett munka örömében is, a filmek, színdarabok előkészítési fázisától kezdve addig, hogy együtt gondolkodnak, tervezgetnek. „Kint ülünk a verandán, kávézunk, nézegetjük a kertet, ölünkben a már önálló rajongótáborral rendelkező Liza cica, körülöttünk hevernek a kutyák, és mi hosszú órákat beszélgetünk, vitatkozunk az éppen aktuális színházi vagy filmes tervünk részleteiről, megvalósításáról” – mondja Ildikó.

Két rendező, egy darab

Hogy hogyan ismerkedtek össze? „Még a Színművészeti Egyetem elsőéves dokumentumfilm-rendező hallgatója voltam, amikor az egyik tanárunk behozott az órára egy vadonatúj, frissen készült filmet. Azt mondta, nézzük meg, aztán beszélgessünk róla.

– emlékezik Ildikó. – Amikor 2013-ban megrendeztem a Kreutzer szonátát, a Tolsztoj-novella alapján, nagyon érdekelt, hogy más rendezők hogyan nyúlnak ehhez a darabhoz. 2015-ben megláttam, hogy Robi is megrendezte, így mindennap figyeltem egy last minute színházjegyoldalt, hogy mikor tudom elcsípni az előadást. Szülinapi buli volt nálunk előző nap, amikor egyik reggel észrevettem, hogy aznap végre megy az előadásuk. Ismerősök voltunk a közösségi oldalon, gyorsan írtam neki, hogy nagyon szeretném megnézni az előadását, a fentiek miatt. Felhívott Messengeren, hogy letesz a nevemre két jegyet, jöhetek. Így kezdődött… Megnéztem, tetszett, gratuláltam, aztán ő is megnézte a miénket, és elkezdtünk beszélgetni. Sokáig csak erről…” A többi pedig már történelem, egy napjainkban is folytatódó, izgalmas, nem csak magánéleti sorozat, amit a szakmailag legigazabb, élet nevű forgatókönyvíró diktál és rendező instruál.

Harmadik nyerőszámunk a 15, azaz a tizenötös. Ennyi a száma azoknak a Koltai Róbert által színészként, rendezőként és/vagy forgatókönyv­íróként jegyzett filmjeinek, amelyek helyet kaptak a könyvben (lásd keretes írásunkat). Hogy miért éppen ezek? Azért, mert a művész száznál is több filmjéből való válogatás alapja Ildikó szubjektív látásmódját tükrözi.

Több mint kollégák

Negyedik nyerőszámunk a 8, azaz a nyolcas. Többek között ennyi a száma azoknak a közeli barátoknak, szerzőtársaknak, akik mások mellett helyet kaptak a Koltai 80 Filmeskönyvben. Hogy kik ők? Alfabetikus sorrendben a következők – és itt most váltani fogjuk az elbeszélőket, akik egymás után mesélnek Koltai Róberthez fűződő kapcsolatukról, avagy épp a rendező idézi fel közös élményeiket.

Bunyik Béla producer, aki Los Angelesben él – itt a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál alapító igazgatója – segítette Koltai Róbert filmjeinek amerikai terjesztését nemcsak filmes szakemberként, hanem barátként is. „Barátságunk a Sose halunk meg című filmmel egy időben született, és az évek során egyre erősödött. Robi mindegyik filmjét bemutattam Amerikában és Kanadában, rengeteg boldog órát töltöttünk együtt Budapesten és Los Angelesben egyaránt, de még Barcelonában is” – így a producer.

Darvas Ferenc Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, az Ámbár tanár úr és a Demencia-szpotok kisjátékfilm zeneszerzője, valamint a Megy a gőzös című film zenei rendezője. A szakmai kapcsolaton túl szintén remek barát, akit nem kell sokat nógatni, hogy a zongorához üljön, és játékával Koltai Róbertet éneklésre buzdítsa, ezzel szerezve örömöt az összegyűlt társaságnak. A zeneszerző így vall barátságukról: „Eléggé hasonló a kettőnk világa, nem volt szükség külön összehangolódásra, mert az különben is megvolt köztünk. Én nagyon szeretem a szójátékokat, az abszurd műfajt. Robi nemkülönben. A mai napig előfordul, hogy felhívom őt telefonon csak azért, hogy elmondjam a legújabb, mondjuk az előző éjjel kiötlött szóviccemet.”

Dés László zeneszerzőről, zenészről már Koltai Róbert mesél: „Dés, aki nemcsak zeneszerző, hanem minden más, valóban egyetemes tudás birtokosa, aki egy-egy zenével átlöki a filmet egy magasabb régióba, és csak néha szól egy-egy szót, de attól úgy kerültek a helyükre a dolgok, mint a legjobb rendezők kezében.”

Majd Grecsó Krisztián író, költő, a Megy a gőzös forgatókönyvírója avat be együttműködésük kulisszatitkába: „Én megírtam készre a könyvet, a Megy a gőzös könyvét, de azt kell mondjam, hogy Robival mi a mondatok szintjén dolgoztunk együtt. Tehát nem a cselekmény szintjén, hanem elemezve, ízlelgetve minden egyes mondatot. Szerintem amit ő csinált, az egy nagyon jó, klasszikus módszer, az tudniillik, hogy minden szerepet átélt.”

Kern András Kossuth- és Jászai-díjas színművész közös rendezésükről, a nagy sikerű A miniszter félrelép című filmről beszél: „Úgy rendeztük együtt, hogy felosztottuk részekre a forgatókönyvet aszerint, hogy amit a Robi ismert jobban, mert az ő jelenete volt a színházban, azt ő, ami pedig az enyém volt, azt én rendeztem. És ez igazán nem okozott semmiféle gondot. Nagyon jól telt az egész.”

Miklós Mari Balázs Béla-díjas vágó egy történetet oszt meg a Koltai Róberttel való összecsiszolódásról: „Én filmes nyelvet beszéltem, ő színházit. És amikor már a hajam égnek állt, meg üvöltöztünk, a legnagyobb szeretettel ordítottam le a fejét és ő az enyémet, akkor hirtelen kitaláltam valamit. Tudod, mit, Robi? Játszd el, hogy mit akarsz! Eljátszotta, és én abban a pillanatban megértettem. Tudtam, hogy mi az, amit szeretne.”

„Mi milliókat tettünk vidámmá”

Nógrádi Gábor író, forgatókönyvíró így gratulált a kerek születésnaphoz: „Ha Robi nő volna, biztosan nem venném feleségül. Ahogy magamat sem, ha nő lennék. Kevés ember szeret működő vulkánon üldögélni, bár akadnak mazochista vállalkozók. Együtt dolgozni, alkotni, tervezni és megvalósítani a tervet azonban bármikor ismét hajlandó lennék vele női vagy férfi mivoltunkban, mindegy. (Reméljük, ezekért a mondatokért nem kell a Népszavát befóliázni, amúgy sem jellemzően kiskorúak olvassák – a szerző.) Arról már írtam valahol, hogy

Mindezt már megírtam, de azt még nem, hogy társíróként, rendezőként néha megértő és empatikus, hiszen tíz poénból mindig elfogad egyet. Amit az utószinkronban aztán, amikor nem vagyok jelen, töröl. A tréfát mellőzve, ma is évente tervezünk közös filmeket, színdarabokat, vagy ahogy a szólássá nemesedett idézet mondja, álmodik a nyomor. De nincs bánat, mi milliókat tettünk vidámmá, boldoggá, és teszünk újra meg újra évtizedeken át, amit a magyar kormányok nem mondhatnak el magukról. Boldog születésnapot kívánok, Robikám! És ígérem, a Sose halunk megből készülő regény a 90. születésnapodra elkészül. Ha olvasni akarod, kénytelen leszel megvárni. Kívánom, hogy sikerüljön!”

Végül, de nem utolsósorban Vámos Miklós József Attila-díjas író méltatta Koltait: „Sajnálom, hogy nem kap lehetőséget egész estés film rendezésére. Írtam neki egy szinopszist Magyar tangó címmel, de akik a pénzek fölött diszponáltak, nem szavaztak bizalmat a kettőnk filmjének. Noha a Szamba után a Tangó igazán stílusos lett volna.”

A legfontosabb mindig a csapat

Ötödik, utolsó nyerőszámunk a 4, azaz a négyes, ami egy rövid, privát kitérő. Négy éve ismertem meg Koltai Róbertet, mindenki Robiját, személyesen. Művészete végigkísért kora kamaszkoromtól, a filmjein szocializálódtam, sok színdarabban láttam. Amióta az egymondatos retrómeséimet olvassa és mondja húgával, Koltai Judittal közösen, azóta illetékes az életemben, imádattal csüggök ajkán. Azon nagy formátumú személyiségek egyike, akiknek magánemberi oldala koherens a művészivel, ezért lehetnek alkotásai hitelesek generációk számára.

Nyerőszámainkat nem tesszük emelkedő számsorrendbe, viszont most jön a dobpergés, mert kihúzzuk a Joker-számot, ami pedig a 80-as! Mert hát ki más lehetne a Joker, a Világszám, ha nem ő maga? A december 16-án 80, azaz nyolcvanéves Koltai Róbert, a Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Karinthy-gyűrűs és az örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, aki tavaly a Bujtor István-életműdíj mellett elnyerte az Emberi Hang Életműdíjat, amelyet olyan személyek kaphatnak meg, akik elutasítják a rasszizmust, a kirekesztést, a homofóbiát.

Vajon minek tartja ő saját magát? Színésznek, rendezőnek, vagy forgatókönyvírónak? – kérdeztük. „Nem vagyok filmrendező. Én színész vagyok, akinek úgy alakult a sorsa, hogy filmeket is rendezhetett. A válasz fontosabbik része, hogy nem tudtam volna bármilyen filmet csinálni, bármilyen témában, ahogy azt egy profi filmrendező tenné talán, csakis olyat, legalábbis kezdetben, amihez nagyon fontos személyes közöm volt. Persze komoly, írói segítséggel, de a saját történeteim beépítésével készültek ezek a forgatókönyvek. Ugyanis addigra, mire a rendezés a közelembe jött, már játszottam filmen, több fontos szerepet, és ez segített abban, hogy értsem, miképpen mesél el egy történetet a film műfaja. Talán furcsa, de nekem a filmrendezés is egy szerep volt. Játék, ha úgy jobban tetszik. Persze nagyon komoly, élvezetes játék. Mert attól még senki nem lesz filmrendező, hogy el tud mesélni egy történetet, még attól sem, ha érdekesen. Azt, hogy egy érdekesen elmesélt történetből hogyan lesz érdekesen összerakott film, nos, azt lassan tanultam meg. Sok hónapos, sokéves munka egy film előkészítése, amiben szerencsére soha nem hagytak magamra. És most mondom a legfontosabbat, a legfontosabb mindig a csapat!”

Tőle idézzük: „A filmben az a furcsa, hogy sokszor nem mutatja meg magát még a vágóasztalon sem. Sokáig rejtőzködik, és csak a moziban, sőt sokszor ott sem azonnal látszik, hogy mi is lett belőle. Mert a közönség emeli fel vagy ejti el.”