Meglehetősen régen történt, hogy egyszer azt találtam mondani tudományos szocializmus vizsgán: a munkaerőnek vannak áru jellemzői is. Mert hogy van kereslete, kínálata, és a fizetés nemcsak a sokféle juttatás pénzben meghatározott része, hanem függ a munkavállaló teljesítményétől is.
Professzor úr nem rúgott ki. Főként azért nem, mert a mi utcánkban lakott, no meg többször látott kamarakoncerten, ahol ő a zenekarban klarinétozott.
- Magának fogalma sincs a szocializmus lényegéről. Nem írom be az egyest. Jöjjön vissza, ha végiggondolta - mondta, és a kezembe adta az indexet.
Igen, volt olyan tantárgy, hogy tudományos szocializmus. Rendesen vizsgázni kellett belőle, minden stúdiumon, és simán félévismétlésre lehetett bukni, bárhol a felsőoktatásban. A “tudszoc” tantárgy mindenkinek kötelező volt.
Most meg azt olvasom egy pártprogramban, hogy nekünk, szociáldemokratáknak azért kell egész Európában összefognunk, hogy közösen tudjunk adót kivetni a multikra, és erős, határokon túlnyúló szakszervezeteket tudjunk építeni.
Jó, értem én, és nem szeretném megint kézbe kapni az indexemet, de vannak azért megjegyzéseim. Először is: nekem mint szociáldemokratának az a célom, hogy csökkentsem a kizsákmányolás mértékét.
Így tehát már az is problémás, hogy ugyanazt gondoljuk-e a kizsákmányolásról. Nekem azt jelenti a kizsákmányolás, hogy a dolgozók munkabért kapnak, ami a munkavégző képességük ára, és a kizsákmányolás abban jelenik meg, hogy a megtermelt új értéket a tőketulajdonos elteszi, és a munkabért a költségei között elszámolja. Az adóztatástól nem csökken a kizsákmányolás mértéke. Nekem mint szociáldemokratának pedig arról kell gondoskodnom, hogy az új értéket megtermelő dolgozók nagyobb arányban részesüljenek abból a megtermelt új értékből, nem pedig arról, hogy az állam vagy egy nemzetek feletti szervezet nagyobb hányadát vonja el az új értéknek.
A szakszervezetek szerepe ebben a - nevezzük nevén: bérharcban - meghatározó. Erős, nemzetközileg szervezett szakszervezeteknek nyilván még inkább helyük van benne.
Az újraelosztás szerepének erősítése adóztatással eredményes, uniós szinten bevett gyakorlat. Mint gazdasági szabályzóeszköz természetesen működik. A kizsákmányolás mértékét azonban semmilyen módon sem csökkenti. A munkavállaló szempontjából teljesen mindegy, hogy a munkájából származó, megtermelt új értéket a tőketulajdonos, a nemzetállam vagy az unió sajátítja-e ki.
A kizsákmányolásban az a személytelen mechanizmus működik, hogy az áruvá degradált munkaerő a kereslet-kínálat sodrásában, a munkaerőpiacon értékesíti munkavégző képességét, ahogy lehet. Nekünk mint szociáldemokratáknak az a dolgunk, hogy a megfelelő politikai környezet megteremtésével segítsük: ezt minél jobb feltételekkel tehesse meg. Szociáldemokrata szempontból akkor vagyunk eredményesek, ha sikerrel csökkentjük azok szerepét, akik a kizsákmányolásban érdekeltek. Legyen az a tőke tulajdonosa, az adóztató nemzetállam, vagy az elvonásban szintén szerepet vállaló Unió.
Manapság a régvolt, létező szocializmust az államkapitalizmussal gondoljuk összevethetőnek. Ami azt illeti, a dolgozó szempontjából akkor is mindegy volt, hogy az újraelosztás miatt, a szocialista állam juttatásainak fedezetére, a népgazdaság fejlődése érdekében vonták-e el tőle az általa megtermelt új értéket, vagy csak nyersen, a tőke jogán.
Ezért aztán a munkavállalók szempontjából jogosan megkérdőjelezhető a szocializmus, a ténylegesen működő szocializmus szerepe. Most is határozottan vitatom, hogy nekünk, szociáldemokratáknak az lenne a dolgunk, hogy magunk fölé, a kizsákmányolást növelő vagy azt fixáló politikai konstrukciókat szervezzünk. Nem, nem ez a dolgunk.
Annak idején nem voltam ilyen határozott. A tudományos szocializmust nagyon szép, vastag tankönyvben foglalták össze a számunkra. Barátnőm kisegített, aláhúzta azokat a részeket, amit célszerű volt elolvasni a vizsgára. Néhány óra alatt végeztem a könyvvel. Másnap a professzor úr megelégedésére beszámoltam a kollokviumon. Szépen elmondtam - többek között - a fizetés szerepét a szocialista vállalat és a dolgozó kapcsolatában. Professzor úr derűsen a helyére tolta a fekete keretes szemüvegét, és aláírta az indexemet.
- Látja fiam, meg tudja ezt maga tanulni.
Hát igen. Átmentem. Mindenki elégedett volt. Még én is.