„Nem a személyes sérelem fáj (...), hanem az a megaláztatás, amely a hazámat és a nemkívánatosnak minősített sajtót, a média képviselőjét és a sportújságírócsaládot éri a szólásszabadság valamikori fellegvárának és élharcosának számító Egyesült Államok részéről” – írta mérhetetlen csalódottságában Szöllősi György, miután nem kapott vízumot az amerikai nagykövetségtől, holott neki az észak-amerikai magyarok hagyományos futballtornáján kellett volna részt vennie.
A Nemzeti Sport főszerkesztőjének, a Magyar Sportújságíró Szövetség és a Puskás Alapítvány kuratóriumi elnökének, a Sportrádió tulajdonos-ügyvezetőjének, a MOB tagjának, a magyar futball nagykövetének (remélem, semmi fontos hazai tisztség nem maradt ki) fölháborodása teljességgel érthető. Ha az ember a sikereit több mint évtizede köszönheti Orbán Viktor kegyelmének, a közelébe költözik Felcsútra, akkor is fölfelé bukik, amikor az általa vezetett lapok zuhanórepülésben vannak (a FourFourTwo megszűnt, az NS kivált azért nem, mert az OV kedvenc lapja, az állam 3 milliárdért megvásárolta, a fennmaradás érdekében pedig 10 ezer példányra előfizetett a kormány), s amikor még Puskás örökségének is ő az első számú haszonélvezője, nem a rokonok, akkor az ember önkéntelenül saját fontosságának bűvkörébe esik.
13 éven át a „győztes” jobbján állni a tévedhetetlenség érzetét kelti, az igazság kisajátított illúzióját eredményezi, s meg sem fordul a fejében, hogy más oka is lehet a vízumkérelme elutasításának, mint hogy az a magyar állam elleni aljas támadás. Pedig, mint utóbb kiderült, Szöllősi diplomataútlevelet vitt magával, holott diplomatavízumot csak kormánytisztviselőnek adnak. Szerintem a probléma a legegyszerűbben úgy lenne áthidalható, ha végre a kormányban is tisztséget kapna.
Minden szükséges készsége megvan hozzá. Az az egy: a szervilizmus.