Magyarországon az elmúlt hónapokban fű alatt átvette a hatalmat a baloldal – legalábbis ezt kell gondolnunk, ha Orbán Viktor szavainak hitelt adunk. A miniszterelnök pár napja, pártkongresszusi győzelmi beszédében (ellenfél nem volt, de ez Magyarország, a mi történelmi múltunkkal az apró győzelmeket is meg kell becsülni) némi szoft-zsidózás, azaz Soros György lemacherezése után úgy fogalmazott: ha 2022-ben a baloldal nyer, akkor most „kötésig állnánk egy háborúban”. Ugyanő májusban a gyászos gazdasági eredményeket és a rekordinflációt azzal igyekezett megmagyarázni, hogy „kötésig állunk a háborúban”. A két állítás, azaz hogy a baloldal háborúba vinné az országot vs. minden bajunk oka a háború, amelyben már benne vagyunk, egyszerre biztosan nem lehet igaz, a fordított időrend pedig csak tovább növeli a zűrzavart.
Aki szorosabban követi a kormányfő beszédeit (mi hivatalból kénytelenek vagyunk), két markáns vonulatot biztosan fölfedezett bennük az utóbbi években. És most nem az olyan álnépies kifejezések elharapózására gondolunk, mint a szügyig meg a kötésig – nyilván a vidéki szavazóbázis megszólítása a cél, de egy főállású politikustól, aki az ország egyik legpolgárosultabb nagyvárosában, Székesfehérváron nőtt fel, a teljes felnőtt életét meg Budapesten a nagypolitikában töltötte, ez akkor is full kamu, ha egyébként az illető Alcsúton született –, hanem a szövegek minőségére. Arra például, hogy egyre nagyobb a logikai káosz, egyre sűrűbb az ellentmondás, miközben egyre kevesebb az idézhető, egy hónap vagy pláne egy év múlva is érvényesnek és értékesnek ható gondolat. Meg arra, hogy egyre szerényebb a színvonal, mind a célzást, mind a gondolati ívet tekintve. És egyre több a Rogán-Habony-művekben készre faragott, mégis végiggondolatlan, a Fidesz kollektív tudatalattijának ijesztő mélységeit feltáró szókép.
Itt van például a nindzsakormány. Első hallásra mindenkinek, aki a 80-as években volt fiatal, valami romantikus-kalandos rajzfilm ugrik be róla, és máris ott érzi magát az ember abban a világban, ahol a saját kormánya emojis óriásplakátokon kommunikál vele, tízmilliárdokért. Hej, ha a polgári Magyarország ezt megérhette volna, de csúnyán ráncolná a homlokát most! Második nekifutásra viszont a megrajzolt hősi eposz mögül előbukkannak a kérdőjelek. Merthogy a nindzsák a valóságban nem szabadsághősök voltak, hanem kémek, ügynökök, árulók, akik jelentettek az ellenségnek a csapatok hollétéről, kiszolgáltatták a belső kormányzati anyagokat, vagy éppen hamis híreket terjesztettek. Egészen bizonyos, hogy ez az a kép, amelyet 2023-ban, - Orbán szavaival – kötésig a háborúban, egy orosz beszivárgástól erősen sújtott országban, a svéd NATO-tagság érthetetlen akadályozása közben és két keleti diktátortalálkozó között a Fidesz-kabinet sugározni szeretne magáról?
Kevesebb füllentés és prosztóság, több racionalitás és józanság – erre lenne szüksége az országnak. De amíg a fideszes szavazóblokknak elég a nindzsázás is, odafönt aligha érzik úgy, hogy ideje szofisztikáltabb stílusra váltani.