A kínai pénz erejét igyekezett bizonyítani nemrég a Népszavában Ferber Katalin gazdaságtörténész (A kínai pénz ereje, szeptember 1.). Dobozi István írására hivatkozva (Dollár mint geopolitikai fegyver, augusztus 8.) Amerika „szankciós” dollár politikáját álltja szembe a jüan hitelek megengedőbb, politikailag semleges természetével. Én azonban úgy látom, a gyakorlat ezt nem igazolja.
Az elmúlt évtizedben Kína egyre gyorsabb ütemben erősítette meg pénzügyi jelenlétét az egész világon. Irányadó külpolitikai koncepciója, az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés révén hatalmas hiteleket folyósított egy sor országnak, Latin-Amerikában, Afrikában, Kelet-Európában, Közép- és Dél-Ázsiában. Az a tény, hogy ezenközben Kína még mindig szegény ország - mint a szerző is megállapítja -, vajmi kevéssé tartja vissza a kínai hitelezőket a kihelyezések ütemének gyorsításától és a gigászi nagyságrendektől.
A kínaiak terjeszkedésük során valóban igyekeznek „elsöpörni” minden adminisztratív akadályt a jüan térhódítása elől, mondván, politikamentesen helyezik ki pénzüket. Azaz mások a hitelezés háttér motívumai, mint az ilyen-olyan feltételeket szabó más kölcsönzők esetében, a dollárban, jenben, euróban történő pénzügyi műveletek idején, vagy még inkább a szankciók érvényesítésekor.
A pénz kihelyezése és a visszafizetés - ne feledjük - mindenütt a világon feltételekhez van kötve. Szakmai berkekben közismertek a kínai hitelekről terjedő hírek, jelesül, hogy már sok bajt okoztak számos országban. Ráadásul sok lényeges tény még mindig nem ismert arról, milyen alapon folyósít kölcsönöket Kína. Pedig mostanra egy sor ország már nem tudja a Peking által nyújtott infrastruktúra-fejlesztési hiteleket visszafizetni.
Tagadhatatlan: annak ellenére, hogy immár Peking a világ egyik nagy hitelezője, még mindig kevés alapvető információ került a nyilvánosság elé arról, hogy milyen alapon és milyen feltételek mellett adnak kölcsön a külföldi kormányoknak az állami tulajdonú kínai cégek. Általánosan elmondható, hogy minden szinten hiányzik az átláthatóság, miközben biztosra vehető, hogy átfogó feltételek biztosítják, Kína lehetőleg ne veszítsen semmit a befektetett pénzéből. Ennek ellenére egyre több kormány köt hitelszerződést kínai állami szereplőkkel, ezért ezek a hitelek az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet váltottak ki.
Sok adós ország számára a fejlesztési hitelek fenntarthatatlan adóssággá változnak. Néhány kiragadott példa a katasztrofális esetek közül: 2020-21-ben Zambiának adta meg a kegyelemdöfést a kínai hitel, becsődölt az ország; ugyancsak ebben az időszakban került egyre közelebb a fizetésképtelenséghez Laosz, miután devizatartaléka egymilliárd dollár alá csökkent.
És hogy ne menjünk ennyire messzire: immár hazánk is érintett. Az „Egy övezet, egy út” program részeként Magyarország 800 milliárd forintnyi hitelt vett fel a Belgrád-Budapest gyorsított vasútvonal építésére, amely mértékadó számítások szerint aligha térül meg. A gondok ráadásul rendszerint éppen az ilyen, a magyar vasútvonalhoz hasonló infrastrukturális beruházások esetében fordulnak elő. A legtöbb ország nehezen tudja fizetni a törlesztő részleteket, mivel az adott fejlesztések nem hozzák az elvárt hozamokat. Ennek következtében az állami tulajdon kínai kézbe kerülhet.
Az aggodalmak különösen azokat a záradékokat övezik, amelyek lehetővé teszik a kínai szervezetek számára, hogy ingatlanokat vagy eszközöket foglaljanak le, ha az adós nem fizet. Így nem alaptalanok azok a félelmek, hogy Peking jelentős földterületeket vagy más állami tulajdont szerezhet, következésképp az adós kormány végül Kína nyomása alá kerül.
Például idén áprilisban ezek az aggodalmak ismét felerősödtek, miután a montenegrói kormány közölte, hogy az Európai Unió segítségét kérte egy ellentmondásos autópálya-projektre felvett 1 milliárd dolláros kínai hitel visszafizetéséhez. Hasonlóképpen a pandémia és a törlesztési határidő közeledte miatt harapófogóba került Kirgizisztán is azon töri a fejét, hogyan fizesse vissza a kínai hitelezőknek az 1,8 milliárd dolláros tartozását ‒ ami a külföldi államadósságának több mint 40 százaléka.
A kínai kormány igyekszik ellenállni annak a nyomásnak, hogy hozza nyilvánosságra, mennyire kiterjedt és milyen feltételeket tartalmaz a globális hitelprogramja. Ettől nem függetlenül erősödnek a kínai adósság-diplomáciával szembeni kritikák is. Optimális esetben ez enyhítheti a szigort, és az átütemezést is segítheti, mivel Kína azt hangoztatja: nem akarja függésbe taszítani a kisebb országokat. De az majd csak a jövőben dől el, hogy Peking ebből mit valósít meg.