A ritkaság értéke, a népszerű témák bemutatása is fontos szempontnak mutatkozik a művészeti könyvkiadásban, és maga a könyv is lehet unikális műtárgy. Feltehető, a világ egyik legsúlyosabb kötete jelenleg Thomas Laird Tibeti falfestmények címmel megjelentett „sumo nagyságú” albuma a Taschen kiadónál: a 60 kilós kötet mellé egy tudományos kísérőkönyv is jár, valamint egy moduláris könyvállvány, amelyet Ban Sigeru Pritzker-díjas japán építész, dizájner tervezett. A kölni kiadó nagyfelbontású reprodukciókat tartalmazó albumát a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco dedikációjával 10 ezer euróért (mintegy 3,8 millió forintért) ajánlja tudósoknak, Tibet kedvelőinek, a buddhizmus és a jóga gyakorlóinak. A XX. század első sumo albuma egyébként szintén a kölni kiadónál jelent meg: a német-ausztrál fotográfus, Helmut Newton 1999-ben kiadott albuma 30 kilót nyom.
A képzőművészeti XXL – 5 és 15 kiló közötti – kiadványok nem csak egy művész teljes életművét, alkotásainak magas minőségű repróit mutatják be, hanem komoly művészettörténeti, tudományos munka eredményeit is. A Monet-kutatók legfontosabb kompendiuma (átfogó információ- és elemzésgyűjteménye) a párizsi Wildenstein Institute és a Taschen együttműködésével, 1996-ban megjelentetett négykötetes Monet kritikai katalógus, amely 2000 képet tartalmaz. A francia és az amerikai sajtónak számos témát szolgáltató Wildenstein műkereskedő dinasztia művészeti intézete a többkötetes kritikai katalógusok megjelentetésében még a neves londoni Thames & Hudson kiadót is felülmúlta.
Bár Magyarországon több kiadó, közgyűjtemény és galéria ad ki képzőművészeti albumokat, teljes leltárat életművekről, egy nemzet, egy ország művészeti teljesítményéről, a monográfiák megjelenése hazánkban így sem mindennapi esemény. A Kieselbach Galéria is hosszú évek óta küldetésének tekinti az életművek bemutatását, hangsúlyosan az olyanokat is, amelyek méltatlanul árnyékba kerültek. Balázs János, Batthyány Gyula, Czene Béla, Duray Tibor – és még csak az ábécé elején tartunk. Most a „szelíd életharmóniák festőjéről” – ahogy művészettörténész, kritikus, Kállai Ernő méltatta Szőnyi Istvánt – jelentetett meg a Kieselbach Galéria olyan életmű-katalógust, amilyet a világ még nem látott.
„Miközben a Jókai-, Ady- vagy József Attila-összes számos könyvespolcon ott lapul, a magyar festők oeuvre-katalógusaiból alig készült el egy-kettő. Ötvenéves aprócska füzetekből, ugyanazt a száz reprodukció ismétlő vékonyka albumokból ismerjük a leghíresebb magyar művészek életművének többségét. A Kieselbach Galéria nagy szabású vállalkozása rá akarja irányítani a figyelmet az oeuvre-katalógusok fájó hiányára” – harangozta be a galéria új, Szőnyi Istvánról kiadott monográfiáját.
A Szőnyi-katalógus léptékében egészen más, mint amit az elmúlt évtizedekben megszokhattunk Magyarországon. A galéria kezdetben egy „szokásos”, 400 oldalas monográfiában gondolkodott, amikor belefogott a vállalkozásba. Mint a fülszövegből kiderül: a kötet szerkesztője, Kieselbach Tamás művészettörténészként, gyűjtőként és műkereskedőként az elmúlt évtizedek alatt alaposan feltérképezte a Szőnyi-képek lelőhelyeit, szisztematikusan átvizsgálta a múzeumi raktárakat, a hazai és külföldi magángyűjteményeket. Ahogy ezekről elkészült a több ezer reprodukció, megíródtak az elismert kutatók tanulmányai, a monográfia kettő, majd három kötetessé bővült. A végeredmény: 17 tanulmány, 4577 reprodukció, 1720 oldal, 450 dokumentumfotó három kötetben, amelynek tokkal együtt 14,2 kiló az össztömege. Az első, 590 oldalas kötet csak a tanulmányokat tartalmazza, képekkel, fotográfiákkal.
– Ahogy más monográfiák megjelentetése esetében, itt sem volt szempont az eladhatóság, mert úgy nem lehet művészeti könyvet létrehozni – mondta el Szőnyi István életmű-katalógusának pénteki bemutatóján Kieselbach Tamás, aki a háromkötetes munkát kutatócsoportokhoz, egyetemekhez, könyvtáraknak szeretné eljuttatni. A galériatulajdonos mint nemzetközi mintát a Wildenstein Institute és a milánói Skira kiadó által 2003-ban megjelentetett, 2700 képet tartalmazó, háromkötetes Vuillard-monográfiát mutatta be. (Ez utóbbi 200 ezertől egymillió forintig kapható online könyvkereskedőknél, de a Wildenstein Plattner Institute online ingyenesen hozzáférhetővé tette.) Ám a Szőnyi-kötet nem csak számokban múlja fel a Vuillard-monográfiát. Utóbbi – ahogy a Monet-kötet is – a képek bemutatása és azok rövid leírása mellett azok provinenciáját (tulajdonosi kronológiáját), kiállításokon való szereplését és vonatkozó bibliográfiáját sorolja fel, így egy-egy oldalra több, akár öt kép is került. A Szőnyi-kötet a képek adatolását műtárgyjegyzékkel oldotta meg, egy kép jellemzően egy oldalon jelenik meg, két kép csak ritka esetben osztozik egy oldalon – a műalkotások reprodukcióinál pedig szerencsés, ha azok nagyméretűek, hogy minden részlet jól megfigyelhető legyen. Valójában a nemzetközi könyvpiacon is kevés az ilyen igényes kiadvány.
Mivel Szőnyi az 1930-as évektől kezdve elvétve datálta a képeit, külön feladatot adott a kötet alkotóinak az alkotások datálása – árulta el a könyv koordinátora, Kolozsváry Marianna. A művészettörténész szerint a monográfia még így sem teljes, de teljességre törekvő, amelynek köszönhetően egy teljesen új kép alakulhat ki Szőnyiről.
A katalógus szerkesztésének fő szempontja nem a képfolyam időrendiségének, hanem a különböző stílusoknak a reprezentációja volt, valamint annak, hogy egy-egy kép miként kapcsolódik egymáshoz. És természetesen Szőnyi István életének, korának a bemutatása. Bár Bernáth Aurél szerint „még csak érdekesség után is alig lehet bányászni” Szőnyi életében, ez tényszerűen cáfolható. Szőnyi végigharcolta az első világháborút, a Képzőművészeti Főiskoláról 1920-ban eltanácsolták, mert 1919-ben vezető szerepet játszott a főiskolai reformmozgalomban. Diploma helyett megkapta a Szinyei Merse Társaság díját, egy évvel később már első gyűjteményes kiállítása hangos sikert aratott az Ernst Múzeumban. 1924-től halálig élt Zebegényben – a település és a művész neve egybeforrt. A vészkorszak idején Szőnyi és családja sok üldözött életét megmentette, de Baross utcai műteremlakását szétbombázták, számos jelentős képe megsemmisült. Embermentő fia, Szőnyi Péter Budapest ostromakor meghalt. Lánya, Zsuzsa később Rómába emigrált férjével, a festő és látványtervező Triznya Mátyással, aki nemcsak a Triznya-kocsmaként elhíresült művészeti szalon házigazdája volt, de dolgozott Vittorio de Sicával is. És volt egy másik lánya is, Jolán egy korábbi kapcsolatából.
Szőnyi katedra nélkül és katedrán tanítva is iskolateremtő volt, olyan művészeknek volt a mestere, mint Keserü Ilona, Reigl Judit, Bíró Antal, Böhm Lipót, Fiedler Ferenc, Hantai Simon, vagy Kondor Béla. És művészetéért ugyanúgy lelkesedett a szélsőjobboldali politikus, mit a kommunista diktátor. Szőnyi István a politikának sosem tett engedményeket, csak a művészetre koncentrált, és ragaszkodott az elveihez. 1949-ben (abban az évben, mikor Kossuth-díjjal tüntették ki és a lánya disszidált) például azzal hárította el Sztálin portréjának megfestését, hogy mindig élő modell után fest, de ha a generalisszimusz befárad a zebegényi műtermébe, áll a feladat elébe. Ha pedig kényelmetlen kötelezvények fenyegették, rendszerint induló zebegényi vonatára hivatkozva távozott.
A Kieselbach Galériában november 23-ig Szőnyi István mintegy negyvenéves alkotói pályáját bemutató tárlat látható több főművel, többek között Szőnyi egyik legszebb és legihletettebb akvarelljével, a Zivatar utánnal. Sok festmény a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, valamint számos magángyűjtő kollekciójából került a tárlatra.
Infó: Szőnyi István. Dunakanyar – Zebegény – otthon – család. Szerkesztő: Kieselbach Tamás. Kieselbach Galéria, Budapest, 2023. A tanulmánykötet szerzői: Kieselbach Tamás, Földényi F. László, Köpöczi Rózsa, Keserü Katalin, Zwickl András, Kopócsy Anna, Molnos Péter, Farkas Zoltán, Kolozsváry Marianna, Markója Csilla, Szücs György, Egri Mária, Káli Enikő, Révész Emese, Rieder Gábor, Keserü Ilona, Komáromy Péter. A kiállítás november 23-ig látogatható a Kieselbach Galériában.