Látszólag semmi köze a héten kirobban négy sportbotránynak egymáshoz, de persze ez nem igaz: a rendszer lényegéből fakadóan egyik generálja a másikat. Cirka úgy, mint amikor az elektromos hullámok nem kioltják, hanem erősítik egymást. Milák Kristóf ügye messze túlmutat azon, hogy a párizsi olimpia egyik magyar aranyvárományosa lényegében befejezettnek tekinti pályafutását. Kiégése érthető, az úszás a valaha volt legmonotonabb mozgásforma, ezt életvitelszerűen csak speciális lelkiállapotúak tudják elviselni, olyanok, akiknek ez a megnyugvás és a boldogság. A pályafutás felfüggesztése (a visszavonulás?) keltette hullámok kicsaptak a feszített víztükrű medencéből, hiszen a csak olimpiai érmekben gondolkodni képes sportvezetés legitimációját is veszélyezteti. Milák fénykorában annyival járt a világ előtt, hogy egy párizsi aranyat már a csukafejes előtt is zsebben érezhetett a sportvezetés, de ez hiányozni fog, amikor igazolni kell a sportprogram helyességét, a százmilliárdok hasznosulását.
Felcsúton ilyesmitől nem kell tartani, az egész projekt a magyar sport nem létező égiteste, egy olyan fekete lyuk, ami csak elnyeli a fényt és a pénzt: a Puskás nevével visszaélő „akadémia” vezetőinek nem kell elszámolniuk semmivel. A lelkiismeretükkel végképp nem, pedig lehetne, miután az Ifjúsági Bajnokok Ligája első fordulójában egy olyan azeri csapat ejtette ki az „akadémistákat”, amelynek labdarúgói elképzelni sem tudtak eddig ilyen pompát. Ráadásul 36 órás utazás után léptek pályára, s pihenés nélkül ütötték el a továbbjutástól a magyar csapatot.
A kézilabda tényleg akkor járt volna a legjobban, ha Kocsis Máté mindig Krétán nyaral, és nem vezeti a szövetséget egy percig sem: hiába távozott tavasszal, koncepciótlansága évekre meghatározta a második legnagyobb taoösszeget összevissza elköltő sportág jövőjét. A héten rendezett konferencián felcsúti eredményekről számolt be a női válogatott erőnléti edzője, aki megállapította: a válogatott keretben egyetlen olyan kézilabdázó van, aki a fizikai paraméterek tekintetében hozza a nemzetközi szintet. Az állóképességet, guggolást, sprintet, felugrási képességet összegző viszonyszám az egyik poszt esetében annyira kilógott a negatív irányba, hogy a szakembernek újra kellett kalibrálnia a magyar játékosokra érvényes nemzetközi sztenderdeket…
Ezek a heti történések „csak” hozzá nem értést, a közpénzének felelőtlen költését mutatják. Ennél sokkal durvább história körvonalazódik a Magyar Lovassport Szövetségben, ahol a 24.hu tényfeltáró cikke szerint 2,8 milliárd forint állami támogatást költöttek el arra, hogy a magyar díjugratócsapat kijusson a párizsi olimpiára. Ezt nem sikerült elérni, ellenben kétmilliárd forint egy német lókereskedő cégénél landolt. De nyugodjon le mindenki, természetesen minden szabály szerint történt.
A négy, egyenként is horror kategóriát képviselő történet pusztán hét nap termése a kormányfő által stratégiai ágazattá előléptetett magyar sportban. Ennél többet nem is kell mondani.