- Veres Tamás: Vert helyzet

A saját magamnak alkotott tízparancsolatom között van a következő törvény: Záhony felé tartó Intercity vonatra ne szállj fel! A Nyugati pályaudvartól Ceglédig csak a délre, Szegedre tartó vonatokra szoktam felülni. Ha kelet felé tartó vonatra ülök, mindig ér valamilyen kellemetlenség.
Elballagok a világvége után két kilométerrel felépített konténerek felé, ahová a pályaudvar felújításának idejére a pénztárakat tették. Az elvesztegetett időre irányuló gondolataim elintézik, hogy megszegjem a saját törvényemet. Megvásárolom a helyjegyet a Záhony felé tartó Intercity vonatra. A szegedire csak húsz perccel kellett volna többet várni.
Reggel megvettem az országbérletet, de nem jöttem rá, az auto­ma­ta hogyan ad hozzá csak helyjegyet. Vagy én vagyok nagyon hülye, vagy még nem állították át az automatákat ilyen tranzakcióra. Hiába próbálkoztam, a gép ragaszkodott hozzá, hogy ne csak pótjegyet, hanem teljes jegyet is vegyek.
Leveszem magamról az agyonizzadt pólómat az egyik peronon, és a táskámból előhalászom egy másikat. Az embereknek fel se tűnik, hogy egy félmeztelen férfi álldogál mellettük. Közönyösen mennek el mellettem. Nem vagyok egy Mr. Universum. Nem is pózolok, hogy jobban odafigyeljenek rám. Félmeztelenül, izzadtan olvadok bele a minden látványra immunis tömegbe.
Túrázni voltam. Kicsit egyedül akartam lenni a természettel. Nagyon meleg volt, szerencsére sok helyen árnyékot adtak útközben a fák. Az utolsó kilométereket úgy tettem meg, mint egy zombi. Gondolatok nélkül. Csak vittek a lábaim előre. Nem vágytam másra, csak egy hideg sörre és egy medencére, amelynek a hűs vizében áztathatom le magamról az izzadtságot. A sörön már túl vagyok. Mindjárt leülhetek a légkondicionált vagonban.
Belépek a kocsiba, és keresem a helyemet. Huszonegyes kocsi, ötvenötös szék. Kettes ülés. Fiatal nő ül ott. Kezében egy kisfiú. A gyerek egyéves sincs. Három hatalmas koffer melléjük téve az ülésre. Az én ülésemre. Esélyem sincs leülni az ötvenötös székre.
Megkérdezem tőle, hogy melyik ülésre szól a jegye. Az ötvenhetesre. Az ötvenötös mellé. A gyerek olyan kicsi, hogy ingyen utazhat. A nő olyan sovány és alacsony, hogy a hatalmas kofferjeit fel sem tudja tenni a polcra. Gondolkozok rajta, hogy elmagyarázom a nőnek, hogy a gyerek ingyen utazik ugyan, de a helyjegyet neki is meg kell venni. Akkor én le tudnék ülni a seggemre a helyjegyemmel együtt.
A szemébe nézek. Ő is a szemembe néz. Ez egy olyan egymás szemébe pillantás, amiből nem lesz szerelem. Mintha a világűrt bámulnám csillagok nélkül! Érzem, hiábavaló lenne minden szó. Ha segítenék neki feltenni a csomagokat a polcra, akkor se férnénk el a kettes ülésen én, ő és a gyerek egyszerre.
Szeretnék nő lenni! Idős nő. Egy öreg nő biztos, hogy felállítaná és elpakoltatná vele a cuccait, meg a gyerekét is. De én egy nagydarab középkorú csávó vagyok, aki bármit tesz, nem jön ki jól ebből a szituációból. A vonaton mindenki csak nézne, hogy miért kötözködöm szegény hölggyel, aki ilyen apró gyerekkel és ilyen nagy csomagokkal utazik.
Egy idős nő megy el mellettünk. Olyan, amilyen most lenni szeretnék. Megjegyzi, milyen cuki a kisbaba. Én a vén matróna még vénebb és még matrónább édesanyjára gondolok.
Előttünk egy négyes ülés van. Négy fiatal lány ül ott. Egy ötödik fiatal lány érkezik. Elmagyarázza, hogy az ő helyén ülnek. A négy lány angolul mond valamit. Az újonnan jött lány nem jön zavarba. Angolul is elmondja, hogy az ő helyén ülnek. A négy lány elindul egy másik négyes üléshez, ahol már ülnek mások. Elmondják nekik angolul, hogy ők meg az ő helyükön ülnek. Azok felállnak, és átülnek a saját helyükre, ami eddig üresen tátongott.
Egykedvűen nézem a szokásos Intercity vonatos népvándorlást. Mindig ez megy. Az utas felszáll a vonatra, és kiválasztja a szimpatikus üléseket. Ne egy vasúti pénztáros kénye-kedve szabja meg, hogy ő hová üljön! Helyjegyet csak azért vesz, hogyha valaki nagyon kekeckedik vele, hogy rossz helyen ül, le tudja tenni az alfelét valahová.
Az ötödik lány egy háborút nyert királynő diadalittasságával teszi fel hatalmas hátizsákját az ülések fölötti polcra. Leül, és kicsomagolja a kezében tartott gyorséttermi kajás zacskót. Az egész vagonban sültkrumpli- és zsírszag kezd terjengeni.
Leülök a folyosó másik oldalára az ötvenhatos ülésre. Ha jön valaki, akinek ide szól a jegye, majd keresek másik üres ülést. Hullafáradt vagyok, remegnek a lábaim. Most másztam végig a Kéktúra legkönnyebb szakaszát Hűvösvölgytől Pilisborosjenőig. A lábműtétem után most túráztam először. Kíváncsi voltam, a legkönnyebb túrán végig bírok-e menni. Sikerült, de a lábaim érzik, hogy sokat mentem.
Zuglóban mellém ül egy nálam fiatalabb férfi. Reménykedem, hogy Ceglédig nem jön senki más. Hiába.
Kőbánya-Kispesten idősebb férfi száll fel, és közli, hogy az ő jegye ide szól. A fiatalember zavartan álldogál. Mondom neki, hogy üljön le nyugodtan, és átülök a sültkrumpli-királynővel szemben lévő ülésre.
Így éppen szemben vagyok a nővel, akinek gyermeke és csomagja az ülésemet bitorolja. Próbálok nem nézni rá, de a tekintete feneketlen kútként nyeli el a pillantásaimat.
Ceglédig már csak Ferihegyen állunk meg. Reménykedem, hogy ott nem szállnak fel sokan, és senki nem fog ideülni. Hiába.
Két idősebb férfi és egy idősebb nő érkezik méretes csomagokkal. Az egyik férfi a felettem lévő polcon a számokra bök. Elmondja, hogy ez a három az ő helyük.
Most lett elegem. Felállok, felhajítom a nő csomagjait a polcra és leülök! Nem érdekel se a nézése, se a járása, se a kicsi gyereke! Majd én megmutatom neki!
Felállok, de ahogy indulnék felé, előveszi az egyik mellét, és szoptatni kezdi a kisfiút. Közben úgy néz rám, mint egy kölyökkutya, aki minden cipőt szétrágott a házban, és amikor leszidják, nem érti, mi rosszat tett.
Körülnézek. Minden ülés foglalt. Csak az enyémen nem ül ember, mert ott csomagok vannak. Mellette egy nő, akinek a mellén egy gyerek csüng.
Elindulok a másik kocsi felé. A kocsi végén a vécénél négyen állnak. Egyikük az ablakpárkányon ül! Mekkora ötlet! Elindulok a másik kocsiba. Ott leülök az ablakpárkányra! Az ablakpárkány szabad, de egy üres babakocsi van elé téve. Illetve nem üres, mert van benne egy darab medve formájú chips. Megállok mellette, és elfoglalom az új pozíciómat. Így utazom Ceglédig. Állva, légkondi nélkül. Méregdrága helyjeggyel a zsebemben.
Van egy útitársam is. Együtt nézzük az ablakon keresztül a tájat. Én ember vagyok, ő poloska.
Szakad rólam a víz, amikor leszállok a vonatról Cegléden. Megállok, és várom, hogy a huszonegyes kocsi elrobogjon előttem. Szeretném látni a nőt, aki miatt megint olyan izzadt és büdös vagyok, mint egy harcból visszatérő csatamén. Bele akarok nézni még egyszer a szemébe, amely mögött felsejlik az éjszaka sötétje!
A huszonegyes kocsi elmegy mellettem. Ahol a nő ül, el van húzva a függöny az ablakon. A gyerek szemébe süthetett a nap.
Egy vállrándítással elintézem. Csak egy átlagos vonatút volt a Nyugati pályaudvar és Cegléd között.