Alig hallgattak el a fegyverek, a náci uralom alól felszabaduló Hollandiában megkezdték a kollaboránsok felelősségre vonását. Han van Meegeren (1889–1947) amszterdami műértőt azzal a váddal tartóztatták le, hogy nemzeti kincset, egy híres XVII. századi festményt játszott a gátlástalanul harácsoló Hermann Göring kezére. Ám védekezésével mindenkit elképesztett: Johannes Vermeer állítólagos művét valójában – saját kezűleg hamisította.
A zseniális csalót nem a szükség vitte bűnbe, hanem a sértett művészlélek. Gazdagok arcképeit pingálta megrendelésre, jó pénzért. Technikai tudását elismerték, de régimódinak kiáltották ki, hiányolták az eredetiséget. A kitűnő iparos keserűségében meggyűlölte a divatos moderneket. Az a merész ötlete támadt, hogy bosszúból megleckézteti „a műkereskedelem urait, akik harmadosztályúnak minősítették a képeit”.
Kerülte a kockázatot, tökéletességre törekedett. Külföldön bérelt műtermet, s hogy a modellek el ne árulják, fotókról festett arcokat. Gondos „antikolással” játszotta ki a vizsgálatot, hiszen restaurátorként ismerte a módszereket. Régi vásznakat használt. Korhű alapanyagokból maga készített festéket. Bakelitet kevert hozzá, hogy a kemencében úgy megkeményedjen, mintha már három évszázada száradna. Végül a felületi repedéseket kihúzta tussal.
A Jézust és tanítványait ábrázoló Vermeer-hamisítványa, Az emmauszi vacsora mestermunka. A németalföldi barokk – Rembrandt melletti másik – óriásától kevés kép maradt fenn, elveszett korai művei után versengve kutattak. A csaló egy Itáliában élő, elszegényedett arisztokrata képviselőjeként lépett fel. Diszkréciót kért a kereskedőtől, hogy a szenzáció biztosan a fülébe jusson mindenkinek. Számítása bevált, az illetékes szaktekintély büszkén hitelesítette „az ifjúkori mesterművet”.
Van Meegeren festészetből, vegyészetből és lélektanból egyaránt remekelt. Elkápráztatta a közvéleményt. Még az sem szúrt szemet, hogy a Jézus melletti nőalak Greta Garbóra hasonlít – pimaszul a filmcsillag fotójáról csente az arcot. A nagy kultúrtörténész, Johan Huizinga (A középkor alkonya) gyanakodott ugyan, ám a képet Vilma királynő tiszteletére egy vagyonért vásárolta meg a rotterdami Boijmans Van Beuningen Múzeum (1937).
Le sem bukott volna, ha a német megszállás alatt el nem passzol Göringnek egy másik ál-Vermeert, a Jézus és a házasságtörő asszonyt. Ám úgy tűnik, nem bánta a lebukást. Éppen ellenkezőleg: vádlottként végre eldicsekedhetett, hogyan járt túl a szakma eszén, a megszégyenült szakértők szeme láttára bemutatta tudományát. Ráadásul a peréről szóló tudósításokban hazafias dicsfényt kapott a bátorsága, ahogy életét kockáztatva átverte a gyűlölt birodalmi marsallt, a hájas morfinistát.
A hazaárulás vádját ejtették, csalásért egy évre ítélték. Még mielőtt börtönbe ment volna, hírneve és népszerűsége csúcsán szívroham végzett vele. 58 évet élt. Vitán felül eredeti művészlélek volt. Hollandiában büszkék rá, még külön kiállítást is rendeztek hamis Vermeerjeiből (2010). Ha ez nem, akkor mi a nagy kunszt?