- Harc a modernek ellen

A diktatúrákat minden korban irritálja az újító művészet, ennek hírhedt példája a hitleri Németországban megjelenő „Elfajzott művészet” fogalom és kiállítássorozat. A Rumbach zsinagógában keddtől csütörtökig neves előadók járják körül a „degenerált” művészet tematikáját.

„A katonát gyilkosként és értelmetlen mészárlás áldozataként ábrázolják a bolsevik osztályharc értelmében, hogy a népből mélyen kiirtsák a mélyen gyökerező tiszteletet a katonák bátorsága iránt. És az őrület, az elmebetegség emelkedik alapelvvé. A mezőket kéknek, az eget zöldnek, a felhőket sárgának látják. Vagy ahogy ők mondják: tapasztalják. Csupán két lehetőségünk van: ezek az úgynevezett művészek tényleg így látják a világot, és hisznek az alkotásaikban. És csak azt kéne megvizsgálnunk, hogy látászavaruk vagy baleset, vagy örökletes betegség következtében alakult-e ki. Előbbi eset igen sajnálatos volna szegények számára. Utóbbi pedig azt a feladatot adná a birodalmi belügyminisztériumnak, hogy legalább ennek az iszonytató, felkavaró látászavarnak az öröklődését meggátolja.” A tárlatvezető ekképp pocskondiáz modern remekműveket Florian Henckel von Donnersmarck 2018-ban bemutatott, Mű szerző nélkül című filmjében, és papol (ma is ismerős) érvekkel arról, hogy csak olyan alkotásoknak van létjogosultságuk, amelyek a hatalom szemében lélekemelők, időtlen értékeket mutatnak fel. Értsd: azoknak, amelyek a nemzetszocializmus eszméit hirdeti, az állam hatalmát dicsőíti. A jelenet az 1937-es, hírhedt „Elfajzott művészet” kiállítássorozat drezdai állomását idézi meg, olyan remekművek reprodukcióival, amelyek jelentős része megsemmisült.

A nácik már Hitler hatalomra jutása előtt célkeresztbe vették a modern irodalmat, a színházat, zenét és a képzőművészetet. E törekvés egyik kicsúcsosodása volt. „elfajzott” avantgárd művészetet gúnyoló tárlatsorozat olyan művek bemutatásával, amelyek „sértették” a német népet. Ezek jellemzően zsidó művészek alkotásai voltak, illetve olyanok, amelyek „bizonyítékul” szolgáltak az idegen és „elfajzott” hatásoknak. (Modernizmus, expresszionizmus, afrikai kultúra, homoszexualitás, kommunizmus.) Többek között Otto Dix, Max Beckmann, Marc Chagall, George Grosz, Mondrian, Kandinszkij és Paul Klee munkáit is pellengérre állították – az elrettentő válogatásba 650 mű került. A múzeumoktól, galériáktól, gyűjteményektől mintegy 17 ezer művet koboztak el, ebből mintegy ezret máglyán égettek el – a többi a náci pártvezérek gyűjteményébe került, vagy a nemzetközi műtárgykereskedelembe.

Nem annyira közismert, hogy a nácik az „elfajzott művészet” fogalmát egy cionista filozófus munkásságából merítették. Max Nordau Entartung (1892) című művében az elmegyógyász aspektusából vizsgálta a korabeli művészeteket, és azt próbálta bizonyítani: a művészet degenerációja a művészek degenerációjára vezethető vissza. Nordau szinte minden irodalmi mozgalmat – a szimbolizmustól a naturalizmusig – egy degeneratív betegség kifejeződésének minősített. A festészetben a preraffaelitákat, a zenében Wagnert támadta.

Január 23-án volt Nordau halálának 100. évfordulója. Ez adja az apropóját annak, hogy mától csütörökig a Rumbach zsinagógában filozófusok, esztéták, pszichológusok, történészek, művészettörténészek, irodalmárok, zenekutatók, filmesztéták arra a kérdésre keresik a választ: van-e elfajzott művészet, és vajon mit tekintettek a különböző korszakok „elfajzottnak”, azaz milyen kulturális megnyilvánulásokat szándékoztak betiltani vagy megszüntetni? Az interdiszciplináris konferencia előadásai ingyenesen hallgathatók, jegyet csak csütörtök este kell váltani: akkor a harmadik birodalom betiltott zenéjét szólaltatják meg a Budapesti Fesztiválzenekar művészei, Mácsai Pál közreműködésével.