Az ellenzék a számára viszonylag sikeres 2019-es önkormányzati választás előtt is vereséget szenvedett a parlamenti választáson, az ellenzéki táborban csalódottság és apátia uralkodott. Az akkori helyzet ennyiben hasonlít a mostanihoz – állapította meg Lakner Zoltán politológus, a Jelen hetilap főszerkesztője. Van azonban három jelentős különbség is – tette hozzá.
Az első az – mondta a politológus –, hogy a 2018-as parlamenti választás után helyi szinten elkezdett kialakulni az ellenzéki együttműködés, méghozzá a lehető legszélesebb értelemben vett bázison. Az együttműködés tervezésébe az úgynevezett demokratikus ellenzék egyre inkább bevonta a Jobbikot (és fordítva), közben a pártokhoz tartozó jelöltek mellett előkerültek olyan civilek is, akik képesek voltak megszerezni az összes párt támogatását.
A második említésre érdemes történés – folytatta Lakner Zoltán – a „rabszolgatörvény” elleni tüntetéssorozat volt 2018 végén. Az ellenzéki pártok pozitív meglepetést tudtak okozni saját híveiknek, a korábbinál radikálisabb eszközökkel tiltakoztak, több kockázatot vállaltak és ebben az ügyben is hajlandók voltak együttműködni egymással. Magyarán: kezdték visszaszerezni a hitelességüket annál a választói bázisnál, amelyre számíthattak.
Publicus: A megkérdezettek 43 százaléka egyáltalán nem elégedett azzal, ahogyan az országban mennek a dolgokA harmadik elem az előválasztás. Nem terjedt ki ugyan az egész országra, de Budapesten az ellenzék ily módon alkalmazni tudott egy olyan technológiát, ami alkalmasnak bizonyult a tárgyalóasztalnál nem megoldható politikai viták megnyugtató eldöntésére.
Jelenleg – tért át a mai állapotokra Lakner Zoltán – nincs olyan hitelesítő esemény, amilyen a rabszolgatörvény elleni tiltakozás volt, mikor is az ellenzék élére állt a társadalmi elégedetlenségnek. Akadnak próbálkozások (a közoktatás ellehetetlenítése, vagy az akkumulátorgyárak létesítése elleni tüntetések), csakhogy ezek zömmel civil kezdeményezések, amelyeknek a pártok legfeljebb közreműködői, esetenként megtűrt résztvevői. A kezdeményező szerep nem az övék.
A hivatalban lévő ellenzéki polgármesterek egy része már bejelentette, hogy ismét elindul az önkormányzati választáson, sok helyen viszont ez még mindig nem történt meg – jegyezte meg Lakner Zoltán. Olybá tűnik, mintha még az is kérdéses lenne, hogy a már bizonyított, sikeres városvezetők újra elindulnak-e, ami nyilvánvaló bizonytalanságot szül. Közben egyre inkább megyünk bele a kampányidőszakba.
Megkerülhetetlen, hogy az ellenzék részéről politikai egyezségek szülessenek Budapesten, a megyei jogú és közepes méretű városokban. Ennek technikáit azonban az ellenzék mintha eldobta volna magától. Lakner Zoltán szerint nem látszik, hogy intenzív tárgyalások folynának a jelöltek kiválasztásáról, az előválasztást pedig ma már elutasítják a meghatározó ellenzéki pártok. Így nem világos, hogyan fognak eldőlni azok a vitás kérdések, amelyekről nem sikerül a tárgyalóasztalnál megállapodni.
2019-hez képes előnye az ellenzéknek, hogy nem mindenhol kell ellenzékből kampányolnia, sokfelé vannak pozícióban lévő polgármesterei és képviselői, akik hivatkozhatnak az eddigi eredményeikre. A helyzet kockázatokkal is jár: van mit veszíteni. Az ideológiai és elvi szempontokon túl a pártoknak legalább azt meg kellene érteniük, hogy az önkormányzati helyekre azért is szükségük van, mert ezek révén tudják fenntartani saját pártapparátusukat – hívta fel a figyelmet Lakner Zoltán.
Hiszen osztozkodni csak azon lehet, ami már megvan. Amit elveszít az ellenzék, azt nem fogja tudni felosztani egymás között: ez ilyen egyszerű.
A Fidesz ultimátumszerű döntésének következtében jövőre egy napon lesz az önkormányzati választás és az EP-választás. 2019-ben – emlékeztetett a politológus – a külön tartott EP-választás átrendezte az ellenzéki erőviszonyokat, és olyan benyomást keltett, hogy új szelek fújdogálnak az ellenzéki oldalon. A 2024-es EP-választást az ellenzéki pártok a 2026-os parlamenti választás előtti helyosztónak szánják.
Egyelőre ott tartunk, hogy minden ellenzéki pártnak külön listája lesz. Vannak pártok, amelyek hosszú évek óta az 5 százalékos küszöb alatt tartózkodnak, mégis képviselettel rendelkeznek az Országgyűlésben. Lakner Zoltán szerint elsősorban a Demokratikus Koalíció és a Momentum igyekszik döntésre vinni a dolgot, mindkettő úgy van vele, hogy a 2026-os parlamenti választásra ráfordulva azok a pártok maradjanak meg a tárgyalóasztalnál, amelyeknek sikerül küszöb fölé kerülniük.
A DK és a Momentum jól azonosítható politikai érdeket követ, arról próbálja meggyőzni a választókat, hogy nem érdemes 2-3 százalékos pártokra adni a szavazatukat, a közvélemény-kutatásokban mért átrendeződés és a valós támogatottság pedig álljon arányban a betöltött mandátumok számával. Logikus és védhető érvelés – közölte Lakner Zoltán. A gond az: ha az EP-választáson néhány ellenzéki párt nem éri el a bejutási küszöböt, akkor simán elképzelhető, hogy 6-8 vagy akár 10 százaléknyi ellenzéki szavazat is veszendőbe megy, aminek következtében a Fidesz mandátumszáma növekszik majd. Ha így lesz, egyáltalán nem irreális azzal számolni, hogy a Fidesz megszerezheti a mandátumok kétharmadát. A politológus úgy gondolja, hogy ennek megakadályozására még egy listás, arányos választáson is – amilyen az EP-választás – értelme lenne bizonyos mértékű ellenzéki együttműködésnek.
Lakner Zoltán szerint a politikusoknak az is feladatuk, hogy megoldjanak viszonylag összetett problémákat, a konkrét esetben tehát olyan megállapodásokat kössenek, amelyek kifejezik a pártok között meglévő erőviszonyokat, de amelyekkel nem tesznek szívességet a Fidesznek.
Harcra fel! – üzeni a békepárti fideszes
Nekirontott Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője annak a „brüsszeli elitnek”, amely szerinte „dühítő és rossz” döntéseket hozott az elmúlt időszakban, „háborúpártiságával veszélyezteti Európa biztonságát, elhibázott szankcióival energiaválságot és gazdasági visszaesést idézett elő”. A fideszes politikus minderről a közösségi oldalán értekezett. Bejegyzésének apropóját az adta, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői szeptember 20-21-én kihelyezett frakcióülést tartanak Esztergomban.
„Háborúpárti brüsszeli vezetés helyett békepárti vezetést akarunk!” – követelte Kocsis, hangsúlyozva, hogy „békét kell teremteni Európa határainál”. Bejegyzésének végére azonban mintha békevágya kiapadt volna. Militáns hangnemre váltva azt írta, hogy itthon le kell győzniük a „külföldről fizetett hazai baloldal politikusait” és meg kell védeniük az „ország szuverenitását”. Eszmefuttatását így zárta: „Mozgalmas időszak kezdődik, harcra fel!”
