Nem a legjobb portré, de tökéletesen abszurd. Örkény István (1912–79) az asztalra könyököl, állát tenyerébe támasztja, úgy figyel beszélgetőtársára. A helyszín a budapesti Százéves étterem, a dátum 1958. október 9. A fényképet a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztályának ügynöke készítette, titkos megfigyelés közben. Legutóbb az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára osztotta meg, eredetileg Markó György történész, a Történeti Hivatal elnöke, bőven idézve az aktákból (Népszabadság, 1999).
Szűk két évvel azután, hogy orosz lánctalpak taposták el a magyar szabadságot, Örkény BM-es operatív nyilvántartó kartonján ez állt: „A Nagy Imre köré tömörült ellenséges csoporthoz tartozott, aktív tevékenységet fejtett ki az ellenforr. előkészítésében. Az Írószövetség »Forr. Biz.«-i tagja volt. 1956-ban az ellenforradalmárok támogatására a rádióban nyilatkozott, ellenséges, ellenforradalmat dicsőítő és támogató cikket írt és jelentetett meg »Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal«, »Fohász Budapestért« címmel.”
Ám a fakabátok ez esetben nem a publikálástól eltiltott íróra utaztak, hanem a másik, a lesifotón takarásban lévő férfira. A célszemély, akit horgászszenvedélye miatt „Halász” fedőnéven tartottak nyilván, „kb. 30-32 éves, körülbelül 168–170 centiméter magas, barna ritkás kétoldalt és feje tetején kopaszodó hajú, kerek arcú, magas homlokú, barna szemöldökű, barna szemű, húsos orrú, húsos szájszélű, kerek állú, egyenes testtartású, közepes testalkatú”.
Fekete Sándor (1927–2001) irodalomtörténész volt az. A Hungaricus aláírású röpirat szerzője, aki a felkelés leverését „egy történelmi remény szétzúzásának” nevezte. Minden lépését figyelték – szó szerint. „17.11-kor Halász bement a Pesti Barnabás utca 2. sz. alatt levő Százéves Étterembe, ahol körülnézett, majd kijött és kényelmes léptekkel a Pesti Barnabás utcán, Váczi utcán 15 m.-t haladt a Szabadsajtó ut irányába, majd megállt. Kb. 1 percig nézelődött, majd a Váczi utcán, Pesti Barnabás utcán haladva, egy ízben hátranézve.”
A követett fiatalember visszasétált az étterembe, időközben már Örkény is odaért. 18.23-ig „élénk beszélgetést folytattak, gesztikulálva”. Szavaikat a megfigyelő nem hallotta, annál szorgosabban kattintgatta rejtett kameráját. Feketét pár nap múlva letartóztatták, majd a Mérei-perben „illegális szervezkedés vezetése” címén kilenc év börtönre ítélték. Amnesztiával szabadult (1963). Petőfi-kutatóként és az Új Tükör alapító szerkesztőjeként sikeresen illeszkedett be a konszolidálódó Kádár-rendszerbe.
Örkény tudvalévőleg megúszta a szilenciummal, sőt Aczél elvtárs nagyvonalúan megengedte, hogy eredeti szakmájában, vegyészmérnökként dolgozzon a kőbányai Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban. Ekkortájt, az ötvenhez közel találta föl zseniális műfaját
– az első egyperceseket virág helyett, ajándékba vitte kedvesének, Radnóti Zsuzsának. Nem olvashatta a groteszk rendőri jelentéseket, de ismerte jól a világot. Hiszen erről szól a kérdés: „Ki írja az Egyperces novellákat? Önök vagy én?”