Amikor 2013-ban létrejött az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland) nevű új párt, nem sokat lehetett róla tudni. Alapdokumentumukban szerepelt többek között, hogy küzdeni szándékoznak a közvetlen demokráciáért, a jogállamiságért és a sajátosan német kultúráért.
A tagok között sok volt a magasan képzett ember, jelentős a fluktuáció a tagságban, és feltűnő különbség van az egyes tartományok között a helyi AfD irányultságában. Míg a nyugati tartományokban a párt helyi szervezetei jogos bírálatokat megfogalmazó értelmiségi csoportosulásnak tűntek, a volt NDK területén - elsősorban Türingiában és Szászországban - a nemzetiszocialista eszmerendszer örököseinek.
Az AfD kezdettől fogva euroszkeptikus volt, kezdetben ki is akarták az országot léptetni az Unióból, most már óvatosabban fogalmaznak. Egyik alapítója, Bernd Lucke professzor egyenesen az Európai Unió megreformálását gondolta a párt feladatának. Azt javasolta, hogy a neve is legyen az Alternatíva Európáért (AfE), majd azt, szerepeljen a névben Németország is - később csak ez utóbbi maradt meg a névben. A párt tevékenysége is egyre inkább a németországi belpolitikára irányul, azt kívánja radikálisan megváltoztatni. Programjuk utolsó mondata így hangzik: „Nyíltak vagyunk a világ irányába, de németek akarunk lenni és maradni.”
A németországi politológusok kezdetben múló jelenségként kezelték a pártot. Nem lett igazuk. Az AfD ügyesen használta fel a 2015-ös migrációs krízis által kiváltott társadalmi elbizonytalanodást, sokan csatlakoztak hozzájuk. Legnagyobb befolyásra a volt NDK területén tettek szert. Ezen a vidéken amúgy is voltak örökösei a náci eszméknek, ezt mutatja a korábbi, NSU-gyilkosságok néven emlegetett merényletsorozat, melynek áldozatai a német szóhasználat szerint „migrációs hátterű” emberek voltak - nyolc török és egy görög polgár -, valamint egy, a merénylőkkel tűzharcba keveredett német rendőrnő. Bár ők az interneten is nyíltan hirdették, hogy Adolf Hitler szellemi örököseinek tartják magukat, a titkosszolgálatok ügyetlenkedései miatt viszonylag későn leltek a nyomukra. 2011-ben a kis csoport két férfitagja öngyilkosságot követett el, női cinkosukat életfogytig tartó börtönre ítélték.
A keleti tartományokban szunnyadó parázsra öntött olajat az AfD a régi összeesküvéselméletek forgalomba hozásával. Ezek között az egyik legnépszerűbb és legriasztóbb az erőszakos lakosságcseréről szóló, melynek értelmében a muszlimok el akarják foglalni az európai országokat, és ki akarják szorítani az ott élő keresztény lakosságot. Renaud Camus francia írónak a nagy lakosságcseréről szóló 2011-es könyve 2016-ban megjelent németül az egyik AfD közeli kiadónál, és nagy népszerűségre tett szert a párttagok és szimpatizánsok között. A könyvnek ugyan lehetséges egy szatirikus olvasata is, a pártpropaganda azonban egyértelműen a rettegést keltő változatot használta fel a saját céljaira.
A 2015-ös migrációs válság felszította a lakosság bizonyos köreinek elégedetlenségét a kormány, személyesen Angela Merkel politikájával szemben. Tény, hogy a keleti tartományokban nem ment végbe a Willy Brandt víziója szerinti békés "összenövés". Brandenburgból, Szászországból nagy számban költöztek a képzett, aktív fiatalok a nyugati tartományokba, a helyben maradottak úgy érezték, becsapták őket az egyesülés ígéretével. Amikor a menekülők lakhatást és ellátást kaptak a keleti városokban, a helyiek egy része úgy vélte, tőlük veszik el a lehetőséget, a kormány a németek helyett támogatja az idegeneket. Ezt a közhangulatot erősítette tovább az AfD propagandája. Náluk szavaztak a választásokon is legtöbben az AfD jelöltjeire.
A kormány politikájának durva megbélyegzése az AfD vezetőségében is megfogalmazódott. 2019-ben Joachim Wundrak, aki a hadseregtől altábornagyi rendfokozattal vonult nyugdíjba és az AfD színeiben indult a hannoveri polgármesterválasztáson, kortesbeszédeiben Merkel kancellár politikáját nyíltan „németellenesnek" (antideutsch) nevezte.
Bár az AfD propagandája kendőzetlenül a mások, az „idegenek” németországi betelepedése ellen irányul, gondosan vigyáz arra, hogy ne köthessék a hitleri NSDAP rasszizmusához. Ennek jegyében 2018-ban megalapították a párt zsidó frakcióját JAfD néven, ennek huszonnégy tagja van.
Az AfD növekvő népszerűségét legutóbbi, a tartományi választáson aratott sikerei előtt már az is jelezte, hogy a 2017-es voksoláson bejutott a szövetségi parlamentbe. A szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg, ezzel a harmadik legerősebb párt lett. Győzelmüket a baloldali sajtó úgy értékelte, hogy Németországban újra politikai erővé vált a nacionalizmus. Nyugtalanító tény az is, hogy a hadsereg és a rendőrség állományából sokan szimpatizálnak az AfD-vel.
A németországi hagyományos nagy pártok eddig az úgynevezett tűzfal-stratégiával védekeztek ellenük. Ez azt jelentette, hogy nem léptek koalícióra velük, és közös akcióktól is távol tartották magukat. Mostanában ez bomlani látszik, ezt mutatja, hogy nemrégiben Türingiában a tartományi parlamentben a CDU és az AfD közösen szavazott meg egy adócsökkentési javaslatot.
Bennünket Magyarországon leginkább az érdekel, van-e, lesz-e együttműködés az AfD és a magyar pártok között. Tény, hogy a Fidesz elnöke és az ő politikája népszerű a német párt körében. Marc Jongen, az AfD Baden-württembergi parlamenti képviselője nemrégiben azt nyilatkozta a Die Weltnek, hogy Orbán rendet akar tenni Európában, és politikája a legkevésbé sem szélsőséges.
A magyar kormány egyelőre nem válaszolt a szirénhangokra. Novák Katalin 2021-ben többször is nyilatkozta, hogy nem ápolnak kétoldalú kapcsolatokat az AfD-vel. Orbán szintén elhatárolódott tőle. A Budapester Zeitungnak adott interjújában nemrégiben azt nyilatkozta, hogy „az államközi kapcsolatok sokkal fontosabbak a pártok közötti kapcsolatoknál”. Érthető az óvatosság. Az AfD a 2024-es európai választásokra "az EU rendezett feloszlatása” elnevezésű programmal indul. Helyette egy laza államszövetséget képzelnek el. Ebben a rombolásban a jelenlegi magyar kormány egyelőre nem érdekelt.