Több édesanya beperelte az államot, mert nem kapnak megfelelő segítséget felnőtt fogyatékos gyermekeik ellátáshoz. Az állam Budapesten nem biztosít megfelelő lakhatást nekik, csak a fővárostól több száz kilométerre lévő tömegintézményekben lehetne elhelyezni őket. Első és másodfokon nyertek, a bíróság kötelezte az államot a segítségnyújtásra. Viszont a jogerős ítélettel szemben az állam felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelynek keretében a Kúria megváltoztatta az ítéletet, és lényegében azt mondta ki: az állam nem kényszeríthető arra, hogy segítsen a súlyos fogyatékossággal élőkön és idős szüleiken.
A felperesek szerint a magyar állam megsértette a személyiségi jogaikat, emberi méltóságukat, valamint az egyenlő bánásmód követelményét. Valójában a szociális jogaikat akarták érvényesíteni, ami jogilag valóban nem azonos a sérelmezett igényekkel. De ezt az alapeljárásban eljáró bíróságok fel is ismerték, és az igényt annak tartalma alapján ítélték meg. A felülvizsgálati bíróság viszont – nem vitatva, hogy a felpereseket megilleti a szociális ellátás támogatott lakhatás formájában – azt mondta ki, hogy a személyiségvédelem körében ez az egyébként jogosan járó szociális ellátás nem érvényesíthető. Vagyis a Kúria már nem a tartalom alapján ítélte meg az ügyet, hanem - a kérelemhez kötöttség elvének figyelembevételével - annak alapján, hogy a sérelmet szenvedtek mit kértek. Tehát eljárásjogi szempontok alapján bírálta felül az anyagi jogi első és a másodfokú ítéletet.
Ahhoz, hogy a felülvizsgálati eljárásban alapjaiban változtatták meg az addigi jogerős ítéletet, sok minden hozzájárult. Egyrészt az időközben megváltoztatott szabályokat alkalmazták, amit nem lett volna szabad. Másrészt, noha a felülvizsgálati eljárásnak az eljárás korábbi szakaszában elkövetett jogsértések kijavítása lenne a feladata, a Kúria újraértelmezte az egész addigi ügyet. Harmadrészt elfogadták az állam képviselői részéről azt, hogy az Alaptörvény szerint Magyarországon a szociális biztonság garantálása nem alanyi alapjog (az Alkotmány alapján még ez volt), hanem államcél. Az Alaptörvény a szociális ellátórendszer fenntartását és működtetését követeli meg az államtól, aminek az alperesek eleget tettek. Ez azonban bármely ellátás konkrét formájára és mértékére vonatkozóan senki számára nem keletkeztet Alaptörvényben biztosított alanyi jogot. A minisztériumra az a feladat hárul, hogy előkészítse a szociális ellátó rendszer működésének jogi kereteit.
Az állam képviseletében azt állították, hogy a szociális biztonsághoz való jog nem alapjog, hanem olyan állami kötelezettségvállalás, amelynek az állam eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatás egyéb rendszereit. Azaz ha valakinek Budapesten indokolt és szükséges a szociális ellátása, de az állam Zala megyében biztosítja ehhez a feltételeket, akkor eleget tett a kötelezettségének.
Az állam tehát szabadságot élvez abban, hogy milyen módon, milyen jogi, normatív és anyagi eszközökkel teljesíti az esélyegyenlőség előmozdítására vonatkozó alkotmányos kötelezettségét mint államcélt. E körben mérlegelni lehet az eszközök megválasztásában az állam teherbíró képességét. És e szabadság körében az állam most úgy mérlegelt, hogy nem csinál semmit. Habár semmilyen jog nem ismer olyan lehetőséget, hogy a törvény betartása alól a gazdasági teljesítőképesség hiánya felmentést adna. Ezen az alapon akár a közüzemi számlákat sem kellene kifizetniük a legszegényebbeknek.
A Kúria tehát az édesanyák és a gyermekek jogait és jogosultságait nem vonta kétségbe. De az édesanyák és gyermekeik alkotmányos joga elé helyezte az állam gazdasági szempontjait. Másrészt az államot a törvények fölé helyezte, lényegében az állam törvényen kívüliségét mondta ki.
Az Országgyűlés a 2007. évi XCII. törvénnyel ratifikálta az ENSZ 2006. december 13-án, New Yorkban elfogadott, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményét és az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvet kötelezőnek ismerte el. Ennek alapján a fogyatékossággal élő személyeknek lehetőségük kell legyen arra, hogy másokkal azonos alapon válasszák meg lakóhelyüket, valamint azt, hogy hol és kivel élnek. Ezért is, az állami szervek kötelesek lennének megfelelő lakhatást biztosítani a fogyatékossággal élő felnőtt emberek számára, amit sehogy sem lehet úgy értelmezni, hogy az ellátórendszer fenntartásával és biztosításával az állam ennek eleget tett.
Emellett a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 17.§.(1) bekezdése szerint: A fogyatékos személynek joga van a fogyatékosságának, személyes körülményeinek megfelelő – családi, lakóotthoni, intézményi – lakhatási forma megválasztásához.
Az állam nem teljesítette a törvényi kötelezettségeit, bár volt rá elég ideje és anyagi forrása is. Ennek következményeit nem lehet ráhárítani az állam áldozataira. Sem az édesanyák, sem a gyermekeik nem tehetnek arról, hogy az állam mondvacsinált kifogásokkal kibújik a kötelezettségei alól. A Kúria elvben nem kényszeríthetné a fogyatékosokat és szüleiket arra, hogy a törvényi kötelezettség be nem tartásának következményeit elviseljék. De megtette.
A már említett Fogyatékosügyi Egyezmény 35. cikke arról is rendelkezik, hogy a hatálybalépést követően két éven belül jelentésben számoljon be a magyar állam az ENSZ-nek, hogy mit tett a megvalósítás érdekében, és hol tart a megvalósítás „Minden részes állam a jelen Egyezménynek az adott államra vonatkozó hatálybalépését követő két éven belül az Egyesült Nemzetek Főtitkárán keresztül átfogó jelentésben számol be a Bizottságnak a jelen Egyezményben meghatározott kötelezettségek teljesítése érdekében tett intézkedéseiről, valamint az azok végrehajtásában megvalósított előrehaladásról."
A magyar kormány ebben a 16 évben összesen két jelentést küldött meg az ENSZ-nek, 2014 októberében és 2018 áprilisában. Mindegyik csak általánosságban és elvi alapokon fogalmazta meg azt, hogy Magyarország mit tett, mit tesz és mit kíván tenni, konkrétumok nélkül. Az Egyezmény ezen pontjában előírtaknak ez messze nem felelt meg. A Kúria elé került esetben nem nehéz levonni a következtetést, hogy nem is volt mit érdemben jelentenie.
Ugyanakkor az állam a saját kötelezettségét alapjaiban kiforgatta eredeti jelentésükből, és teljesen másképp értelmezte, mint azt jogilag kellett és lehetett volna. Az Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdése tartalmazza a diszkrimináció tilalmát, mely szerint Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés - nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel - nélkül biztosítja. Most már azt is tudjuk: kivéve, ha az államról van szó, mert a bíróság ítélete alapján őrá nem vonatkozik a saját törvénye. Ne feledjük: Szerbiában eközben a magyar állam egészséges emberek lakhatását segítette elő komoly pénzekkel.
Az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdése előírja, hogy Magyarország az esélyegyenlőség megvalósulását külön intézkedésekkel segítse elő. A XV. cikk (5) bekezdése emellett külön is kiemeli, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. Olyannyira, hogy ez alapján a nők 40 után elmehetnek nyugdíjba, míg a férfiak nem.
A fenti példa alapján ez a "külön intézkedés" abban áll, hogy az állam nem hogy az érintett társadalmi csoportok igényeinek, jogainak érvényesülését segítené elő, hanem ehelyett korlátozza egy kiszolgáltatott társadalmi csoport jogait, ellehetetleníti a fogyatékkal élők jogainak gyakorlását.