Érdekes/arcpirító/hányingerkeltő (kinek-kinek ízlése szerint) interjú jelent meg a közelmúltban a pár éve kormányfelügyelet alá került Indexen. A NER egyik legkártékonyabb értelmiségije, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Koltay András nyilatkozott benne arról, hogy Magyarországon sértetlen a sajtószabadság, mert „bárki bármit szabadon kimondhat, leírhat, újságírókat nem szokás bírósági vagy hatósági vegzatúrának kitenni”. Azért mondjuk, hogy az egyik legkártékonyabb, mert Európa legnagyobb hatalmú és költségvetésű, irracionális összegből, jövőre már több mint 57 milliárd (!) forintból gazdálkodó médiahatóságát vezeti, végezhetne tehát akár tisztességes munkát is ahelyett, hogy a magyar sajtó nagy részét törvénytelen megszállás alatt tartó kormánynak asszisztál. A valós helyzet azonban ennél is rosszabb, mert az NMHH – például a rádiófrekvenciák politikai motivációjú osztogatásával, a teljes hazai éter NER-esítésével - egyértelműen cenzúrahivatalként működik. Hiába mondta Koltay szintén az Indexen egy korábbi interjúban, hogy „a média függetlensége csak egy mítosz”: a médiahatóság törvényben megszabott feladata, hogy ezt a függetlenséget védelmezze. Ha pedig az elnök szerint a törvény csak egy mítosz, akkor nincs más választása, mint lemondani.
Ráadásul az érvelése is teljességgel hamis: két hazug állításból akkor sem lesz igazság, ha összefércelik őket. Nem igaz, hogy idehaza bárki bármit szabadon leírhat: kérésre szívesen küldünk egy tízes listát bármelyik, a Fidesz hatósugarába került sajtóterméknek csupa olyan közérdekű és tömeges érdeklődésre számot tartó témáról, amelyek közül egyikről sem fognak egyetlen sort sem írni mindaddig, míg a főszerkesztőjük a Karmelita fedőnevű politikai nyilvánosházba szaladgál utasításokért. A „mindent meg lehet írni” amúgy utoljára 200 éve lehetett a sajtószabadság definíciója. Ma a médiatudomány – elvben az egyetemen is oktató NMHH-elnök szakterülete – sokkal inkább azt a meghatározást használja, hogy médiaszabadságról ott lehet beszélni, ahol a közönség a tájékozódás fő csatornáit, tehát például az M1-et meg a Kossuthot használva is teljeskörűen hozzájut a mindennapi és a politikai döntéseihez szükséges valamennyi információhoz. És sajnos az sem igaz, hogy újságírókat nem szokás bíróság elé citálni: egyre gyakoribbak a megfélemlítő és/vagy csak a szerkesztőségek erőforrásainak korlátosságára játszó jogi eljárások, amikor az egyik oldalon mindig a hatalom áll, a másikon pedig a kormányfüggetlen sajtó.
Nem csak az NMHH költségvetése értelmezhetetlen egyébként, hanem az általa elvben felügyelt „közmédiáé” is. A jövő évre allokált 142 milliárd forint GDP-arányosan jóval több, mint amennyit a BBC kap, miközben a színvonalról mindent elmond az a minapi kutatás, amely szerint a pottyantós budi deszkájára higiéniai célból kikészített tavalyi hirdetési újságot is hitelesebb információforrásnak gondolják a magyarok. Talán erről kellene a hatósági elnököt nyilatkoztatni, ha egyszer bemerészkedne egy valódi szerkesztőségbe.