Nem csitul az aszpartám körüli nyáron kirobbant vita. Sorjáztak az elmúlt hónapokban is az ilyen címek a neten: „Kiderült a nagy aszpartám-titok”; „Egy egész generáció vesztét okozhatja az aszpartám”; „Komoly veszélyt jelenthet a szer, amiből valószínűleg már Ön is evett”; „Potenciálisan rákkeltő hatásúnak nyilvánít egy édesítőszert a WHO”.
Nem csoda, hogy az ilyen hírekre még az iskolázottabb honfitársaink is ijedten kapják fel a fejüket, rohannak kiönteni a lefolyóba a maradék zéró vagy light kólát, és idegesen kapkodva böngészik az apró betűt az üdítőitalok flakonján, hogy van-e benne aszpartám.
Ez tipikus pánik-reakció, amelyet a csattanósra fogalmazott újságcímek jól fel is erősítenek. Pedig pánik helyett a kíváncsiság, a kérdezés és az utánajárás lenne ajánlatos. De sajnos, sok-sok embertársunkban gyengén működik az a reflex, hogy „na, én ennek utánanézek”. Egyrészt sajnos már az iskola is leszoktatta őket a kérdezésről, másrészt zömmel nincsenek is meg az „utánajáráshoz” szükséges szakmai alapismereteik. Marad tehát számukra az, hogy kételkedés nélkül bedőlnek a hírnek („hiszen bemondták a tévében”), akár igaz, akár „fake news”.
Nézzünk utána, hogy mi a helyzet ezzel az aszpartámmal! Tényleg van-e körülötte valami titok, s hogyan szólt pontosan a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének üzenete?
Az aszpartám egy mesterséges édesítőszer. (Az összetételét lásd alább részletesebben!) Társa a szacharinnak, az aceszulfám-K-nak és a ciklamátnak, amelyek szintén cukorhelyettesítőként használatosak az édesiparban – s amelyek egészségre gyakorolt hatását illetően ugyanúgy vannak bizonytalanságok, mint az aszpartám esetében.
Évekkel ezelőtt egyszer nem is magyarországi, hanem világméretű online támadás indult az aszpartám ellen, azzal az üzenettel, hogy fogyasztásának súlyos – akár halált okozó – anyagcserezavar is lehet a következménye. Minthogy óriási pénz van a cukorhelyettesítő anyagok forgalmazásában, minden ilyen helyzetben felbukkanhat az a gyanú, hogy esetleg a konkurens cég áll a támadás hátterében. Ezért is kritikával kell fogadni a „lejárató” állításokat. (A kritikával fogadás nem azt jelenti, hogy egyből elutasítjuk!) Biológia-kémia szakos tanár lévén, ez a téma fölkeltette az érdeklődésemet, s „kritikával fogadtam”, azaz utánajártam. Kiderült, hogy a probléma gyökere az, hogy az aszpartám egyik összetevője a fenil-alanin nevű aminosav, amelyhez valóban kötődik egy bizonyos anyagcserezavar.
Fenilketonuria
Ez egy ritka – statisztikailag minden tízezredik gyereket érintő – genetikai eredetű anyagcserezavar. Ahogy a neve is jelzi, kapcsolatos a fenil-alaninnal. Az anyagcserezavar lényege, hogy egy enzim hiánya miatt kórosan felszaporodik a fenil-alanin a beteg szervezetében, s ez súlyosan károsítja az idegsejtjeit. Szigorúan vigyáznia kell tehát, hogy a táplálékkal minél kevesebb fenil-alanin jusson a szervezetébe.
Azonban ha ma egy gyerek ezzel a zavarral születik, az a kötelező szűrésnek köszönhetően nagyon hamar kiderül; minden két-három napos csecsemő ujjbegyéből vesznek egy csepp vért, s azt megvizsgálják. Ha tényleg fenilketonuriás a gyerek, akkor nagyon fegyelmezett és elég bonyolult diéta szerint kell táplálni, s nemcsak csecsemő- és gyerekkorában, hanem mindig. Gyakorlatilag kizárt tehát, hogy egy szülő – s később persze már maga a gyermek – ne tudná, hogy a fenil-alanin a számára ártalmas és szigorúan kerülendő. Segítségükre van a diéta betartásában, hogy ha egy élelmiszeripari termékben van aszpartám, akkor kötelező kiemelt betűkkel feltüntetni, hogy „Fenil-alanin forrást tartalmaz”. (Lásd például a Zero Cola feliratát is!)
Vagyis a szavak szintjén igazat állítottak az internetes támadók, az aszpartámnak valóban lehet súlyos hatása. Mégis: ez a mondás így, ebben a formában – akár tudatlanságból, akár tisztességtelen szándékkal – lényegében mégiscsak „félrevezetés”, mert az igazságnak csak egy részletét tartalmazza. Mert nem tették hozzá, hogy csak minden tízezredik ember esetében, s ott is csak akkor, ha felelőtlen figyelmetlenség következtében valaki mégiscsak fogyasztott „fenil-alanin forrást”. Ennek azonban közel van a valószínűsége a nullához.
Metil-alkohol
A fenilalaninos történet mellett (vagy helyett) egy másik problémát is feszegettek a „támadók” az aszpartámmal kapcsolatban, amivel megint a címoldalakra kerülhetett. Ennek az az állítás a lényege, hogy az aszpartámból a gyomorban metil-alkohol szabadul fel. (Mivel ez végképp kémia, ezért még inkább érdekelt.)
Az aszpartám molekulának tényleg van egy olyan atomcsoportja, amely a gyomorsav hatására leszakad és metil-alkohollá alakul. A metil-alkohollal pedig – tudjuk – nem szabad „viccelni”, mert súlyos méreg, maradandó idegrendszeri sérüléseket és vakságot okoz.
A kémiai részletek: Az aszpartám két aminosav – a fenil-alanin és az aszparaginsav – összekapcsolódásával keletkezett dipeptid, amelyhez még egy metil-csoport is kapcsolódik. Az aszpartám tehát egy dipeptid metil-észtere. Ez az észterkötés (gyomor)savas közegben hidrolizál, ezért metil-alkohol szabadul fel.
Akár a metil-alkohol miatt, akár más okból, de a WHO már sok évvel ezelőtt rögzítette, hogy az aszpartám-bevitel naponta maximum 40mg/testtömeg-kg legyen. Egy 70 kilogrammos ember esetében tehát a napi maximum 2800 mg.
Mennyi aszpartám jut belénk különböző cukormentes termékek elfogyasztásával? Nyilván különböző, ezért nézzük meg talán legtipikusabb aszpartám-forrásunkat, a Zero Colát. Ha annak a jogszabályban rögzített maximum is az aszpartám-tartalma, akkor sem haladjuk meg normális mértékű Zero Cola-ivás esetén a WHO által megjelölt határértéket. (Lásd az alábbi számolást! Persze ha valaki a Cola mellett még magas aszpartám-tartalmú édességekkel is tömi magát, akkor újra kell számolni az eredményt.)
A számolási részletek: Jogszabály rögzíti, hogy a cukormentes italokban az engedélyezett aszpartám-mennyiség maximum 600 mg/l. (Ennél csak a cukormentes édességek, desszertek aszpartám-tartalma lehet magasabb.) Nem találtam adatokat arra vonatkozóan, hogy konkrétan a Zero Colának mennyi az aszpartám tartalma, de minthogy még két másik mesterséges édesítőszer (ciklamát és aceszulfám-K) is van benne, az aszpartám-tartalom nemigen lehet magasabb 300 mg/l-nél. Ha tehát egy 70 kg-os ember egy nap alatt meginna 9 liter Zero Colát, s vele 9 x 300 mg = 2700 mg aszpartámot, még mindig a WHO által 70 kg-os emberre kiszámolt 2800 mg-os tűréshatáron belül lenne.
Tételezzük föl, hogy a WHO az aszpartámból keletkező metil-alkohol miatt jelölte meg ezt a határt, ezért nézzük meg, hogy a Zero Colában lévő aszpartám hogyan „váltható át” metil-alkoholra. Azt kapjuk, hogy az aszpartámból keletkező metil-alkohol nem számottevő; 5 liter Zero Cola produkál annyi metil-alkoholt, mint amennyi egy korty pálinkában van.
A számolási részletek: Az aszpartám molekulatömege összesen 330 (fenil-alanin + aszparaginsav + metanol), a belőle felszabaduló metil-alkohol molekulatömege 32. Tehát az aszpartámból felszabaduló metil-alkohol tömege nagyjából tizedannyi, mint az aszpartám volt. Vagyis ha 1 liter Zero Colában (ahogy fentebb saccoltuk) valóban 300 mg aszpartám van, akkor az ebből keletkező metil-alkohol nagyjából 30 mg. Ez nagyon kicsi mennyiség. Egy kupica rossz pálinkában, amely a rendeletileg engedélyezett metil-alkohol maximumát (10g/l) tartalmazza, nagyjából 150 mg metil-alkohol van. (Persze jó, ha kevesebbet tartalmaz, de ennyi még „törvényes”.) Ebből kiszámolható, hogy 5 liter Zero Colát kell meginni ahhoz, hogy abból annyi metil-alkohol szabaduljon fel, mint amennyi egy kupica közepes pálinkában van.
Vagyis az aszpartámnak a metil-alkohol miatti támadása ugyanolyan fals állítás, mint a fenilketonuriás veszély hangoztatása. Merthogy betű szerint valóban igaz, hogy az aszpartámból metil-alkohol szabadul fel a gyomrunkban, de ha nem teszik hozzá, hogy ez rendkívül kicsiny – gyakorlatilag elhanyagolható – mennyiség, akkor ez az állítás inkább félrevezetés, mint tájékoztatás.
Rákkeltés
Ahogy a bevezetőben olvasható netes idézetek mutatják, továbbra is a figyelem homlokterében van az aszpartám. Egy WHO vizsgálatra hivatkozva nyomtatott és elektronikus médiumok címoldalain egyaránt azt olvashattuk, hogy „hivatalosan is rákkeltő lehet az aszpartám”. Ez persze – érthetően – ijesztően hangzik azok számára, akik rendszeresen fogyasztanak édesítőszerekkel ízesített termékeket, s azt is tudják, hogy ezek egyike éppen az aszpartám.
A rákot okozó (karcinogén) hatások lényege, hogy megváltozik (megsérül) a sejtek DNS-e, vagyis örökítő anyaga. A folyamat lényege, hogy a behatás felszakítja a DNS valamelyik kémiai kötését, majd a következő pillanatban hibásan történik a kötések újrarendeződése. Karcinogén hatása lehet kellően erős sugárzásoknak, és lehet különböző vegyületeknek is.
Ha netán valamikor mégis az derül ki és válik bizonyossá, hogy az aszpartám tényleg rákkeltő, akkor rögtön adódik a következő kérdés: az aszpartám molekulának melyik összetevője váltja ki a DNS sérülését. S erre a kérdésre – az aszpartám kémiai összetétele alapján – nem látszik kézenfekvő és valóságosnak tűnő válaszlehetőség. Ahogy fentebb már tisztáztuk, az aszpartám molekula kémiailag két összekapcsolódott aminosav – fenil-alanin és aszparaginsav – amelyekhez még egy metil-csoport is kötődik. Nézzük ezeket egyenként, hogy reális-e föltételezni, hogy karcinogén hatásúak!
a) A fenil-alanin egyike a 10 esszenciális aminosavnak, amelyeket azért nevezünk „esszenciálisnak” (vagyis lényegesnek, alapvetően fontosnak) mert a természetben előforduló 20-féle aminosav közül ezekre az jellemző, hogy – bár nélkülözhetetlenek az emberi fehérjék fölépítéséhez – magát az aminosavat nem tudják a sejtjeink szintetizálni. (A többi tízet igen!) Az esszenciális aminosavakat tehát készen kell kapnunk ételeinkkel. A fenil-alanin tehát teljesen természetes – sőt létfontosságú – vegyület (mértékkel még a fenilketonuriások számára is), ezért minden gyanú felett áll rákkeltés ügyben.
b) Az aszparaginsav szintén aminosav (nem esszenciális); különböző emberi fehérjék teljesen természetes komponense. A szerkezetét ismerve semmi okunk sincs föltételezni, hogy karcinogén.
c) A metilcsoportról – illetve metil-alkoholról – pedig tudjuk, hogy mérgező ugyan, de a rákkeltő hatásáról nincs információ.
A kérdés tehát nyitott. Az is, hogy tényleg rákkeltő-e az aszpartám; s az is, hogy ha igen, akkor miért.
***
És hogyan is szólt a WHO üzenete, amelyből az újságírók ilyen bulvárhíreket és -címeket faragtak?
„Az aszpartám az emberre nézve esetleg lehet rákkeltő”. (Az esetleg az eredetiben possibly, azaz lehetséges, hogy.)
A rákkeltésre utaló eddigi adatok, bizonyítékok részlegesek, korlátozottak. (Az eredetiben limited evidence.)
Ezek a „korlátozott bizonyítékok” az általánosan használt dózisok mellett nem jelentenek komoly aggodalmat.
A jelenleg érvényes 40 mg/testtömeg-kilogramm napi aszpartám beviteli határ továbbra is elfogadható, s jelenleg nincs ok ennek megváltoztatására.
Nyilvánvaló, hogy további vizsgálatokat kell ez ügyben végezni.
A WHO szakértői, a rákkutatók, egészségügyi és élelmiszer-adalékokkal foglalkozó kutatóintézetek, az egzakt vizsgálatok eredményeire támaszkodó szakemberek mértéktartóan fogalmaznak. Nem ők tehetnek az információ torzulásáról. De a tudományos forrásból származó mondatok és a netes bulvárcímek ordító különbsége megint csak figyelmeztet minket arra, hogy kritikusan kell fogadnunk a nagyot-mondó szalagcímeket.
A tömegkommunikációból (ideértve különösen a világhálót) felénk ömlő hírekkel kapcsolatban tehát jelszavaink valának (Kölcseytől kölcsönözve): „Egészséges kétely; Utánajárás; Alapos értelmezés”!
