- A mi családunk - Finy Petrával az Almás pitéről

Mit tapasztal: a tűzhely melegének őrzése még ma is női princípium?

Szerintem kicsit visszafelé megyünk az időben, sajnos a feminizmus ilyen irányú vívmányai leomlani látszanak. A nők felé olyan elvárás a boldog családi élet megteremtése, ami sokszor túl nagy terhet tesz rájuk – pláne azokra, akiknek nincs megfelelő hátországuk. Anyává válni majdnem nehezebb ma, mint tíz éve volt, lelki, szellemi, szociális és szinte minden szempontból. Persze sok szuper apuka és nagyszülő is létezik, akik alaposan besegítenek a család mindennapi működésébe, akikkel együtt lehet kialakítani a tűzhely melegét, de ez a ritkább. Az általános inkább az, hogy amikor az évekig főállású anyuka visszamegy dolgozni, akkor gyakran kap még az egyébként modern gondolkodású férjétől is olyan beszólásokat, hogy miért nincs otthon nagyobb rend, tisztaság stb. Ezek a mondatok reflexszerűen elhangzanak sok mai fiatal családban is. A nagyszülőknek hatalmas a szerepük a mintaadással, de a friss anyukáknak, feleségeknek is van „tennivalójuk”: meg kell húzni a határaikat, és igenis jelezni, hogy milyen segítségre, támogatásra van szükségük, merni kell kérni. Szerencsés vagyok, mert a szüleimnél megvolt az összhang: apukám mindig is eljárt a piacra bevásárolni, természetes volt számára, hogy főzött, takarított, a mai napig is megteszi mindezt. A nagycsalád és a baráti energiák összetevődnek, és sokat adnak mindenkinek, erről is szól a könyv.

Kissé idealizáltnak tűnik a kötetben szereplő Virág család: boldogan él együtt anya, apa, három gyerek, van kutya, a két nagyszülő pár is vidáman összejár.

Nem minden világok legjobbikát mutatom be, inkább egy átlagos, kis pénzből élő, kitalált család történeteit. Könyvtáros és biológus nagyszülők, akik kuporgatják a pénzt, a nagymama idősebb korában látja életében először a tengert, az Operába csak segítséggel tudnak eljutni a jegyárak miatt. Illetve a budapesti lét mellett a vidéki élet szeleteit is próbáltam felvillantani, például egy esős balatoni nap és egy különleges szüret képében. Az első visszajelzések alapján nosztalgikus érzéseket kelt az olvasókban: jólesik ráébredni a kevesebb ingerű, nyugodtabb élet előnyeire, hogy mennyire más volt a mai szülők gyerekkora, illetve hogy miket lehetne ezekből most hasznosítani. A mai, médiazajos világban is el lehet menni például piknikezni, illetve kitalálni olyan offline programokat, amikkel kicsalogathatók a gyerekeket az online térből.
Az árnyoldalakról szólva: a mozaikcsaládok életét – amely rengeteg konfliktussal is járhat – is megemlítem. És egy haláleset, illetve a gyászfeldolgozás is megjelenik. Az emlékezés fontos része az életnek, mégis sokszor tabu, nincsen „szépen elfájva”, ezért tartottam fontosnak beleírni.

Saját életének megtörtént eseményei is szerepelnek a könyvben?

Hangos és aktív család a miénk, heten vagyunk testvérek, úgyhogy van honnan ihletet merítenem. Máshogy rezegnek a mondatok, plusz érzelmi töltetet ad, mélyebbről jön, ha az életem elemeit is belefűzöm. Más az érzelmi súlya, mert átéltem, de persze nem minden könyvemben, történetben van saját sztori. Például A csibehajú lányt a kisebbik lányom szerette volna, hogy megírjam. Kamasz gyerekeim az első olvasóim és kritikusaim. A nagycsaládi programokat nevelőmamám koordinálja. Szilveszterkor hagyomány, hogy összegyűlik a család apukáméknál, és a legnehezebb puzzle-t próbáljuk kirakni. Az egyik húgomékkal mindig sütünk mézeskalácsot, egy másik testvéremékkel minden nyáron balatonozunk pár napot, de járunk együtt szüretelni is, idén karácsonykor pedig korcsolyázni megyünk – az összes Finy, nagyjából negyvenen. És az egyik kedvencem valóban az almás pite.

Milyen érzés, hogy Marék Veronika a könyv egyik ajánlója?

Ő egy legenda számomra. Különleges mesélő, olyan bölcsesség, nagy tudás halmozódik benne az emberi lélekről, ami nagyon ritka, közben nem felejtette el, milyen gyereknek lenni, a történeteiben ott a gyermeki derű és őszinteség. Nagyon szeretem Janikovszky Évát és Lázár Ervint is, utóbbi az első verseskötetem ajánlója volt. Mesekönyveimben próbálom én is lefejteni a héjakat, hogy többszöri olvasáskor is találjon benne újat, mélyebbet gyerek és felnőtt egyaránt. Embernek maradni bármilyen körülmények között, ez lehetne az egyik mottóm – akár felnőtt-, akár gyerekkönyvet írok. Regényíráskor hónapokra „összeköltözöm” a szereplőkkel, egy mozi pereg bennem, erős képekkel, szimbólumokkal dolgozom, amiket előre kitalálok. A helyszíneket és a szereplőket is látom magam előtt. A most készülő regényemben a konkrét házakat is megtaláltam, meg is néztem.

A példaképeknél maradva: Fahidi Éva és Egri-Erbstein Ernő világhírű fociedző lánya, Zsuzsa is szerepel az Almás pitében.

A Covid idején, a lezáráskor a Fahidi Éváról szóló dokumentumfilm (A létezés eufóriája – K. V.) tartotta bennem a lelket, nagyon sokszor megnéztem. Bár nem ismertem személyesen, de megrázott a halála, a könyvben az őt felelevenítő fejezetet még életében írtam. Egri Susannát barátok történetein keresztül ismerem, az az élet­erő, ami 90 éves kora után is sugárzik belőle, taníthatatlan. Egész generációjára jellemző ez a fantasztikus vitalitás, optimizmus, annak ellenére (vagy éppen azért?), amiken keresztülmentek. Ha ebből az életszeretetből csak egy falatnyi bekerül az olvasók mindennapjaiba, már sikeres lesz az Almás pite.