Amiről nem beszélünk, az nincs. Így összegezhetnénk a katolikus püspöki kar reakcióját azokra a lesújtó népszámlálási adatokra, amelyekből kiderül: 20 év alatt kevesebb mint a felére csökkent a magukat katolikusnak vallók száma. Nemzetközi trendekkel is magyarázták a történteket. Tényleg általános jelenség Európában a hívők arányának csökkenése. Főként a szexuális visszaéléseket feltáró botrányok miatt sokan fordultak el az egyháztól, különösen a fiatalok. Még az olyan tradicionálisan katolikus országokban is, mint Lengyelország, egy korábbi felmérés szerint a 18-24 évesek körében 23 százalék a gyakorló katolikusok aránya, szemben az 1992-es 69 százalékkal. Németországban is drámai a visszaesés mértéke, ám ez azért rossz példa, mert itt azt tartják nyilván katolikusként, aki fizeti az egyházi adót. Franciaországban is csökkenés figyelhető meg, de még a jelentős muszlim jelenlét ellenére sem oly mértékű, mint nálunk.
Csakhogy éppen Magyarországon nem lenne szabad nemzetközi trendekre hivatkozni. Itthon ugyanis a kormány már több mint 13 éve keresztény államot épít, egy keresztény bástyát Európa szívében. Sokszorosára növelte az egyházaknak szánt támogatást, egy sor intézkedést hozott, hogy mesterségesen emelje a magukat hívőnek vallók számát és még olyan nézetet is hallottunk, amely szerint a kereszténység fokmérője, hogy egy ország hány felújított templommal rendelkezik.
És ez a legnagyobb baj. Aki egy picit is értelmezni tudja az evangéliumokat, s Krisztus példabeszédei ebben segítségünkre lehetnek, az tudja: nem a külsőség számít. Nem az, hogy valaki ájtatosan imádkozik a templomban, miközben kirekesztő módon viselkedik embertársaival. Nem az a keresztény, aki kérkedik a hitével, de gyűlöletet kelt mások iránt. S ha a hívők azt látják, hogy azok vannak döntéshozó helyzetben, s azok a leghangosabbak, akik megcsúfolják a kereszténységet, akkor sokan elbizonytalanodnak, elfordulnak az egyháztól. De nem feltétlenül a hittől. Erre utalt, hogy sokan nem akartak nyilatkozni vallásukról.
Amit látunk, egy kurzus bukása. A kijózanító adatok láttán talán egyre többen kezdik felismerni: a „keresztény Magyarország” jelszava álnok marketingfogás. Pedig még külföldön is sokan bedőltek ennek, a tavaszi pápalátogatás során az ország a kereszténység mintaállamának állította be magát, s még neves katolikus portálok is azt hirdették: Magyarország, szemben a trenddel, megőrizte vallásosságát.
A drámai csökkenésnek más okai is vannak. Egyházi eredetűek. Sajnos, sok pap nem a krisztusi üzenetet közvetíti. Lelkiismeret-vizsgálatra lenne szükség, ahogy az egyházak közül erre egyedül az evangélikus utalt is: „az okokat saját működésünkben kell keresnünk, bűnvallással, őszinte szembenézéssel”. Őszinte szembenézés azonban, amint arra a püspöki kar nyilatkozata is utalt, nem lesz. Nem is lehet, hiszen akkor az egyháznak is be kellene vallania: a pénz, a hatalom mindent felülír, többet számít a hitéletnél. Marad minden a régiben. Marad a pompába csomagolt erjedés, ami csakis az enyészethez vezethet.