Izraelnek joga van megvédeni magát, hiszen terrortámadás érte az országot, amelyben sok civil meghalt, viszont a NATO elvárja, hogy az atrocitásokra adott válaszlépések arányosak legyenek, mert meg kell akadályozni az ártatlan életek elvesztését. Ezt történetesen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár mondta Izrael gázai háborúja kapcsán, de ugyanezt hangoztatja minden nyugati ország, és ezt mondja az ENSZ főtitkár is. Antonio Gutteres ugyan csak „Izrael biztonságával kapcsolatos legitim aggodalmának” elismeréséről beszélt, miközben arra emlékeztette a zsidó államot, hogy „a katonai műveleteket a nemzetközi humanitárius jogot betartva kell végrehajtani, a polgári személyeket minden pillanatban tiszteletben kell tartani és óvni kell. Polgári létesítmények sohasem lehetnek célpontok”.
Arab ország vagy palesztin szervezet mindeddig nem ítélte el a Hamász brutális mészárlását, a civilek elhurcolását. Ez irányból csupán a palesztin nép – amúgy jogos – sérelmeit hangsúlyozzák, a Hamász, az Iszlám Dzsihád és társaik terrorját pedig nemzeti szabadságharcaként aposztrofálják. Az egész világ láthatta a Hamász „szabadságharcának” képeit – a válogatás nélkül halomra gyilkolt, sokszor megcsonkított holttesteket –, s azt is, milyen örömünnep és győzelmi mámor fogadta mindezt a palesztin és a muszlim közösségekben. Már akkor borítékolhattuk, milyen lesz az erre érkező „arányos válasz”.
Olyan is lett – „a világ legnagyobb szabadtéri börtönében”, Gázában humanitárius katasztrófa bontakozik ki: a gyógyítás alapvető kellékeit nélkülöző kórházak zsúfolásig telve, a hullaházakban egy szalmaszál sem fér. Egymillió embert szólítottak fel evakuációra, mert az általuk lakott terület ellen nagyszabású offenzíva készül, s az övezetet uraló terrorcsoport lakóházak, iskolák, kórházak és más közintézmények alá, közé vagy belsejébe telepítette fegyverlerakatait, csapásmérő irányító berendezéseit, és talán valahol ebben az alagútrendszerben tartja fogva az elhurcolt izraeli civileket.
De hová is mehetnének a gázai lakosok, ha történetesen a Hamász megengedné nekik, hogy eleget tegyenek az izraeli hadsereg felszólításának? Izrael felé nyilván nem. Egyiptom felé ugyanúgy nem, hiszen a szomszédos arab állam is blokád alatt tartja Gázát. Maradna a tenger, de azt is az izraeli hadsereg tartja ellenőrzése alatt. A térség gazdag arab olajparadicsomai most sem fogadnak, mint ahogy sohasem fogadtak be menekülő, elűzött, nyomorgó palesztinokat. Ők nemcsak a palesztin terror ellen nem tiltakoztak, de az ellen sem emeltek szót, hogy „a szabadságharcosok” cinikus módon saját civil lakosságukat használják élő pajzsként.
Van-e, lehetséges-e ilyen körülmények között arányos válasz? Létezik-e egyáltalán arányos válasz a terrorra? Lesz-e valaha is a térségben bármire arányos válasz, ha a nemzetközi közösség egységesen rá nem kényszeríti a feleket arra, hogy saját vörös vonalaikat átlépve, kölcsönös kompromisszumok árán tárgyalóasztalnál teljesítsék végre az 1993-as oslói egyezményben rögzített vállalásaikat?