Csetüzenetekben, jól megválasztott időzítéssel közli velem tini lányom a legfontosabb mondanivalóit. Legutóbb például lapzárta idején értesített arról, hogy egyest kapott nyelvtanból. Egészen pontosan kommunikációból. Ugyan ki ér rá ezen dühöngeni, amikor a Gázai övezetben épp indulni látszik a szárazföldi offenzíva, a nyomdába küldött oldalon felcserélődött két kép, a grafikonnak pedig valami értelmesebb címet kellene adni, mint hogy „árak”? Hazafelé viszont már azon töröm a fejem, hogy értette azt: nem tudja megérteni a kommunikációt. Vajon mit tanítanak e címszó alatt az éjjel-nappal a telefonjukon lógó gimnazistáknak, ami ennyire nem megy át?
Nézzük otthon az órai jegyzeteit. A szerint van ugye az egyirányú és a kétirányú kommunikáció. Ezt érti, bár nem épp tankönyvi a példája: ha egy Insta-fotót kommentelhetővé teszel, ott van visszajelzés, tehát kétirányú, ha letiltod a kommenteket, az egyirányú. A Covid hozadékaként videós oktatóanyag is akad a témában bőven. „Megkülönböztetünk közvetett és közvetlen kommunikációt. Ha közvetlenül kommunikálsz valakivel, akkor egy időben vagytok egy helyen. Ha ez nem valósul meg, valamilyen közvetítő eszközt kell segítségül hívnod, például levelet írsz vagy telefonálsz” – magyarázza a narrátor.
Hát – hümmögök. Levelet ez a korosztály már nem ír, e-mailt is csak ha feltétlen muszáj. Nemritkán nyomkodják ugyanakkor csoportokba verődve telefonjukat, s a látszat ellenére ők ilyenkor egymással kommunikálnak: üzeneteket írogatnak, képeket küldözgetnek, lájkolják és szívecskézik egymás fotóit. Úgy, hogy közben egymás mellett ülnek. Vagyis térben és időben egy helyen, a telefonjuk segítségével kommunikálnak. Akkor ez most közvetett vagy közvetlen kommunikáció?
De menjünk tovább. Van ugye az újságíró, a média meg a célközönség – utóbbi a tanórai jegyzetek alapján passzív… Meg is érkeztünk a tömegkommunikációhoz, a közszolgálati és a kereskedelmi médiához. Előbbi mellett három szó áll a lányom füzetében: pártatlan, közérdekű, tömör. Ezen a ponton emelkedik a hangom: ugye ehhez még azért valamit hozzáfűztek órán?
Mert mégis, honnan érthetné a gyerek a közszolgálatiság fogalmát? Hiszen az, amióta az eszét tudja, nem létezik Magyarországon.
Mennyire közérdekű ma az m1 Híradója? Mennyire pártatlan és mennyire újságíró az a személy, aki minden pénteken felkérdezi Orbán Viktort a Kossuth rádióban, de még véletlenül sem arról, ami valóban érdekelné az embereket? Aki szó nélkül hagyja, hogy a miniszterelnök „gázai minigettók” rémével fenyegessen Magyarországon, és „félelemteli horizontokat” felrajzolva mossa össze a gázai humanitárius katasztrófát, a migrációt és a terrorizmust? S mi ezt valóban csak passzívan hallgatjuk…
Érzi a lányom is, hogy készülődik a vihar, amit megelőzni igyekezett az információközlés jól megválasztott pillanatával és formájával. Anya, ebből ugye nem lesz olyan ügy, mint a Magyarázat mindenrében a töriérettségi meg a kokárda? – kérdi óvatosan. Nem – mondom, és már látom: a kommunikáció elméletét talán nem, de a NER működését biztosan érti.