;

Németország;baloldal;Spanyolország;baloldali pártok;Pedro Sánchez;Európai Baloldal;Sir Keir Starmer;

Görögországban palesztin- párti baloldali csoportok szerveztek Izrael-ellenes tüntetést, a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia

- Felszínre kerültek az ellentétek, megosztja az Európai Uniót a terrorra adott izraeli válasz kérdése

Nemcsak a múlt pénteken zárult uniós csúcstalálkozón vált nyilvánvalóvá, hanem azon a nem kötelező érvényű ENSZ-határozatról szóló szavazáson is, amely felszólítja Izraelt: kössön tűzszünetet a gázai palesztinok megsegítése érdekében. Nagy lelkiismereti válságot okoz az európai baloldali pártok körében is. Akad köztük olyan, amelyik még arra sem hajlandó, hogy a Hamászt terrorszervezetként ítéljék el a történtek után.

Megosztja az Európai Uniót az izraeli válasz kérdése, ami nemcsak a múlt pénteken zárult uniós csúcstalálkozón vált nyilvánvalóvá, hanem azon a nem kötelező érvényű ENSZ-határozatról szóló szavazáson is, amely felszólítja Izraelt: kössön tűzszünetet a gázai palesztinok megsegítése érdekében. Miközben Spanyolország és Franciaország – az arab államokhoz csatlakozva – megszavazták a javaslatot, Magyarország, Csehország, Horvátország és Ausztria Izrael mellé állt a kérdésben és ez ellen voksolt. Összesen 14 ország szavazott nemmel, köztük az Egyesült Államok is.

Az Orbán-kormány igen szívélyes viszonyban van Benjamin Netanjahuval, aki az autoriter vezetési stílusa miatt zintén az illiberális politikai vezetőnek számít. Eli Cohen izraeli külügyminiszter júniusi budapesti látogatásán jelentette be, hogy Magyarország lesz az első EU-tagállam, amely Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét.

Csehország hagyományosan igen jó kapcsolatokat ápol Izraellel, s ebben a kérdésben a kormány és az ellenzék között sincsenek különbségek. Ugyanakkor feltűnő, hogy az ENSZ-határozatról szóló pénteki szavazáson az uniós tagországok nagy része tartózkodott, még Németország is. Izrael németországi nagykövete, Ron Prosor nagyon rossznéven vette a berlini döntést. Felszólította a szövetségi kormányt, egyértelműen álljon hazája mögé az ENSZ-ben.

Balázs Péter volt külügyminiszter határozottan nemmel válaszolt arra a kérdésünkre, veszélyezteti-e az EU egységét a közel-keleti kérdésben tapasztalható megosztottság. Egyfelől utalt arra, valóban nem tapasztalható az az egység, ami Ukrajnával kapcsolatban megmutatkozott, ugyanakkor – mint mondta – még amikor a magyar diplomácia vezetője volt, a közösségben ekkor is megosztottság volt tapasztalható például annak kapcsán, terrorszervezetnek minősíthető-e a Hamász. Hozzátette, a mostani helyzet azt jelenti, hogy az EU külügyi főképviselője, Josep Borrell nem képviselheti az EU közös álláspontját a közel-keleti válságot illetően, s a kérdést a tagállamoknak kell kezelniük.

Az önvédelem joga és a szabadtéri börtön

A közel-keleti háború nyomán szakadék kezdett tátongani a nyugati baloldali pártok között is. Az ukrajnai orosz invázióval már megmutatkozó megosztottság elmélyült a közel-keleti válsággal. Valójában ez a véleménykülönbség eddig is létezett, csak nem került felszínre. A megélhetési válság, a magas infláció miatt a szociáldemokrata pártok is igyekeztek visszatérni a gyökerekhez: politikájuk centrumába ismét a szociális kérdések kerültek, így némiképp elmosódtak a tőlük balra elhelyezkedő pártokkal szembeni véleménykülönbségek.

Ettől azonban még tény: létezik egy szociáldemokrata, atlantista baloldal, amely egyértelműen kiáll az izraeliek önvédelemhez való joga mellett, miközben a nemzetközi jog tiszteletben tartására szólít fel. Másrészt létezik az a baloldal is, amely a mészárlás napjától kezdve Izrael felelősségét firtatta az erőszakért, miközben sok esetben a Hamász támadását is elítélte. Egyes országokban, mint például Spanyolországban, mindkét baloldali párt együtt dolgozik Pedro Sánchez kormányában. Máshol, mint például Franciaországban, egy olyan ellenzéki koalíció részét képezik, amelyet az izraeli–palesztin konfliktus a szakadás szélére sodort.

A középtől balra álló pártok szemrehányást tesznek a centrista baloldalnak, amiért puhányak Izraellel szemben, és a Gázai övezetet érő halálos légicsapások ellenére az Egyesült Államokhoz és a nyugati blokkhoz igazodva támogatják az országot. Az atlantista baloldal viszont az előbbit bírálja, mert elnéző a palesztin terrorizmussal szemben, valamint túl engedékeny a Hamásszal.

Ez a törés több országban is érzékelhető. A brit munkáspártiak egy részének nem tetszik, hogy vezetőjük, Keir Starmer nyíltan Izrael pártjára állt. Elődje, Jeremy Corbyn idején a brit közvélemény-kutatásokat a jövő évi választás előtt magasan vezető Labourt gyakran érte az antiszemitizmus vádja. 2015 augusztusában, röviddel azelőtt, hogy Corbynt megválasztották a Munkáspárt vezetőjének, a The Jewish Chronicle cikket írt Corbyn holokauszttagadó és terrorista csoportokkal fenntartott kapcsolatairól. Maga a politikus a Hezbollahot és a Hamászt is baráti szervezetnek nevezte, bár azt is kijelentette, hogy nem ért egyet nézeteikkel. Corbyn bukása után Sir Keir Starmernek nagyon komoly munkájába került, hogy a Labourt megszabadítsa az antiszemitizmus bélyegétől, de ettől még sokan maradtak olyanok a pártban, akik szolidárisak a palesztin fegyveres szervezetekkel is. A zsidó állam előző, részint szélsőjobboldaliakból álló kabinetjének ténykedését is többen komoly ellenszenvvel figyelték a Munkáspárton belül. Ezek az ellentétek a közel-keleti események kapcsán ismét érzékelhetővé váltak, s kihívást jelentenek a választási győzelemre készülő Starmer számára.

Spanyolországban a múlt kedden született meg a koalíciós megállapodás Pedro Sánchez szociáldemokratái és a tőle balra álló Sumar között. A közel-keleti helyzet különböző megítélése nem jelentett akadályt számukra. Pedig nagy feltűnést keltett a Sumar vezetője, Yolanda Díaz munkaügyi miniszter megjegyzése, aki kifejtette: határozottan el kell ítélni a palesztin nép elleni „izraeli apartheidet”. Mindezt azután közölte, hogy azzal vádolták, nem ítélte el az Izrael elleni támadásokat. Nem sokkal később azonban ezt megtette, és korrigálta korábbi kijelentéseit, de a Sumar berkeiben sokan tesznek egyenlőségjelet a Hamász és Izrael fellépése közé.

Németországban ilyen ellentétek nincsenek a baloldali pártok körében a történések megítélését illetően. E pártok a Hamász által elkövetett terrortámadást a második világháborús pogromokhoz hasonlították. Ugyanakkor hamarosan feltűnhet egy olyan párt a német politikai palettán, amely más megvilágításban látja az eseményeket. Sarah Wagenknecht, aki a minap jelentette be kilépését a Die Linkéből, és új, később párttá alakuló mozgalom megalapítását tervezi, Izraelt bírálva kijelentette: Gáza évek óta egy szabadtéri börtön.

Nyitott kérdés, hogy a palesztin halálos áldozatok számának növekedése és a Gáza elleni izraeli szárazföldi invázió nyomán a baloldali pártok közötti véleménykülönbségeket felülírják-e az események vagy a szakadék tovább mélyül.

Szétesés előtt a francia baloldal

A közel-keleti események a francia baloldalt érintették a legérzékenyebben. Oroszország Ukrajna elleni agressziója nem okozott különösebb konfliktust a baloldalon a Moszkvához fűződő viszony ellenére sem, s az Új Népi Ökológiai és Szociális Unió ­(NUPES) nevű egységes baloldali szövetség már az agressziót követően, 2022. május 1-jén jött létre. Ennek oka az, hogy a hagyományosan Oroszországhoz közelebb álló pártok – a kommunisták, illetve az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise – LFI) is kiálltak Ukrajna területi szuverenitása mellett. A Hamász fellépése azonban már valóságos politikai földrengést idézett elő a francia baloldalon. Felszínre törtek az e pártok közötti ideológiai különbségek, amelyeket már nem lehet szőnyeg alá söpörni. Emellett természetesen a személyes ambíciók is láthatóvá válnak.

A vita alapvetően azért bontakozott ki, mert Jean-Luc Mélenchon, a baloldal tavalyi elnökjelöltje és a NUPES alapítója nem akarta nyilvánosan terrorcsoportnak minősíteni a Hamászt. Azzal érvelt, hogy nemcsak a palesztin szervezetet, hanem Izraelt is felelősségre kell vonni „minden háborús bűncselekményért”.

Mélenchon a baloldali együttműködés legfőbb akadályává vált

A Mélenchon vezette LFI egy a nemzetgyűlésben elhangzott közleményben szintén elítélte mindkét fél erőszakos fellépését, de a közlemény szerint a Hamász akciója voltaképpen válasz Izrael „megszálló politikájára”. Az LFI vezetése azt is elutasította, hogy a Hamász fegyvereseit terroristáknak bélyegezze. Különösen nagy visszhangot keltett, hogy Danièle Obono, az LFI gaboni gyökerekkel rendelkező parlamenti képviselője a Hamászt egyenesen „ellenálló mozgalomnak” nevezte. Gérald Darmanin belügyminiszter ennek kapcsán kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz ellene „a terror igazolása” miatt. Élisabeth ­Borne miniszterelnök a maga részéről önelégültnek nevezte Mélenchont, s szerinte „az antiszemitizmus egy formáját” képviseli.

Maga Mélenchon – a médiában ellene intézett éles támadások ellenére – ragaszkodik ahhoz, hogy ne tegyen különbséget Izrael és a Hamász között, és azt ismételgeti, tűzszünetre van szükség. Ezzel átvette a francia diplomácia Charles de Gaulle néhai elnök idejéből származó, hagyományosan arabbarát álláspontját. A hatnapos háború után De Gaulle is kijelentette: Izrael megszállása „nem megy végbe elnyomás, megtorlás, kitelepítések nélkül, és a maga részéről olyan ellenállással szembesül, amelyet terrorizmusnak minősít”.

Két gyerek is van köztük. A külügyminiszter kiemelte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a túszok minél előbb biztonságba kerülhessenek.