Az állam működésének további egyszerűsítésével indokolja a kormány: változtatna a szakszervezeti díjak befizetésének eddigi lehetőségein, és a közszféra dolgozóinak esetében eltörölné az eddigi gyakorlatot, hogy a fizetésekből a munkáltató az alkalmazott kérésére levonhatta az érdekképviseleti díjat, amit aztán az illetékes szakszervezetnek utalt át. Jó szokása szerint a javaslatot hétfőn éjfél előtt egy salátatörvénybe ágyazva nyújtotta be a kiváló Semjén Zsolt.
Mondhatnánk erre, hogy a kormánynak igaza van, nekünk állampolgároknak is az az érdekünk, hogy az állam minél olcsóbban működjön, ha nem lenne ennyire sunyi és átlátszó a törekvés, hogy ezzel az intézkedéssel az eddiginél is nehezebb helyzetbe hozzák az érdekképviseleteket. A magyar közszolgálati munkavállaló korántsem az az öntudatos, harcos alkat, mint francia, német vagy spanyol, sőt, mint látjuk, lengyel, szlovák vagy román kollégája. A többség szereti „letudni” az érdekvédelmet azzal, hogy állandó megbízást ad a tagdíj levonására munkáltatójának, s cserében elvárja a szakszervezettől, hogy helyette harcoljon a bértárgyalásokon, érje el a juttatások kifizetését, segítse őt a munkaügyi perben, s szervezze meg az aktuális tüntetéseket, ha épp ezek vannak soron. Ha majd a munkavállalónak kell havonta befizetni a díjat, vagy a bankkal bíbelődni, hogy levonja ezt, sokan már csak kényelemből is visszalépnek a tagságtól.
Jól tudja ezt a kormány, amelynek soraiban ott ülnek a hajdani lánglelkű Bibó-kollégisták, akik a jogot és a törvényt valaha szentként tisztelték, vagy legalábbis szeretjük róluk ezt hinni. Ám ha voltak is egykor magasztos eszméik, azt mára végképp aprópénzre váltották, a törvényt, a jogot puszta eszközként, aktuális politikai érdekeiknek megfelelően, kapcarongynak használják.