Egy francia mondás szerint ha a munkások a fasisztákra szavaznak, akkor az nem a munkások, hanem a szocialista pártvezetők bűne. Feltehetően hasonló gondolatok hatására döntött úgy Sahra Wagenknecht, hogy megalapítja saját pártját a német baloldal újratervezésére és a szélsőjobboldali AFD nyomulásának megállítására.
A Sahra Wagenknecht Szövetség a Rációért és Igazságért (BSW) nevű szerveződés legfőbb hívószava maga a politikusnő, aki a német közélet egyik legismertebb személyisége. Az idén 54 éves Wagenknecht filozófiát tanult, magna cum laude védte meg a disszertációját, és az NDK összeomlása idején lépett be a kommunista egységpártba. Kezdetben nyíltan sztálinistának vallotta magát, aztán „békésebb” kommunista lett, és újabban eljutott a vegyesgazdaság programjáig. Népszerűségét nem annyira a Baloldal nevű kis párt parlamenti szónokaként, mint inkább tévéviták, fórumok szereplőjeként, sikerkönyvek szerzőjeként érte el.
A németek imádják a politikusok és vezető értelmiségiek televíziós vitáit, és ezekben az eredeti vélemény és az intelligencia többet ér, mint a szürke pártprogramok felmondása. A félig perzsa származású Sahra ráadásul nagyon szép nő, aki szélsőbalos nézeteitől függetlenül konzervatív eleganciával öltözik. Nézeteit sokan szerették és sokan vitatták, de amíg jól ment a szekér Németországban, addig inkább csak érdekességnek számított a négy rendszerpárt, az egymást kormánykoalícióban váltogató CDU/CSU, a liberális FDP, a Zöldek és a szocdemek árnyékában.
De a gazdasági válság, a Covid, a migráció és az ukrajnai háború hatására megrendült a bizalom a négypárti elit uralmában. A szankciók visszavetették a német gazdaságot, nő a dolgozói szegénység, a munkavállalók egyötöde nem tud kitörni az alacsony bér csapdájából, és a migráció egyre nagyobb terheket ró a jóléti rendszerre.
Wagenknecht fokozatosan építette ki azt a szocialista programot, amely a tőke és a munka ellentétpárjára épül, s ennek megfelelően a saját munkájukból élő, szerény jövedelmű, részben a fejletlen régiókban lakó milliók érdekeit kívánja szolgálni.
Azokhoz szól, akik nem érzik biztonságban a munkájukat, a jövedelmüket, a lakókörnyezetüket és a gyerekeik jövőjét. Korlátozná a migrációt, amely szerinte az olcsó munkaerő konkurenciáját jelenti a hazai dolgozók rovására. Elutasítja a zöld politikának azt a részét, amely a szegények autóit, a szegények otthonait, a szegények fűtését sújtaná büntető adóval, és elítéli azokat, akik a gazdagok arisztokratizmusával gúnyolják ki az olcsó energiát akarókat.
A kiüresedett „antikapitalizmussal” szemben az úgynevezett gazdasági racionalitást hirdeti, a monopóliumok kiszorításával a helyi kis- és középvállalkozásokat fejlesztené, egyfajta irányított észszerűséggel. Külpolitikájában sürgeti az orosz-ukrán háború befejezését, és biztonsági szerződés megkötését javasolja Németország és Oroszország között. Vállaltan ateista, ami az ország nyugati részén még ma is ritkaságnak számít, főleg a politikusok között. Ugyanakkor elutasítja az identitáspolitikát, szerinte a woke, az eltörlés-kultúra és a túlhajtott LMBTQ-kultusz eltereli a figyelmet a munka és a tőke eredendő ellentétéről. Melegellenesnek amúgy a legkevésbé sem nevezhető, a békemozgalom vezetésében a német leszbikusok vezérszemélyisége, Alice Schwarzer a partnere.
Nem állítom, hogy minden gondolatával egyetértek. De nagyon egyetértek vele abban, hogy a szocialista baloldalnak ki kell törnie a liberális és jobbközép pártokkal való, önpusztító összefonódásból. A mai baloldali pártok legnagyobb hibája a megfelelni vágyás a jómódú urbánus rétegeknek, a liberális médiának, az Amerikából importált szellemi divatoknak. Nem mintha ezek mindegyike rossz lenne, de a szocialistáknak elsősorban azokat kell képviselniük, akiknek a transzneműek jogainál és a jéghegyek elolvadásánál fontosabb, hogy ki tudják fizetni a fűtésszámlát. Ha nem ezt teszik (ha nem ezt tesszük), akkor előbb-utóbb jelentkezik egy szélsőjobboldali párt, amely szociális demagógiával és idegengyűlölettel megteszi.
A potenciális Wagenknecht-párt a mérések szerint akár 15 százalékot is kaphatna, de az EP-választásokig és a következő tartományi voksolásokig még fel kell építeni a szervezetet. Az ellenzők máris hangosak, populistának, a szélsőjobb cinkosának, oroszbarátnak és hasonlónak nevezik a politikusnőt. Igaz, akik tegnap még migránsellenességgel vádolták, azok ma már nála hangosabban követelik a „nem kívánatos” bevándorlók kiutasítását.
Az SPD, amely egykor az európai szociáldemokrácia vezérhajója volt, a hajdani 46 százalékról mára 16 százalékos támogatottságra zuhant le. Jövője számunkra is fontos, hiszen a magyar szocialista mozgalom a legutóbbi időkig a német és osztrák modellt követte. Én remélem, hogy Sahra Wagenknecht mozgalma sikerrel jár. De ennek csak akkor lesz igazi értelme, ha az SPD is megújul és balra fordul. Belpolitikájában ismét a dolgozó emberek oldalára áll a munka és a tőke konfliktusában, külpolitikájában pedig a Willy Brandt és Helmut Schmidt fémjelezte európai biztonságpolitikához tér vissza.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
