Szép, egészséges újszülött volt, mégsem örültek neki a szülei. A szegény kínai házaspár mindenképpen fiút akart végre öt lány után. Hogy megint, hatodjára is lányuk született, sorscsapásnak fogták fel. Dühében az apa úgy döntött, megszabadul a kisbabától, az sem számít, hogyan. Talán a Gondviselés mentette meg a csecsemőt, mert Kína félreeső vidékén, Csianghszi tartományban jóformán példátlan dolog történt vele: örökbe fogadta egy keresztény missziós nővér.
Az amerikai Gertrude Howe öt gyereket vett magához, köztük két lányt. Kang Cseng a keresztségben lett Ida Kahn (1873–1931), a másik, Si Mei-ju pedig Mary Stone (1873–1954). Nem volt könnyű a helyzetük. Az ópiumháborúk után ellenségesen fogadták a hittérítőket, terjesztették róluk, hogy a gyerekek szemét akarják elvenni teleszkópba. Ártott a kulturális gyarmatosítói mentalitás, a felsőbbségtudat, a helybeliek lenézése is. Sok misszionárius társa megszólta Gertrude nővért, amiért sajátjaiként nevel kis kínaiakat, pláne ötöt.
Így hát a két lány származása miatt idegen maradt a metodista kolónián, a kínaiak között vallásuk és elkötetlen lábuk miatt lettek azok. Megtanultak kitartani, állandó ellenszélben előre haladni. Az Egyesült Államokban diplomáztak a Michigani Egyetem orvosi karán (1896). Dr. Kahn és dr. Stone küldetéssel tért haza: segíteni akartak azoknak a nőknek, nem kaptak semmiféle orvosi ellátást kapnak – a hagyományok ugyanis nem engedték, hogy férfi kezeljen nőt, női orvos meg eladdig nem létezett.
Nincs helyünk bővebben mesélni arról, mi mindent végeztek évtizedek alatt. Betegek ezreit gyógyították, túlnyomó többségüket ingyen. A gazdag páciensek hálaadományaiból újabb rendelőket, kórházakat nyitottak. Visszaszorították a csecsemőhalandóságot. Beindították a korszerű nővérképzést. Adományt gyűjtöttek a rászorulóknak. Angol- és Biblia-órákat adtak. Egy kortársuk szerint a Boszporusztól Japánig nem akadt még két nő egész Ázsiában, aki ennyi jót cselekedett volna.
Kínában véres, zűrzavaros időkkel köszöntött be a huszadik század. Ida és Mary többször is menekülni kényszerült, a bokszerlázadás (1899–1901), a vucsangi felkelés (1911) és idegenellenes támadások elől. Békeidőben is városról városra jártak a hatalmas országban, hogy minél többfelé segíthessenek. Hírességek lettek az amerikai sajtóban, de ez nem kímélte meg őket a hétköznapi rasszizmustól: egyszer személyesen Teddy Roosevelt elnök dörrent rá a bevándorlási hatóságra, ne zaklassák már a látogatóba érkező Stone doktornőt.
Ida kezét megkérte a császárságot megbuktató Szun Jat-szen elnök, „a forradalom atyja” – civilben szintén orvos –, de ő a küldetésének szentelte magát. Belebetegedett a túlfeszített munkába. 58 évesen, halálos ágyánál mellette volt testvére, aki akkor már évek óta egy másik missziós nővér oldalán dolgozott. Mary és az amerikai Jennie Hughes (1873–1951) folytatta a munkát, amíg kitört a háború, akkor a japán megszállás elől az Egyesült Államokba költöztek. Kaliforniában telepedtek le, élethosszig hű társak maradtak.